A világörökség része leszünk?
A Duna teljes szakaszán, a II. századi határvonalat követve, a partoktól számított hét kilométeren belül lévő, római kori katonai és a hozzájuk tartozó polgári létesítményre kérhető az UNESCO-védelem. Két éven belül több, a megyénkben található helyszín is a világörökség része lehet. .
A rovat további hírei: Közélet
Nemzetünk gyásznapjára emlékeztek
2024. jún. 06.
A trianoni békediktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum 104. évfordulóján, a magyarság egyik legnagyobb történelmi tragédiájának igazságtalanságára az evangélikus templomban emlékezett Dunaújváros önkormányzata.
DSTV: Tapolczai Jenő nyomában
2024. jún. 06.
Dunaújváros múltját fontos szereplők formálták az évek során, derül ki a DSTV összeállításából. Tapolczai Jenő egykori városi, majd megyei tanácselnök munkássága előtt tisztelgett legutóbbi előadása alkalmával Farkas Lajos történész, az Intercisa Múzeum igazgatója. Hangkép.
Közösségi tér született a Március 15. téren
2024. jún. 05.
Sok tekintetben megváltozott a Béke városrészi Március 15. tér arculata a most kialakított közösségi térnek köszönhetően. Még az utolsó simítások hátra vannak, de már most elmondható, hogy szebb, élhetőbb, komfortosabb lett a környék, igazi közösségi tér született a Békében.
Hamarosan épül a parkoló, de addig is rengeteg a teendő az új Vasmű úton
2024. jún. 05.
Barta Endre, a 4-es választókerület önkormányzati képviselője jó ideje foglalkozik már az új Vasmű út elején élők parkolási problémájával, aminek a megoldása már a legutóbbi közgyűlésen zöld utat is kapott. Hamarosan elkezdődik a parkolóépítés.
Trianon gyászos öröksége
2024. jún. 04.
Áhítattal, megemlékezéssel, műsorral és koszorúzással készül a gyásznapra a város önkormányzata – ma van a trianoni békediktátum aláírásának évfordulója, a megemlékezés az evangélikus templom udvarán lévő emlékműnél lesz délután.
Idén is kifogástalan volt a távhőszolgáltatás...
2024. jún. 03.
... szerencsére változatlanul Pomázi Csaba nélkül; az Építők útján lévő erőművében tartott sajtótájékoztatót Pintér Tamás polgármester a távhőszezon vége alkalmából.
Sokat segít sokaknak, Humanitárius település címet nyert Dunaújváros
2024. jún. 02.
A Magyar Vöröskereszt országos vezetősége Dunaújváros részére a civil segítő szervezet hatékony működése terén végzett tevékenysége elismerésként a Humanitárius település címet adományozta. Az elismerést Feth Katalin, a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője, és Orosz Csaba, a közbiztonsági és környezetvédelmi bizottság elnöke vette át a napokban.