Kézilabda: Győzelem a rangadón

Molnár Emese - 2015. január 18. 19:49

Kemény, de sportszerű csatában aratott 25-20-as győzelmet a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia együttese a Fehérvár KC elleni összecsapáson. Mátéfi Eszter tanítványai a második félidőben már nyolc góllal is vezettek, s szép sikerrel erősítették meg harmadik helyüket a tabellán.

A Fehérvár KC elleni megyei rangadóval folytatta a bajnokság küzdelmeit ma este a DKKA női kézilabda csapata. A találkozó előtt azonban egy szomorú eseményre gyűltek össze a két csapat vezetői, valamint a szurkolók: a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kulcsár Anita emléke előtt hajtottak főt a jelenlévők.

A megemlékezésen Szemenyei István, a DKKA ügyvezetője tolmácsolta megható gondolatait, majd ezt követően helyezhették a résztvevők virágaikat, melyeket együttesünk képviselői holnap visznek el a győri Nádorvárosi temetőbe, Kulcsár Anita végső nyughelyére. Galériát megtekinthetik a linken keresztül.

Előny itt – jó hajrával

A találkozó előtt egyperces gyászszünettel adóztak Anita emléke előtt a csapatok, majd elkezdődhetett a megyei rangadó, melynek a mieink vágtak neki nagyobb elánnal, s bár első gólt a vendégek szerezték, négy minutum elteltével már 3-1-es dunaújvárosi előnyt mutatott az eredményjelző. A folytatásra azonban felpörgött a vendégcsapat is, mely kétszer is egalizálni tudott sőt, két elrontott hazai támadást követően a vezetést is megszerezte ellenfelünk (5-6).

Szerencsére gyorsan rendezte sorait a DKKA, melyben Triffa Ágnes remekelt, s bravúrjait követően előbb Triscsuk, majd Azari szerzett szépségdíjas találatokat, így a 20. percben időt kellett kérnie Bakó Botondnak (8-7). A félidőből hátralévő idő a kapusok remeklését hozta, hiszen Triffa mellett Kiss Éva is több védéssel segítette együttesét, ezért is volt meglepő, hogy a vendégek edzője a hajrában kapuscserére szánta el magát. ez sem segített azonban a fehérváriaknak, mert a hajrában Bulath és Triscsuk is betalált, így a félidei szünetre 12-10-es előnnyel vonulhatott együttesünk.

Végül biztos győzelem

Nagy csatára volt kilátás a második felvonásban is, ám mégis úgy tűnt, hogy a Kohász gárdája hét perc alatt eldönti a találkozót. A Mátéfi-csapat szenzációsan kezdett a térfélcsere után, s a fehérváriak labdavesztéseiből egymás után lőtte könnyű góljait, így Bakó Botond nyolc perc alatt kétszer is időkéréssel próbált rendet rakni tanítványai fejében (18-10). Ez olyannyira sikerült is, hogy a következő tizenkét percben egyetlen egy gólt sem kapott a fehérvári alakulat, mely sorozatban öt szerzett góllal csökkentette hátrányát, így a véghajrá bőven ígért még izgalmakat (18-15).

A mieink kínosan hosszú gólcsendjét Ferling Bernadett törte meg, aki annyira belelendült, hogy gyorsan meglőtte a Kohász huszadik és huszonegyedik találatát is, ismét megnyugtatva ezzel a hazai drukkereket (21-16). A remekül küzdő fehérvári egylet azonban ekkor sem adta fel a küzdelmet, s egy emberelőnynek köszönhetően feljött kettő gólra, ám Takács Dusmáta létszámhátrányban szerzett találata végleg eldöntötte az összecsapást (23-20). Az utolsó percben Bulath Anita büntetőből, míg Ferling Bernadett egy labdaszerzés utáni lerohanásból volt még eredményes, kialakítva ezzel a 25-20-as végeredményt.

Csapatsiker

Érthetően elégedett volt tanítványai teljesítményével Mátéfi Eszter vezetőedző is, aki azt kapta a találkozótól, amit előzetesen várt, ám csapata kiválóan küzdött, s megérdemelten tartotta itthon a pontokat.
- Azt kaptuk, amire előzetesen számítottunk, egy kemény, de sportszerű rangadót, egy remekül felkészített Székesfehérvár ellen. Igazi csapatmunka volt a mai győzelmünk, melyért rengeteget dolgoztunk, s a második félidő elején nyújtott remek játékunkkal olyan alapot tudtunk teremteni a győzelemhez, melyre végül sikerrel is építkeztünk. A csapat minden egyes tagja hozzátette a magáét a sikerhez, s külön öröm, hogy telt ház előtt, egy remek hangulatú mérkőzésen, méltőképpen tudtunk emlékezni Kulcsár Anitára.

DKKA – Fehérvár KC
25-20
(12-10)
DKKA: Triffa, Azari 2, Triscsuk 6, Ferling 5, Takács D. 2, Bulath 7, Vincze 2. Csere: Nagy É. (kapus), Khouiled, Takács B. 1, Mekler–Rádl, Hosszú, Gera. Vezetőedző: Mátéfi Eszter.

Győzelem a rangadón! DKKA- Fehérvár

Győzelem a rangadón! DKKA- Fehérvár - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Sport

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

Aranyéremmel búcsúzott aranyos csapatától

2025. aug. 22.

A 2024/2025-ös szezon végén befejezte harmincöt esztendőn át tartó kézilabdás pályafutását Farkas Zsanett, aki ebből huszonnyolcat a rácalmási kézilabdázóknál töltött, de városunkhoz is ezer szállal kötődik.

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

Hajdu Jonatán 200-on is döntős

2025. aug. 21.

Magabiztos versenyzéssel jutott be a kenu egyesek 200 méteres világbajnoki döntőjébe a DKSE kiváló kenusa, Hajdu Jonatán.

DSTV: hazai pályán szerepeltek

DSTV: hazai pályán szerepeltek

2025. aug. 21.

Hazai környezetben rendezett minősítő versenyt a Főnix Lövész SE a közelmúltban. A dunaújvárosi lőtéren megrendezett viadalra több mint hetvenen érkeztek az ország minden tájáról, s a népes mezőnyben ott voltak a házigazda Főnix Lövész SE versenyzői is, akik ezúttal is remek eredményekkel örvendeztették meg az értük szorítókat. Hangkép.

Jó kezdés a világbajnokságon

Jó kezdés a világbajnokságon

2025. aug. 21.

Két számban is továbbjutott a milánói kajak-kenu világbajnokság szerdai előfutamaiból a DKSE kenusa, Hajdu Jonatán.

Még jókor jött a balhorog?

Még jókor jött a balhorog?

2025. aug. 20.

Háromgólos vereséget szenvedett a FEHA19 elleni felkészülési találkozón a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

DSTV: Bimmer Parádé a szigeten

2025. aug. 19.

Zúgó kipufogók, perzselő abroncsfelület, kiváló hangulat és fanatikus jókedv – meg persze rengeteg, messziről felismerhető kék-fehér BMW logók. Idén is nagyot ment a Bimmer Parádé, amelynek a Szalki-sziget adott otthont a mögöttünk hagyott hétvégén. A szervezők remek programokkal készültek, amely keretében a családosok és az igazi fanatikusok is találtak maguknak elfoglaltságot. Hangkép.

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

Szentesen kezdi a bajnokságot a DFVE

2025. aug. 19.

Idegenben, a Szentes ellen vág neki az OB I-es pontvadászatnak a DFVE női vízilabda csapata, mely első hazai bajnokiját a III. Ker. TVE ellen játssza szeptember utolsó napjaiban.