Génmódosított élelmiszerek - hazánk nem kér belőlük
Génmódosítás-mentes (GMO-mentes) tej, hús és tojás előállítására készül Magyarország, az ehhez szükséges első lépéseket a tej esetében már meg is tették - jelentette be a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a Mezőfalvai Zrt.-nél tartott csütörtöki sajtótájékoztatón.
Nagy István hangsúlyozta: Brüsszelben eldőlt, hogy a tagországok szabadon dönthetnek a génmódosított növények tiltásáról, korlátozásáról, ezért Magyarország új célokat fogalmazott meg.
Mivel a hús, a tej és a tojás, valamint a belőlük készült élelmiszeripari termékek a táplálkozás alapjául szolgálnak, ezért a kormányzat fontos célkitűzésének tekinti, hogy elsőként a tej, majd a hús és a tojás esetében is elérje a teljes GMO-mentességet - tette hozzá.
Jelezte, hogy az agrárkormányzat első lépésként a hazai állati takarmányozás egyik legfontosabb alapanyaga, a jelentős fehérjeforrásnak számító import szója kiváltását kezdte el. Mivel a többségében Dél-Amerikából származó növényt génmódosított eljárással termesztik, ezért új fehérje programot hirdettek, amelynek célja a szója helyett más fehérjeforrások alkalmazása.
Nagy István rámutatott, hogy a Kárpát-medencében több mint százféle növény jöhet szóba alkalmas fehérjeforrásként, azonban ezek csekély hányadát hasznosítjuk jelenleg. A takarmányozási probléma megoldása érdekében bevonták a programba az Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetet, valamint az agrár felsőoktatás kiemelt intézményeinek takarmányozással és állattenyésztéssel foglalkozó tanszékeit.
Az államtitkár kiemelte, hogy az állati takarmányozás megnövekedett energiaigényének fedezéséhez a gabonamagvak (kukorica, búza), a silózott takarmányok (silókukorica, fűszenázs, zöld gabona szenázs) többnyire megfelelő minőségben rendelkezésre állnak, de a tejtermelést biztosító tehénállomány fehérjeellátása nem megnyugtató. Utóbbi megoldásaként szóba jöhet például az extrahált napraforgódara, az extrahált repcedara, a kukoricaglutén és a DDGS (kukorica alapú bioalkohol előállítás szárított mellékterméke.
Nagy István szerint a kihívás nagy, de a teljes GMO-mentességet elsőként Magyarország valósíthatja meg Európában, ami komoly piaci előnyöket jelenthet. Úgy vélte, az idei év sorsfordító lesz ezen a téren.
Az államtitkár elmondta: a különböző felmérések is azt mutatják, hogy a lakosság és a gazdák többsége is elutasítja a génmódosított élelmiszereket. Ezért a program elindítását követően szeretnék a kereskedelmi forgalomban a GMO-mentes élelmiszereket megkülönböztetni a többitől, ami mindkét fél számára előnyökkel jár.
Zászlós Tibor, a Mezőfalvai Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a GMO-mentes tej előállításához náluk minden feltétel adott. Megjegyezte, hogy a génmódosítás mentesség nagy odafigyelést és egyes takarmányozási technológiák kiváltását igényelte: Magyarországon elfelejtett takarmányokat vontak be a takarmányozásba, de a tej beltartalmi értéke nem romlott.
Kiemelte: a költségeket illetően elhanyagolható a különbség a hagyományos és a GMO-mentes tej előállítása között. Úgy vélte, az élelmiszer bizalmi termék, ezért nem mindegy, mi kerül a fogyasztók asztalára. Mint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara alelnöke kijelentette: a kamara teljes mértékben kiáll a GMO-mentesség mellett, az egész termékpályákat illetően.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Sokan keresték fel „ABolhapiacot” vasárnap
2025. okt. 20.
Az évek során rendkívül népszerűvé vált a kezdeményezés, amely mostanára már nevet is váltott. Nem meglepő, hogy a legutóbbi alkalommal is minden árusítóhely, no meg persze sok-sok eladásra kínált használati és ajándéktárgy is gazdára talált.
Az óvodások is tesznek a zöldebb jövőért
2025. okt. 20.
Dunaújvárosban az URBACT projekt részeként a gyakorlatban is megvalósulnak azok a bizonyos "zöld gondolatok". Például két városi tagóvodában, az Aranyalmában és az Eszterláncban a gyerekeket is bevonták a komposztálásba.
Tíz ellenzéki város vezetése fogott össze
2025. okt. 17.
A szorosabb szövetség és a sikeres érdekérvényesítés reményében nyár végén találkozott és egyeztetett tíz megyei jogú város ellenzéki polgármestere. A napokban megszülettek a szövetség közös alapelvei, amelyek a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülésén már kormánypárti politikusok elé is kerültek.
Közgyűlés: több pénzhez jutottak a város intézményei a döntések révén
2025. okt. 16.
Tizenhét témát nyílt ülésen, míg kettőt zárt ajtók mögött tárgyalt Dunaújváros közgyűlése a csütörtöki ülésén. A tanácskozás helyszíne az Almási Zsolt terem volt.
Alapítványi összefogás a vasmű macskáiért
2025. okt. 15.
Mint ismert, a vasmű területén több száz kóbormacska él – a terület eddig sem volt biztonságos számukra. A gyár korábbi dolgozói önkéntes alapon élelmezték az állatokat, ám sürgető megoldást igényel az elvadult jószágok helyzete. A Duna Dog Center Alapítvány (DDC) vállalta annak az együttműködésnek a koordinálását, amelyben 100 macska sorsa fordulhat jobbra.
DSTV: lezárult az Urbact projekt
2025. okt. 15.
Az eseményről már olvashattak, most itt a DSTV összeállítása az Urbact projekt Szalki-szigeten rendezett fináléjáról. A nemzetközi program a delegáltak mellett a témával foglalkozó szakemberek, valamint egyetemisták részvételével, szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel ért véget a közelmúltban. Hangkép.
Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott
2025. okt. 14.
Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.









