Várandós nőt gázoltak el a Vasmű úton - a kisbaba nem élte túl
Gyalogost gázoltak a Vasmű úton tegnap este. A sérült állapota súlyos, életveszélyes tudta meg szerkesztőségünk. Azóta sajnos van már egy szomorú hír is: az elgázolt nő gyermeket várt, de a baba nem élte túl a balesetet.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 2015. január 28-án este Dunaújvárosban a Vasmű út és a Babits Mihály utca kereszteződésében lévő kijelölt gyalogátkelőhelyen. Az elsődleges adatok szerint egy Citroen típusú személygépkocsi vezetője eddig tisztázatlan körülmények között elgázolt egy a gyalogátkelőhelyen szabályosan átkelő nőt. Horváth Diána, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs referense kérdésünkre elmondta, hogy a helyszínelés még mindig tart, a forgalomkorlátozás is életben van (a helyszíni szemle ideje alatt a négy sávos útszakasz két sávon járható). A mentősök részéről Reszegi Imre megerősítette azt az értesülésünket, miszerint a sérült súlyos, életveszélyes állapotban van. Nem hivatalos információk szerint az elgázolt nő egy terhes kismama.
Friss 20:15
A helyszíni szemle véget ért, a Vasmű út teljes szélességében járható. Ezt az információnkat percekkel ezelőtt a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette.
Frissítés
Egy a közösségi portálon olvasható hozzátartozói hozzászólás szerint a sérült kismama "sajnos még életveszélyben van a kisbabája sajnos nem élte túl a balesetet!" Szerkesztőségünk még várja a hivatalos rendőrségi tájákoztatást.
A rovat további hírei: Közélet
Új szemlélettel és új tervekkel dolgoznak a Szertelen Házban
2024. nov. 12.
A Szertelen Ház, hivatalosan MRE Újváros Drogambulancia széles körű ellátási formával rendelkezik, de leginkább a szenvedélybeteg-ellátással, számukra nyújtott különböző szolgáltatásokkal foglalkoznak. Még múlt szerdán délelőtt látogatott el hozzájuk Barta Endre alpolgármester és Kálló Gergely képviselő, az önkormányzat ifjúsági tanácsnoka.
DSTV: a forradalom lángjai
2024. nov. 12.
A megemlékezés beszámolóját már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése. Az 1956-os forradalom és szabadságharc végsőkig kitartó dunapentelei harcosainak emléke előtt az 1956-os emlékműnél tisztelegtek fáklyával, virággal, szép szavakkal. Hangkép.
Újraszentelték a Kistemető felújított keresztjét
2024. nov. 11.
Ünnepélyes keretek között szentelték újra a Kistemető felújított keresztjét a halotak napján. A keresztet vandálok rongálták meg, a helyreállítást Németh Miklós és felesége, Butty Andrea karolta fel és finanszírozta.
Rengeteg szemét gyűlt össze szombaton a Békében
2024. nov. 11.
Az elmúlt szombaton ismét lomtalanítás volt, ezúttal a Béke városrészben élők szabadulhattak meg a körülöttük felgyülemlett felesleges holmiktól, használhatatlan eszközöktől, régi kacatoktól, évtizedes bútoroktól, idejétmúlt műszaki eszközöktől.
A háborúk áldozataira emlékeztek
2024. nov. 09.
A DSTV hangképes összegzését már láthatták, most itt a beszámoló – a halottak napjának időszakában emlékeztek meg Pentele világháborús áldozatairól.
Devizapiac - Gyengült pénteken a forint
2024. nov. 09.
Gyengült pénteken a forint a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben.
Másfélmillió négyzetméteren kell falevelet gyűjteni a város közterein
2024. nov. 08.
Tagadhatatlanul beköszöntött az ősz, jóval hűvösebb a levegő, a reggeleink pedig már fagypont közelében kezdődnek. Ez az az időszak, amikor a falevelek is tömegével kezdenek hullani a fákról, ezzel rengeteg munkát adva a szolgáltatónak.