Görög-magyarok Rác-pentelén

Tíz esztendő híján két évszázad: eddig kell visszamennünk a múltba, ha az egyik jeles pentelei „lábnyomát” keressük, s ami még fontosabb, a szellemi örökségét. Janitsáry Szilárd százkilencven éve, 1925-ben született. Görög betelepülők sarja volt, azok egyike, akik a hozott örökséget őrizve lettek magyar hazafivá.
Hogy Dunapentele mitől volt „rác”, erről aligha kell egy itteninek mesélni. Tudjuk, a török hódoltság alatt elnéptelenedett a falu, és a Balkánról a szintúgy oszmánoktól szorongatott szerbek telepedtek ide. Később a magyarok visszaszivárogtak, de például a XVIII. században az itt élők jó harmada rác volt. Kettős kultúra, kettős hagyományrend jellemezte a települést.
Ezt színezte a görögök megjelenése. Nem volt ez tömeges, csupán egy család vetette meg itt a lábát. Ők viszont jelet hagytak a község gazdaságán és szellemi képén. Köztük és a rácok között rokonság volt a görög keleti vallás, de más is: igazi patriótákká lettek, legjobbjaik a szabadságharcban Kossuth katonái voltak.
Dinko Sartor, Nicolaus Sartor – e két név áll a ráckevei templom egyik, 1525-ben faragott sírlapján. Két nemes görög nyugszik ott, két bíróviselt ember – vagyis aki egykor községbírói tisztséget kapott. Az első bevándorlók között voltak ők, csakúgy, mint a Monaszterlyek vagy Pópa Gergely görög pap. Aztán jó két évszázad múltán sokan jöttek: Agorasztó, Derra, Dumtsa, Haris, Manno, Szakellarosz – görög családok. Ők, ahogy a Janitsáryak is, jelentős szerepet játszottak a magyar polgárosodás kialakulásában. Némelyikük kereskedő lett, mások a hozott vagyonukból földbirtokot szereztek, gazdálkodtak. Érdemeikért többen armálist, címeres nemeslevelet kaptak, köztük a legendák övezte Janitsáry család is.
Janitsáry Miklós 1778-ban született Castoria tartományban. Ifjú emberként érkezett magyar földre. Hamar meglelte hivatását: a hajózás egyik igen jelentős alakja lett, és gabonával is kereskedett. Érdemeiért nemesi címet kapott, s mellé adományként a Krassó vármegyei Dragomirest kincstári helység egy részét – innét a dragomiresti (dragomirestyei) előnév. Gazdaságépítőként is helytállt. Földbirtokot vett Dunapentelén, ezzel egyik fiát ide gyökereztette. Hat gyermeke közül a leányról, Theonimphiáról keveset tudni, annál többet a fiúkról. Döme ügyvéd, országgyűlési követ, 1848-as nemzetőr volt. Mihály lovaskapitány, Sándor a szabadságharc huszártisztje, később az országgyűlés tagja és korelnöke lett.
Szilárd ugyancsak tisztként harcolt a szabadságharcban. Jogász lett. Feleségül vette Sárkány Antóniát, és 1850-ben megtelepedett pentelei birtokukon. Gazdálkodott, és mindinkább szerepet vállalt a mezőváros közéletében. Virilis – vagyis vagyonjogú – képviselő-testületi taggá vált. Műveltsége és világlátása okán Rosti Pál mellett szellemi vezetőjeként tisztelte a közösség. 1872-ben a megyei törvényhatósági bizottságba választották, ekkortól nemcsak Dunapentele, hanem Fejér vármegye szellemiségére is hatással volt. Ugyanabban az évben lett az országgyűlés tagja. Minden fontos ügyben hűséggel képviselte azokat, akiknek küldötte lett – Rácalmás, Dunapentele és a többi község lakóit.

A legtöbbet persze az itteniek köszönhettek neki. Felvilágosodott emberként, bölcs politikusként a polgári átalakulás folyamatát segítette. Rostival érdekvédő és művelődési egyesületek szervezésén dolgoztak, megalapították a Casino Társaságot, a szellemi értékőrzés bázisát. Könyvtáraik az egész közösség előtt nyitva voltak. Jelentős politikusok, államférfiak, tudósok és írók – Tisza Kálmán, Eötvös József, Trefort Ágoston, Mikszáth Kálmán – jó ismerősek, barátaik voltak. Általuk is a világot igyekeztek megnyitni a pentelei polgárság előtt.
Janitsáry Szilárd, a görög-magyar nemes idegen földön hunyt el. 1893. június 28-án a stiriai hercegség – Stájerország – egyik városában, Eggenbergben érte a halál. Nem Pentelén helyezték végső nyugalomra, hiszen rokonai Pesten, a nemzeti sírkertben nyugodtak. Őt is a családi sírboltba temették, de emlékét a város ma is őrzi.

Itteni örökségét egyik leánya és annak férje vitte tovább. Janitsáry Mária férjhez ment egy jeles földbirtokos család sarjához, Szávits Miklóshoz, akinek életéről sok fontos dolgot föltárt a tanár-helytörténetíró, Jakóné Fekete Teréz.
A birtok megóvása és továbbfejlesztése Szávits érdeme volt: tejgazdaságot alapított, angol sertéstenyészetet hozott létre. A családi tradíciók ápolását is feladatának tartotta, és apósa, Janitsáry Szilárd szellemi hagyatékát is igyekezett bővíteni. Polgári olvasókört szervezett, és a XX. század elején már a község egyik szellemi vezére volt. Jó kezekbe került a Janitsáryak öröksége – azé a családé, amely mindvégig megtartotta görög keleti hitét, származástudatát, közösségi szemléletét, kulturális értékőr szerepét. És büszkén vállalt magyarságát.