Nem lesz népszavazás az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról
Megtagadta a vasárnapi pihenőnappal kapcsolatos országos népszavazási kérdés aláírásgyűjtő ívének hitelesítését pénteki ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), mivel a feltenni kívánt kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének.
Szepessy Zsolt, az Összefogás Párt elnöke azt a kérdést kívánta országos népszavazásra bocsátani: Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi nyitva legyen?
Az NVB tagjai a pénteki ülésén úgy ítélték meg, hogy a kérdés nem felel meg az egyértelműség követelményének. A törvény szerint ugyanis a népszavazásra javasolt kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni, továbbá a népszavazás eredménye alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, hogy terheli-e jogalkotási kötelezettség, és ha igen, milyen jogalkotásra köteles.
A vitában Patyi András, az NVB elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a kérdés nem felel meg ennek a követelménynek, továbbá a "multi" kifejezés alapvetően gazdasági társaságot jelöl, márpedig az nem lehet nyitva.
Fábián Adrián, a testület Országgyűlés által választott tagja szerint az egész népszavazási kezdeményezés kulcsa a kérdés, annak megfogalmazása pedig - mint mondta - nem nélkülözheti a jogászi szakismeret igénybevételét.
Litresits András, az MSZP által a testületbe delegált tag felvetette, hogy a kérdés alapján nem egyértelmű, mi van azokkal, akik nem kívánják vasárnap nyitva tartani az üzletüket. Hozzátette: egy "jó" kérdés esetén nem látja akadályát a hitelesítésnek.
Az NVB határozata ellen 15 napon belül lehet jogorvoslatot benyújtani a Kúriához. Szepessy Zsolt december 18-án négy országos népszavazási kérdést nyújtott be a Nemzeti Választási Bizottsághoz, a pénteken elutasított mellett a következő kérdéseket kívánta népszavazásra bocsátani: Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?; Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden multi zárva legyen? és Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?
A három aláírásgyűjtő ívet Pálffy Ilona, a Nemzeti Választási Iroda elnöke december 23-án formai okokra hivatkozva elutasította, és nem terjesztette az NVB elé. Pálffy Ilona azért utasította el az aláírásgyűjtő íveket, mert azokon a szervező képviselőjének a neve is szerepelt, holott a jogszabály szerint a kérdésen túl más szöveg nem szerepelhet a hitelesítésre benyújtott íven.
Szepessy Zsolt szerdán ismételten benyújtott hitelesítésre a decemberben elutasított kérdésekből kettőt: Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet nyitva legyen?, valamint azt, hogy Egyetért-e Ön azzal, hogy vasárnap minden üzlet zárva legyen?, emellett csütörtökön még egy kérdést nyújtott be az NVB-hez, ez pedig úgy szól: Egyetért-e Ön a Parlament által megszavazott "az üzletek nyitvatartásáról" szóló T/1914. törvényjavaslattal?
Az aláírásgyűjtő ívek hitelesítésére a benyújtástól számított 30 napja van az NVB-nek.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!
2025. jún. 13.
A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.
Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla
2025. jún. 12.
Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.
Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)
2025. jún. 12.
Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.
Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért
2025. jún. 11.
A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.
Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!
2025. jún. 06.
Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.
Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen
2025. jún. 05.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.
Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz
2025. jún. 05.
Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.