Miokovics Csabának nincsenek rémálmai
Utolsó bábfiguráját tizennégy éve készítette, aztán leállt az egésszel, befejezte, betelt nála a pohár – ne firtassuk. Firtassuk inkább a lényegi indulást, vagyis mindazt, amit a dunaújvárosi Cruel World Team horror-vígjátékával elindítottak - olyat, ami addig nem volt a magyar filmvilágban.
Utolsó bábfiguráját tizennégy éve készítette, aztán leállt az egésszel, befejezte, betelt nála a pohár – ne firtassuk. Firtassuk inkább a lényegi indulást, vagyis mindazt, amit a dunaújvárosi Cruel World Team horror-vígjátékával elindítottak - olyat, ami addig nem volt a magyar filmvilágban. Miokovics Csaba, aki a maszkokért volt felelős az alkotócsoportból, így emlékszik vissza:
- Mindig is érdekeltek a bábfigurák, a horror, a maszkok, a sminkek. Ha a nyolcvanas éveket nézem, akkor Luiggi Fuggi, Dario Argento, Umberto Lenzi voltak számomra mérvadóak, ős olasz horrorfilm készítők. A lehetőség a baráti körből adódott, ahol mindenkinek volt saját feladata, tudása annak megvalósításához, amit Bernáth Zsolt rendező kért. Aztán egyre jobban belebonyolódott mindenki a maga területébe. Jól haladtunk. A közös munka komoly lehetett volna, de akkora szakadék volt kettőnk között, amit nem lehetett áthidalni. Amerikába mehettem volna, meghívtak Hollywoodba, de a meghívásnak anyagi okok miatt nem tudtam eleget tenni, és ezzel meg is rekedt a pályafutásom. 2005-ben készítettem az utolsó bábfigurát. Mivel folyamatos kudarcokba ütköztem, s nem akartam az egész életemet annak szentelni, hogy kapukat nyitogassak, amelyek nem nyílnak, illetve nekem nem nyílnak, inkább befejeztem.
- Mindent meg lehet már valósítani digitálisan, vagy lehetetlen nyomon követni a fejlődést?
- Egy fizikális figura, maszk elkészítése soha nem lesz utánozható. Mindig életszerűbb, mint a digitális. Mivel ezzel foglalkoztam, azonnal kiszűröm, mi a digitális egy filmben, s mi a kétkezi munka. Anyagi szempontból olcsóbb a digitális, ám egy komoly kétkezi munka mindig hatásosabb, mint bármi más. Farsangkor, ha nagyon lemásolnak figurákat a tévéből, akkor az kreatív-gyenge, s látjuk a mű-Batmaneket, mű-vámpírokat. Saját fantáziát nem látok bennük, ahogyan szerintem más sem. De mindenki utánozza ezeket a Marwell-hősöket. Hiányolom belőlük a saját fantáziájú, elkészített figurákat. Ha pedig szakmák képviselőit másolják (orvost, tanár, szabót), akkor meg nagyon kommerszekre sikerülnek. Gyerekkoromban is másoltunk, de akkor még kezdetlegesen is külön színeket tudtunk vinni egy-egy indián, vagy cowboy-figurába. És mindenki másként nézett ki, ám a Pókember nem tud másként kinézni.
- Eddigi maszk-tapasztalataidból mit tartasz összecsengőnek a jelennel?
- Nézd, a maszkot egész addig élvezettel lehet csinálni, amíg súlyos, kiégető kudarcokba nem botlasz. Bevallom, a látásnak és a kezek biztonságának nagyon jónak kellett lenni – nekem már nem olyanok. Sok idő kellene a visszaépüléshez.
- Ugyanakkor rengeteget tanultál…
- Abszolút! Néztem én iskolát, de nem lehet tanulni. Sminkmesterit igen, maszkmesterit nem. Mondják, de nem! A maszknál komoly gumitechnológiával dolgoznak, protézisekből, darabonként teszik a színészre, ami megkülönböztethetetlen lesz az élő bőrtől. Egyrészt iskolából, majd saját fejlesztésein, autodidakta módon tanul tovább az ember. A rendőrség szokta kérni például a rekonstrukciós figurát egy régen elhunyt ember koponyájáról. Én kipróbáltam egyet egy műanyag koponyáról, ami nyilván szintén készült valahonnan, másolatként. Az anatómiai könyveket nyakig bújtam, hogy leutánozhassam a technikát. Egy idő után automatikusan kialakul egy figura, most itt van a szobámban. Megadja magát az arc, nagyon élveztem. Az, hogy egyáltalán ilyet is csinálhattam a tíz évben, pótolhatatlan, mindig a munka élménye hajtott, saját fejlődésem. Mondják némelyek, hogy ezzel álmodnak, nekem nem okoztak problémát, soha nem álmodtam a figuráimmal.
Miokovics Csabával együtt Kemény Henriken nőttünk fel, Vitéz László a szívünk csücske volt, s ellenállhatatlan vágyat éreztünk minden egyes „bidös ördög” megverésére. Az ő utánozhatatlan tanmeséinek eredetiségéhez, az azzal való játék, figuráinak jellemeihez képest bármely mai digitális, számítógépes sorozat szétszórt műanyag csupán.
A rovat további hírei: Kultúra
Koncert, kiállítás, játszótéri ismeretterjesztés
2024. ápr. 19.
Mindezek ráadásul egy hétvégén, szombaton és vasárnap várják a muzsika, a művészet és a tudomány híveit – három helyszínen. Hírcsokor.
DSTV: a töredékes emlékezet kiállítása
2024. ápr. 18.
Tárlatvezetésről tudósít a DSTV összeállítása. A Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) látható Töredékes emlékezet című kiállításon Boros Lili műtörténész, a bemutató kurátora, valamint Asztalos Zsolt képzőművész vezette körbe az érdeklődőket. Hangkép.
Kalligráfia: konferencia és kiállítás a papírmúzeumban
2024. ápr. 17.
Nagyszabású bemutatóra, valamint rangos szakmai tanácskozásra készül a Magyar Papírmúzeum: a kalligráfia témájára fókuszáló programra pénteken várják a vendégeket.
Jótékonysági pedagóguskoncert – pénteken újra a gyermekosztály javára
2024. ápr. 16.
Gazdag műsorral, színes repertoárral és sok-sok fellépővel rendezik az immár 27. hangversenyt – a közönséget az evangélikus templomban várják pénteken délután!
DSTV: Pentelei Molnár János nyomában
2024. ápr. 16.
Pentelei Molnár János halálának novemberben lesz a száz éves évfordulója, derül ki a DSTV összegzéséből. A Dunapentelén született festőművész családi hátterét és formátumos életművét Kronászt Margit történész, muzeológus elevenítette fele. Hangkép.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Țagai Sasok"
2024. ápr. 14.
Sportfilmmel folytatódik a Szabad Szemel című sorozat a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D): a KineDok idei terméséből ezúttal a Țagai Sasok című román alkotást láthatják.
DSTV: a mesevilág varázsa a könyvtárban
2024. ápr. 12.
Különleges csodabirodalommal foglalkozik a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban a foglalkozások fontos eleme az élőszavas mesemondás – ennek műhelytitkaiba nyerhetünk most betekintést. Hangkép.