Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

KMI: Érzelmi Zsarolás

spigott - 2015. január 20. 16:29

Betuker István Érzelmi Zsarolás című kiállítását tekinthetik meg az érdeklődők január 30. és február 27. között a Kortárs Művészeti Intézetben.

A Kolozsváron élő "kóborló festőművész" alapító tagja a 2007-től működő Bázis kortárs képzőművészeti platformnak, portréi, aktjai sok esetben apró, banálisnak tetsző, hétköznapi momentumokat rögzítenek: ismerősnek tűnő, szomszédforma embereket, például egy fürdőkádban fekvő fiatal nőt, vattakoronggal a szemén, vagy egy férfit munkavégzés közben. De a realisztikusan ábrázolt, szokványosnak ható jelenetek mellett olykor abszurd helyzeteket is látunk a vásznakon – melyek minduntalan elbizonytalanítanak, nyugtalanságban tartanak, áll a Kortárs Művészeti Intézet tárlatra hívó tájékoztatójában.

A hazai közönség a Műcsarnok és a Viltin Galéria egy-egy csoportos kiállításán találkozhatott már Betuker István műveivel, de első önálló magyarországi tárlatának a dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet ad otthont. A kortárs és a klasszikus festészet iránt érdeklődők Betuker figurális, narratív művein keresztül betekintést nyerhetnek az átfogóan "kolozsvári iskolának" nevezett művészeti szcéna Európát meghódító műhelyébe, ráadásul főként a művész legújabb alkotásainak köszönhetően. A kiállítás megnyitójára január 30-án, pénteken este hat órától kerül sor a Kortárs Művészeti Intézetben, ahol egészen február 27-éig, a vasárnapok kivételével naponta 10-től 18 óráig tekinthetik meg a látogatók.

 

Kortárs Művészeti Intézet

A rovat további hírei: Kultúra

A Darvasi-életmű eddigi legnagyobb kihívása az Utószó élő antológia fókuszában

A Darvasi-életmű eddigi legnagyobb kihívása az Utószó élő antológia fókuszában

2024. nov. 11.

"Neandervölgyiek" – nagyon erős és nagyon félrevezető címmel írta meg (eddig) három kötetes nagyregényét Darvasi László. Az íróval Gyöngyössy Csaba beszélgetett az Utószó élő irodalmi antológia sorozatában.

DSTV: komoly kihívások várnak a vegyeskarra

DSTV: komoly kihívások várnak a vegyeskarra

2024. nov. 10.

Az összegzést már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. Mozgalmas időszakot él és mozgalmas időszakra készül a Dunaújvárosi Vegyeskar – a menetrendről és a tagtoborzás terveiről Könyves Ágnes karnagy mesélt az egyik kóruspróba alkalmával. Hangkép.

Ötven éve fogadták az első olvasót

Ötven éve fogadták az első olvasót

2024. nov. 09.

Jeles jubileumot ünnepel idén a József Attila Könyvtár és a Munkásművelődési Központ. A könyvtár fél évszázaddal ezelőtt, november 4-én nyerte el a ma ismert formáját, az első olvasó pedig november 5-én tért be az intézménybe. Boldog születésnapot!

DSTV: a bábok hatalma a Bartókban

DSTV: a bábok hatalma a Bartókban

2024. nov. 09.

"…minden, ami Szent…" címmel nyílt meg Balázs János Balázs kiállítása a Bartók Kamaraszínház aulájában, derül ki a DSTV összegzéséből. A képzőművész ikonfestő, báb- és díszlettervező – ő álmodta meg az Álomlátó fiú című bábjáték díszletét és figuráit. Hangkép.

DSTV: a kenyér, ahogy régen volt

DSTV: a kenyér, ahogy régen volt

2024. nov. 08.

A hónap műtárgya szorosan kapcsolódik az Intercisa Múzeum éppen ma nyíló kiállításához, derül ki a DSTV összegzéséből. Kronászt Margit történész-muzeológus jóvoltából a kenyérsütés folyamatát, a kovászkészítés menetét, a kenyérhez kapcsolódó hiedelmeket ismerhetjük meg. Hangkép.

A Kaptár színpadán a "Kamionos"

A Kaptár színpadán a "Kamionos"

2024. nov. 07.

Elfogult előhang következik, drága böngészők és aranyos mindenki, előre szólok, de az biztos, hogy rendhagyó bemutatóra készülhetünk a Kaptár Music Pub színpadán pénteken este. Aztán bárki dalra fakadhat!

A Líra Könyvesboltban debütál Kira Vizuto

A Líra Könyvesboltban debütál Kira Vizuto

2024. nov. 06.

A vonalon túl című regény bemutatójára pénteken délután várják az érdeklődőket – a kezdő írónő alkotói álnéven dolgozik, de a beszélgetésen személyesen avatja be első kötete születésének titkaiba a vendégeket.