A póráz másik felén kell rendet rakni
A városunkban tartott kutyatartási előadást Matán Csaba kutyakiképző. Egy kis segítséget nyújtott nekünk megérteni a "másik fél" világát.
Minden akkor kezdődött, amikor Csaba 25 éve az első négylábúját szerette volna beszoktatni. A könyvesboltban vásárolt könyveket áttanulmányozva állt a kutyája elé és próbálta a tanultak szerint akaratát a kutyára „erőszakolni”. Természetesen azóta tudja, hogy ezek a régi módszerek nem működőképesek, hisz a kutyák ösztönlények, érzelmi alapon élnek és a kommunikációs formájuk a testbeszéd. Az emberek világában, főleg a beszéd lett a fő kommunikációs csatornánk. Az első nevelési hiba itt következik be: testbeszédünk általában mást mutat, mint a verbális beszédünk. Mit lát az ebünk, ha azt mondjuk neki: ül? Először is elvárást emelünk felé – kényszernek kell megfelelnie, ami mindig terhet jelent – türelmetlenek leszünk, mert nem érti meg ebünk, amit mi rá próbálunk erőszakolni. Kétségbeesünk, és egyre ingerültebben mondjuk neki a vezényszavakat – mindeközben egyre jobban az ő kommunikáció csatornáján a testbeszédünkkel azt sugározzuk felé, hogy valami baj lehet. Kedvencünk elkezd aggódni miattunk, keresi, hogy mi lehet a hiba. Hova is jutottunk el ezzel? Sehova. Elbeszéltünk Buksi mellett és teljesen mást fogott fel, mint amit mi szerettünk volna vele elérni. Ismerős a helyzet?
Minden esetben ügyeljünk a környezetünk kontrolljára. Az alapok: nyugalom, figyelem, segítség és dicséret. Ettől lesz ez a z egész folyamat örömteli játék az eb számára és igényelni fogja a további feladatokat. A betanítás alatt ügyeljünk arra, hogy minden alkalommal úgy tegyünk, mintha először tanulná meg az adott gyakorlatot. Őrizzük meg nyugalmunkat akkor is ha ebünk még nem hajlik a jó „szóra”. Meg kell értetnünk, hogy neki miért jó, amit mi szeretnénk.
Mindannyian láthattuk az egyik közösségi oldalon terjedő videót, ahol a gazdi több kutyával póráz nélkül sétál az utcán. Az ebek gondosan követik gazdájukat, ha kell a helyükön maradnak. A kutyatartás egyik legfontosabb mottója a falka kialakítása. Sok állattartó itt bukik el, és ezért nem működik a gazdi-kutya kapcsolat megfelelően. Ahhoz, hogy kedvencünk ne éljen kétségek között, a falka törvényeit nekünk is el kell sajátítanunk. Ami nekünk természetes dolog az nekik nem. ugyanis "ők" tapasztalati úton tanulják meg a szokásokat. Nehezen váltanak, ezért fontos, hogy hozzánk kerülésük első percétől a megfelelően a helyén kezeljük a kutyákat. A hibát könnyű "belerakni" a nevelésbe, utána már nehezebb kinevelni belőle. Ne feledjük: az emberek családban élnek a négylábú kedvenceink pedig falkában. Ehhez mérten kell kezelni őket.
Csak egy öngólt említenék a sok közül. Etetés. Sajnos az állattartók többsége erre fordít a legkisebb figyelmet, két lájk között Buksinak rak egy kis kaját. Ez nem csak nevelésileg rossz, de az eb egészségére sincs jó hatással. Nem fogjuk tudni, hogy most azért nem eszik mert beteg vagy mert most evett. Ha minden alkalommal ügyelünk arra, hogy csak akkor legyen a táljában étel amikor evés idő van, akkor azonnal tudni fogjuk, hogy egészségügyileg van-e valamilyen problémája. Először mindig étvágytalanságban mutatkozik meg ha kedvencünk lebetegedik. Fontos betartanunk a hierarchiát az eledel osztásánál. Először mindig a családunk étkezik, majd ezután aki utoljára fejezte be az étkezést ad Ebünknek ennivalót. Ha közben is adunk egy-egy falatot megbomlik a falka és kedvencünk lesz az irányító.
A rovat további hírei: Közélet
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.
Tömeges "városjárás" a megelőzés és a segítségnyújtás jegyében (galéria)
2025. szep. 21.
Átütő sikerrel ért véget a Richter Egészségváros dunaújvárosi programja a Városháza téren szombaton. Több ezer szűrővizsgálatot végeztek el, a prevenciós program révén pedig a dunaújvárosiak összefogásával több mint 15 millió forint adományban részesült a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet.
Összetartó közösség a tisztább városért (galériával)
2025. szep. 20.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A pénteken megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt.
Dolák-Saly Róbert vendégeskedett a városban – a humorban tényleg nem ismer tréfát
2025. szep. 19.
Út a gimnáziumi ökörködéstől az abszurd humor színpadáig – fanyar iróniával és megkapó öniróniával, némi muzsikával és drámai felhangokkal; a népszerű előadó volt a Dunaújvárosi Estek sorozatának vendége csütörtökön.
"...hogy az intézmény stabilan működjön"
2025. szep. 19.
A Bartók Kamaraszínház évadnyitó előadásán – pontosabban az Ahogy tetszik című Shakespeare-bemutató csütörtöki főpróbáján – vett részt Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester, aki komoly bejelentéssel is szolgált az alkalom apropóján.
Sok lehetőség rejlik a Generációk Házában
2025. szep. 19.
Középiskolás diákokkal találkozott Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester az Almási Zsolt teremben csütörtökön. A városvezető fontosnak tartja, hogy a fiatalok is megoszthassák gondolataikat a város jelenét és jövőjét illetően.