Célozz és dobj! Darts verseny az MMK-ban

Ónodi Zoltán - 2015. február 6. 10:39

Szombaton kerül megrendezésre az első Forch Dunaújvárosi Open darts verseny, ahol több, mint hatvan versenyző áll a dobóvonal mögé.

Az "501 Double out" sokunknak ma még nem mond sokat, viszont szombaton a dartsosok tűhegyen táncolva számolják majd a pontjaikat. A játékot MDSZ (Magyar Darts Szövetség) szabályai szerint vezénylik. A csoportok körmérkőzések alapján esnek ki vagy jutnak tovább. A csoporteredmények eldöntésénél a figyelembe veendő szempontok sorrendje a következő – több pont, nyert és vesztett szettek különbsége és az egymás elleni eredmény.


A hatvan előjelentkezőt 10 csoportba osztottak el, egy csapatba négy amatőr és két igazolt versenyző került. Összesen 39 amatőr jelentkező és 16 igazolt darts-os veszi fel a kesztyűt s zombati derbin. A 14 év alattiak és a női versenyzők is külön csapatot alkotnak. A túlnyomó részben helyi és környékbeli jelentkezők sorát kecskeméti, dömsödi, kiskőrösi és budapesti játékosok színesítik. A küzdelem egyenes kieséssel 32 táblán fog zajlik majd  a Munkásművelődési Központ aulájában.

A díjazásról se feledkezzünk meg, hiszen az első helyezett, a legjobb amatőr és a legjobb női játékos egy-egy kupával térhet haza. A második és harmadik helyezett éremmel és oklevéllel gazdagszik, és em feledkeznek meg a legjobb 18 év alatti tűbajnokról és a legmagasabb kiszállóról sem, ők oklevélben részesülnek. 

A rovat további hírei: Sport

Harmadosztályú ellenfél a kupában

Harmadosztályú ellenfél a kupában

2025. júl. 12.

Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

2025. júl. 11.

Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: tábor a vízben

DSTV: tábor a vízben

2025. júl. 11.

Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.

Felemás kezdés a junior Eb-n

Felemás kezdés a junior Eb-n

2025. júl. 11.

Észak-Macedónia ellen simán nyert, a csehektől viszont kikapott a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló U19-es magyar női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt

DSTV: ismét sokan rúgták a bőrt

2025. júl. 10.

Véget ért a Dunaújváros Kupa, amely az egyik legjelentősebb sorozat a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség életében. A szervező DLSZ részéről Petrás Gábor főtitkár értékelte a döntőt és magát a sorozatot, valamint számolt be a tervezett augusztusi programokról is. Hangkép.

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

A címvédő ellen hangoltak a magyarok

2025. júl. 10.

A szingapúri világbajnokság rajtja előtt a címvédő amerikai csapattal gyakorolt közösen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda-válogatott.

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

DSTV: remek szereplés a kupadöntőben

2025. júl. 09.

Sukorón rendezték meg a kajak-kenusok Magyar Kupa döntőjét a közelmúltban és a fináléban is több DKSE-s versenyzőnek szurkolhattunk a gyermek, a kölyök és a serdülő korosztályban. A dunaújvárosi fiatalok remekül szerepeltek – a teljesítményüket Horváth Attila, a kajak-kenu szakosztály edzője értékelte. Hangkép.