Célozz és dobj! Darts verseny az MMK-ban
Szombaton kerül megrendezésre az első Forch Dunaújvárosi Open darts verseny, ahol több, mint hatvan versenyző áll a dobóvonal mögé.
Az "501 Double out" sokunknak ma még nem mond sokat, viszont szombaton a dartsosok tűhegyen táncolva számolják majd a pontjaikat. A játékot MDSZ (Magyar Darts Szövetség) szabályai szerint vezénylik. A csoportok körmérkőzések alapján esnek ki vagy jutnak tovább. A csoporteredmények eldöntésénél a figyelembe veendő szempontok sorrendje a következő – több pont, nyert és vesztett szettek különbsége és az egymás elleni eredmény.
A hatvan előjelentkezőt 10 csoportba osztottak el, egy csapatba négy amatőr és két igazolt versenyző került. Összesen 39 amatőr jelentkező és 16 igazolt darts-os veszi fel a kesztyűt s zombati derbin. A 14 év alattiak és a női versenyzők is külön csapatot alkotnak. A túlnyomó részben helyi és környékbeli jelentkezők sorát kecskeméti, dömsödi, kiskőrösi és budapesti játékosok színesítik. A küzdelem egyenes kieséssel 32 táblán fog zajlik majd a Munkásművelődési Központ aulájában.
A díjazásról se feledkezzünk meg, hiszen az első helyezett, a legjobb amatőr és a legjobb női játékos egy-egy kupával térhet haza. A második és harmadik helyezett éremmel és oklevéllel gazdagszik, és em feledkeznek meg a legjobb 18 év alatti tűbajnokról és a legmagasabb kiszállóról sem, ők oklevélben részesülnek.
A rovat további hírei: Sport
DSTV: remek nyári tábor a Dunán
2025. júl. 25.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a DKSE jóvoltából különböző táborok kínálatából választhattak nyárra a gyerekek. Táboroztatták a fiatalokat a kajak-kenusok is, a táboruk harmadik, s egyben utolsó hetében látogattunk el a csapathoz. Hangkép.
A szerbektől is kikaptak a magyar fiatalok
2025. júl. 25.
Közel volt ahhoz, hogy kétszettes hátrányból egyenlítsen, ám végül 3-1-es vereséget szenvedett a szerbektől a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni Európa-bajnokságon.
Elkészült a DKKA sorsolása
2025. júl. 24.
A Vasas otthonában kezdi meg, majd az Alba FKC elleni megyei rangadóval zárja a női NB I 2025/2026-os szezonjának küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
DSTV: nyári munka a tollaslabdázóknál
2025. júl. 24.
Nyáron sem állt meg az élet a Danubius KSE tollaslabdázóinál. Varga Gabriella a legutóbbi edzőtábor tapasztalatairól, míg Jakab János a további terveikről és a csapat általános fejlődéséről beszélt. Hangkép.
Vereséggel kezdtek az U16-osok
2025. júl. 24.
Három játszmában szenvedett vereséget a címvédő olaszok elleni mérkőzésen a dunaújvárosi Szőke Milánnal felálló magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokság első csoportmérkőzésén.
Világbajnoki ezüstérmes a magyar válogatott
2025. júl. 23.
A játék minden elemében jobb görögök 12-9-es győzelemmel hódították el a világbajnoki címet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott ellen.
Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói
2025. júl. 23.
A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.