Dunaújváros Hetilap

Razziázott a NAV

Brousil Csaba - 2015. január 28. 7:35

Áfacsalásra utaló jeleket, foglalkoztatási és bejelentési szabálytalanságokat kerestek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszeren (ekáer) alapuló háromnapos ellenőrzéssorozatán. 

Suller György Attila szóvívő közleménye szerint a múlt heti ellenőrzéssorozaton a kockázatelemzést végző ekáer-csoportok több olyan gazdálkodót azonosítottak, akikkel szemben megalapozott a gyanú a közösségi importtal és exporttal összefüggő visszaélésre. Emellett kameraadatok alapján kiválasztottak több mint 1400 ekáer-szám igénylésére kötelezett szállítmányt, amelyek közül 801 rendelkezett a szükséges azonosítóval. Az online árukövető rendszerbe bejelentkezett szállítmányok közvetlen ellenőrzése néhány percig tartott - jegyezték meg.

A szóvivő szerint az akció kiemelkedő eredménye egy 75 tonnás, lengyel származású, jelöletlen burgonyaszállítmány lefoglalása volt. De előfordult olyan narancsszállítmány is, amely az országba való belépéstől a következő mérlegelési pontig 'elhagyta' szállítmánya jelentős részét, továbbá több tűzifaszállítmány is a NAV látókörébe került.

Az akció alatt a tartozásokat is vizsgálták, ennek nyomán több, milliárdos kintlévőséget tovább vizsgál a hivatal. Az érintettek társadalombiztosítási bejelentési kötelezettségét is ellenőrizték, és több esetben bebizonyosodott, hogy a munkáltatók elmulasztották bejelenteni alkalmazottaikat.

Szintén többször előfordult, hogy eltért egymástól a szállítmány bejelentésben szereplő és tényleges súlya. Emellett 143 kockázatos élelmiszerszállítmánynál mulasztották el a bejelentést, két esetben a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is eljárást indított.

A közlés szerint a március elsejéig tartó próbaüzemben az ehhez hasonló akciók eredményeinek értékelése, az érintett gazdálkodók visszajelzései alapján a rendszer finomhangolása várható. Az ekáer-szám hiánya miatt nem szabtak ki mulasztási bírságot, de minden ellenőrzött gazdálkodót tájékoztattak a január 1-je óta hatályos kötelezettségeikről.

Forrás: OrientPress Hírügynökség

A rovat további hírei: Közélet

3 millió az üzemeltetés napi díja – csak nyáron nyit ki a dunaújvárosi élményfürdő

3 millió az üzemeltetés napi díja – csak nyáron nyit ki a dunaújvárosi élményfürdő

2025. máj. 07.

Dunaújváros egyik legismertebb létesítménye, az élményfürdő idén sem nyit ki idő előtt, noha az elmúlt évben lakossági nyomásra már május 1-jén megnyitotta kapuit. A tavalyi tapasztalatok azonban azt mutatták, hogy hiába volt a korai nyitás, a fürdő látogatottsága messze elmaradt a várakozásoktól – az időjárás ugyanolyan hűvös és szeszélyes volt, mint most.

Tavaszi nagytakarítás a Technikumban

Tavaszi nagytakarítás a Technikumban

2025. máj. 07.

A "Tiszta udvar, rendes ház" elvet követve a Technikum városrészben, pontosabban a Dunaújvárosi Járási Hivatal mögötti parkolóban is elkezdődtek a tavaszi munkálatok. Ennek részleteiről számolt be Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője.

Zöld értékekkel startol a Generációk Háza

Zöld értékekkel startol a Generációk Háza

2025. máj. 07.

Jótékony célú kiállítás mellett színes programkavalkád várja az EU-s pályázatból megvalósuló Esze Tamás utcai bázis nyitányának vendégeit pénteken délután. Sok-sok természetbarát tényezővel kezdenek – itt a tételes kínálat!
 

Újra teljes útzár lesz a Pentele hídon

Újra teljes útzár lesz a Pentele hídon

2025. máj. 06.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) friss tájékoztatása szerint májusban két alkalommal is lezárják a közlekedők előtt a Pentele hidat. Először péntektől!

Remek nyitány – de még lesz bőven esély

Remek nyitány – de még lesz bőven esély

2025. máj. 05.

A Sugárúti Fesztivál keretében rendezett alkalommal startolt a véradások sora májusban; a Kultik Moziban tartott közösségi akció példás eredménnyel zárult – 75 ember vállalta a csapolást, csak így tovább, önkéntesek!   

"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"

"... ők a támaszaink, akik mindig ott vannak mellettünk, amikor szükség van rájuk"

2025. máj. 04.

"Az ő bátorításuk és tanácsaik segítenek az élet kihívásaiban, és emlékeztetnek minket arra, hogy sosem vagyunk egyedül." Pintér Tamás polgármester anyák napi gondolataival köszöntünk minden anyát, nagymamát, déd- és üknagymamát. Sok-sok szeretettel!

Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők

Partizán-turné Dunaújvárosban: esélylesők

2025. máj. 03.

Több megállót, összesen három fontos helyszínt/eseményt érintett a Partizán csapata országjárásának dunaújvárosi állomása. Címszavas összegzés, egy perdöntő kérdéssel.