Csökkenhet a bankadó, ha?
Varga Mihály a kereskedelmi bankok növekvő hitelezési aktivitása esetén lát esélyt a bankadó csökkentésére, erről tárgyalnak a bankszövetséggel.
A nemzetgazdasági miniszter az M1 Ma reggel című műsorában és a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában hétfőn reggel azt mondta: szeretnék, ha a bankok hitelezési aktivitása javulna, mivel a gazdasági növekedéshez, beruházásokhoz ez szükséges.
Varga Mihály arra a felvetésre beszélt erről, hogy Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban elképzelhetőnek nevezte a bankadó fokozatos csökkentését a következő években.
A miniszter hozzátette: a bankok az elmúlt években passzívak voltak a hitelezésben. A magyar gazdaság növekedése úgy tudott 3 százalék fölé kerülni, hogy a bankok hitelezési aktivitása visszafogott volt - mondta. Az Eximbank és a fejlesztési bank hitelei, valamint a jegybank növekedési hitelprogramja segített ugyan, de azt szeretnék, ha a kereskedelmi bankok saját forrásaikból nagyobb hitelezést tudnának vállalni - közölte.
Kifejtette: ha a bankadó csökkentését szeretnék, el lehet gondolkodni azon, hogyan lehet a bankszövetséggel olyan megállapodást kötni, amely a hitelezési aktivitás növekedéséért cserébe mérsékelné ezt az adót.
Elmondta, a megbeszélések közepén járnak, a tárgyalásokat követően reményei szerint jó hírt tudnak közölni. Kizárt dolognak nevezte a bankadó kivezetését az adórendszerből, mert a költségvetésnek szüksége van erre az adónemre, a közteherviselés, a terhek arányos elosztása igényli a megmaradását.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Születésnap és világnap az idősek otthonában
2025. okt. 01.
Az idősek világnapja alkalmából városunkban is megünneplik szépkorú polgártársainkat – az Egyesített Szociális Intézmény Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonában kedves műsorral köszöntötték a létesítmény lakóit, a kínálatot még szülinapi zsúr is színesítette!
Lakossági fórumot tartottak Újtelepen
2025. okt. 01.
A napokban több fontos eseményről is hírt adott Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A hét elején fontos ügy apropóján tartottak lakossági fórumot, illetve tovább szépült a korábban is említett Tündérkert Játszótér.
Vállalkozói fókusznap a BNI szervezésében
2025. szep. 30.
Ismét vállalkozói fókusznapot szervezett a BNI dunaújvárosi csoportja a közelmúltban. Az esemény részeként közel 100 vállalkozót vártak – továbbra is központban volt a kapcsolatépítés, a kapcsolati hálók bővítése, és természetesen a vállalkozásfejlesztés is.
Új fejlesztési lehetőségek a múzeumban
2025. szep. 30.
Az Intercisa Múzeum szakembereivel egyeztetett Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester hétfőn. A közelmúltban teljes megújuláson esett át a múzeum belső udvara – lenne igény további fejlesztésekre is.
DSTV: ünnepi alkalom a református templomban
2025. szep. 30.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása az MRE Újváros Drogambulancia ünnepségéről. A református templomban hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd felavatták a nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra. Hangkép.
DSTV: különlegesen szép születésnapi ajándék
2025. szep. 29.
Édesapjuk példáját követve vállalkoztak véradásra Csiszár László ikerfiai, derül ki a DSTV összegzéséből. Balázs és Zsombor a 18. születésnap után egy nappal vállalta a csapolást, szintén rendszeres véradó nővérük, Laura ezúttal drukkerként vett részt a nagy alkalmon. Apa és fiai együtt kilenc ember életét mentették meg! Hangkép.
DSTV: a tisztább környezetért
2025. szep. 27.
Vannak olyan rendezvények, amelyen örülnek a résztvevők annak, ha nem döntenek súlyrekordot. A közelmúltban megrendezett közösségi szemétszedés szerencsére ilyen volt a DLSZ és a Decathlon szervezésében. Hangkép.









