Tesco: több áruházat bezárnak - városunk nem érintett
Több mint 500 magyar munkavállalóval közölték hétfőn a Tesco áruházlánc illetékesei, hogy február 4-től megszűnik a munkahelyük, de lesz, akinek új állást kínálnak. Nem hivatalos forrásból úgy tudjuk, hogy a dunaújvárosi üzleteket nem érinti a Tesco vezetőségének döntése.
Az MTI azt követően kereste meg a Tescót, hogy a Magyar Nemzet hétfői számában közölte, értesülése szerint az áruházlánc 564 munkavállalónak felmond. A társaság közleménye idézi Nigel Jones-t, a Tesco magyarországi vezérigazgatóját, aki elmondta: ha nem sikerül az érintett munkatársaknak a környékbeli Tescoáruházakban elhelyezkedni, akkor a vállalat az egykori dolgozókat, munkaviszonyuk megszüntetésére való tekintettel, a törvény által előírtnál magasabb összegű juttatással támogatja.
Az egyik új törvény kimondja, hogy a két egymást követő évben veszteségesen működő üzleteknek el kell hagyniuk Magyarországot. A nyereségesség érdekében, az üzletág teljes stratégiai felülvizsgálatát követően a Tesco 13 üzletének bezárása és az ezzel járó elbocsátások mellett döntött a társaság - indokolta a lépést a vezérigazgató.
Habár főként vidéken üzemelnek ezek a veszteséges áruházak, a fővárosban is megszüntetnek egy egységet: a VIII. kerületi Mátyás téren lévő Expresst. Emellett többek között megszűnik három győri üzlet, valamint bezár egy-egy abonyi, nagykátai, nyergesújfalui, törökszentmiklósi, hajdúböszörményi, soproni, tatabányai, tolnai és püspökladányi egység is - olvasható a közleményben.
Az MTI közleménye nem sorolja az érintett áruházak közé a két dunaújvárosi egységet. A városi hipermaketnél érdeklődtünk, a Vevőszolgálatig jutottunk, onnan tovább "nem engedtek" majd másodszori tapogatózásunkra a következő választ kaptuk: nem áll módjukban a témával kapcsolatos semmilyen hivatalos információt kiszolgáltatni.
Előszél
Több tucatnyi veszteséges nagy-britanniai üzletét bezárja, számos tervezett áruház építési terveit törli, és azonnali hatállyal átfogó árleszállítást hajtott végre a Tesco a gazdálkodásának teljes átalakítását célzó program kezdeti lépéseiként.
A szeptemberben munkába állt új vezérigazgató, Dave Lewis által meghirdetett fordulat jegyében a cég csütörtökön bejelentette, hogy megszünteti 43 veszteséges nagy-britanniai üzletét - ezek nagy része a Tesco Express márkanév alatt működő, településeken belüli kisebb vegyesbolt -, és törli 49 tervezett nagyáruház felépítését.
A Londoni Értéktőzsdén közzétett intézkedési tervben külföldi boltbezárások terveiről nem esik szó. Lewis a takarékossági tervek bejelentése után befektetőknek és elemzőknek Londonban tartott, csaknem háromórás ismertetőjében a Tesco külföldi tevékenységével kapcsolatban kijelentette: a cég európai érdekeltségei előtt álló kihívások fennmaradnak, és ezek közé tartozik "a magyarországi helyzet is", azonban erről nem bocsátkozott részletekbe.
Hozzátette ugyanakkor, hogy "amíg más döntés nem születik", a Tesco megtartja összes külföldi érdekeltségét, mert ezekre értékes eszközállományként tekint.
A cég mindazonáltal egymilliárd fontra (405 milliárd forintra) csökkenti a 2015-2016-os pénzügyi évre szóló nagy-britanniai beruházási programját; ez a korábbi előirányzat fele. A Tesco mindemellett eladja a saját márkaneve alatt indított szélessávú internet-szolgáltatását, valamint a Blinkbox nevű fizetős online tartalomszolgáltatót a TalkTalk brit internet-, média- és távközlési szolgáltató csoportnak.
A Tesco bejelentette azt is, hogy a 2014-2015-ös pénzügyi évre nem fizet év végi osztalékot. A cég hosszabb távon évi 250 millió font megtakarítást remél az intézkedési csomagtól.
A vállalat csütörtökön kiadott egy köztes eredményjelentést is, amely megállapítja, hogy a január 3-ával zárult 19 hétben a nagy-britanniai értékesítés - azonos eladótérre, üzemanyag-forgalmazás nélkül számolva - 2,9 százalékkal csökkent éves összevetésben, vagyis sokkal kisebb mértékben, mint a tavalyi második negyedévben, amikor 5,4 százalékos éves visszaesést mértek.
A külföldi érdekeltségek közül Magyarországon ugyanebben az időszakban és ugyanígy számolva 2,5 százalékkal, az időszak átlagán belül a karácsonyi szezonban 4,2 százalékkal nőtt a Tesco forgalma.
A cég csütörtökön megerősítette a piacnak már korábban jelzett iránymutatását, amely szerint - jelenlegi várakozása alapján - a csoportszintű kereskedelmi eredmény a februárban záruló pénzügyi évben "nem fogja meghaladni" az 1,4 milliárd fontot (570 milliárd forint).
A piaci szereplők mindazonáltal kedvezően fogadták a csütörtökön bejelentett intézkedési terveket: a Tesco részvénye a délutáni kereskedésben 12 százalékos nyereségben járt a Londoni Értéktőzsdén, vezetve a legnagyobb tőkeértékű tőzsdei cégek alkotta FTSE-100 index vállalatait.
A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat - amely egyben a brit magánszektor legnagyobb foglalkoztatója is 320 ezer alkalmazottal - rendkívül nehéz, könyvelési botrányokkal és bűnügyi vizsgálatokkal súlyosbított évet tud maga mögött.
A Tesco október 23-án jelentette be, hogy előzetesen kalkulált nagy-britanniai eredményeit összesen 263 millió fonttal (106 milliárd forinttal) becsülte túl.
Ez ráadásul felfelé korrigált adat, amikor ugyanis a téves eredményszámítás gyanúja a nyár végén először felmerült, még 250 millió fontos túlbecslésről volt szó. A Deloitte könyvvizsgáló cég által időközben elvégzett vizsgálat feltárta, hogy a Tesco a jelenlegi üzleti év első felére kiadott előzetes útmutatásában 118 millió fonttal, a 2013-2014-es pénzügyi év egészére 70 millió fonttal, az azt megelőző évre pedig 75 millió fonttal számolta túl eredményét.
A Tesco szeptember végén indított átfogó vizsgálatot a Deloitte bevonásával annak kiderítésére, hogy miként lehetett ilyen mértékben elnézni a láncolat által a piacnak kiadott eredménybecslést.
A cég a vizsgálat elindításával egy időben bejelentette, hogy több vezető munkatársa mellett felfüggesztett állásából négy igazgatót. Október végén a súlyos csalási bűncselekmények felderítésére szakosodott brit nyomozóhatóság (Serious Fraud Office, SFO) közölte, hogy bűnügyi eljárás indult a Tesco negyedmilliárd fontot meghaladó eredménykalkulációs hibájának ügyében.
Forrás:dunaujvaros.com/MTI
A rovat további hírei: Közélet
Közös főhajtással a hősök emléke előtt (videóval, galériával)
2025. okt. 08.
Dunaújvárosban is megemlékeztek a 13 aradi vértanú és Batthyány Lajos miniszterelnök hősiességéről és bátorságáról. A ’48-as emlékműnél tartott eseményen fellépett Polgár Lilla színművész; beszédet mondott Czeglédi Péter Pál református lelkész.
Ősszel sincs megállás, sok a városi munka
2025. okt. 08.
Évszaktól függetlenül folyamatosan dolgoznak a városban a GESZ munkatársai. Amikor kedvező az időjárás, pótolják a betegség miatt kivágott fákat, gallyazni kell, illetve a kiemelt területeken még az ősz kezdetén kaszálni is – van munka bőven.
30 családot segít az önkormányzat tüzelővel
2025. okt. 08.
Már ötödik éve, hogy Dunaújváros önkormányzata az Útkeresés Segítő Szolgálattal közösen tűzifával segíti a dunaújvárosi rászorulókat. Idén is 30 családot segítenek egy-egy köbméter fával, amelyet már lehet igényelni a szolgálat székhelyén.
DSTV: közösségi program a mellrák megelőzéséért
2025. okt. 08.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a II. Figyelj rá(n)k! elnevezésű közösségi kezdeményezésről. A mellrák elleni küzdelem jegyében borult rózsaszínbe előbb a Városháza tér környéke, majd a belváros szombaton. Hangkép.
Lomtalanítás: 20 tonna a hét végi mérleg
2025. okt. 07.
Belvárosi gyűjtőpontokon folytatódott a lomtalanítás a városban múlt szombaton. Az akció ismét sikeresnek bizonyult, a városlakók összesen 20 tonna hulladéktól szabadultak meg a kezdeményezés révén.
A második születésnapját ünnepelte a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület
2025. okt. 07.
Megalakulása óta egyre aktívabb és sikeresebb a LEAF kutyás kutató-mentő sportegyesület csapata. Az elmúlt hónapokban több szakmai sikernek is örülhetett a közösség, amely immáron a második születésnapját is megünnepelte a múlt hétvégén.
Szépkorúak önkormányzati köszöntése: táblás házat vonzott a Dívák pazar előadása (galériával)
2025. okt. 06.
Minden szempontból tökéletes választás volt az idősek világnapjára időzített önkormányzati előadás: szó szerint zsúfolásig telt a Bartók színházterme, vastaps köszöntötte a Dívák Produkció csodás időutazását szombaton este.