Kelenföld eddig bírta a nyomást? Járatokat töröltek
A Déli pályaudvar lezárása miatt több elővárosi vonatot töröltek hétfőn - közölte Both Ferenc, a Mávinform sajtóügyeletese. Túl szűk a Kelenföldi pályaudvar keresztmetszete?.
Tájékoztatása szerint a vasúttársaság a Kelenföldi pályaudvar szűk keresztmetszete miatt törölte az összes személyvonatot Százhalombatta és a Déli pályaudvar között, míg a Martonvásár és a Déli pályaudvar közötti vonatok közül csak három közlekedik hétfőn. A vonatok a Kelenföldi pályaudvarig, illetve onnan indulva közlekednek.
A Mávinform vasárnapi közleménye szerint a Déli pályaudvar lezárása naponta átlagosan 250 járatot érint, a forgalom átszervezése zökkenőmentes, a Kelenföldi és a Keleti pályaudvar képes kiszolgálni az ideiglenesen életbe léptetett vágányzári rendet.
Hétfőtől határozatlan ideig az IC 201 (AGRAM) és az IC 958 (GÖCSEJ) ugyancsak Kelenföld végállomással üzemel.A MÁV-START Zrt. kezelési költség nélkül visszatéríti a menetjegy árát azoknak, akik emiatt lemondanak utazási szándékukról.
Az utasok részletes felvilágosítást a MÁV-START honlapján találnak. A vasúttársaság továbbra is vonatpótló autóbuszokat közlekedtet a Déli pályaudvar és Kelenföld állomás között. A BKK 139-es járatokon érvényesek a vasúti menetjegyek és bérletek.
A vonatpótló autóbuszok az Alkotás utcából, a 139-es busz megállójából, illetve az Etele térről a 141 busz megállójából indulnak. A Mávinform szombat este közölte, hogy este fél hét után néhány perccel le kellett zárni a közlekedés elől a Déli pályaudvar előtt lévő alagutat, mert újabb kövek estek a vágányra, és tovább csúszott a támfal földje a Déli és a Kelenföldi pályaudvarok közötti alagútnál, ezért nem közlekednek a vonatok a Déli pályaudvarra.
Forrás,fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Az óvodai közösség ismét nagyot villantott
2024. nov. 18.
Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.
"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése
2024. nov. 17.
Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.
Nagy munka zajlik az Útkeresés udvarán
2024. nov. 15.
A hivatalos átadónak még nincs időpontja, de nemsokára új játszótérelemekkel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. De nem véletlenül volt a területen Orosz Csaba önkormányzati képviselő, a Hankook önkéntesei, illetve a Pentelei iskola különítménye sem.
Tart a tervezés, szociálisan érzékeny, a jövőbe mutató költségvetésünk lesz
2024. nov. 15.
Elkezdődött városunk következő évi költségvetésének a tervezése, tájékoztatta honlapunkat Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester. Hogy pontosan mit tartalmaz majd a büdzsé azt az Országgyűlés által előterjesztett költségvetési törvény elfogadása után lehet tudni. Addig viszont folyhat az előkészítés.
Megemelt támogatás érkezik decemberben
2024. nov. 14.
Városunk közgyűlése októberi ülésén módosította a szociális rendeletét, amelyben összegszerűen megemelte, és évi két alkalomra bővítette az időskorúak természetbeni rezsitámogatását. Ennek köszönhetően nyugdíjasaink a december havi távhő-szolgáltatási díjból, jóváírás formájában kapják meg a támogatást.
Pappné Grabant Ilona: "az emberek otthona nem a lakásuk ajtajáig tart"
2024. nov. 14.
Pappné Grabant Ilona a 8-as választókerület megválasztott képviselője, és mint minden körzeti képviselő, ő is a "Rajta, Újváros!" Egyesület színeiben indult és nyert. Október óta látja el ezt a feladatot, sőt, városunk idősügyi tanácsnokának is megválasztották. Cikluskezdeti beszélgetést kértünk és kaptunk tőle.
Új Esély Központ: helyük lett a helyi szociális rendszerben
2024. nov. 14.
Áprilisban nyitotta meg hivatalosan is kapuit, a volt Bánki iskolában, a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió, ahol nappali szociális központot üzemeltetnek. Azóta eltelt időben sok szenvedélybeteg fordult meg náluk, részük van a helyi szociális rendszerben. A tapasztalatokról, az eddig elvégzett munkáról egyeztetett szerdán délután Barta Endre alpolgármester.