„Bevalló” nekrológ
63 éves korában elhunyt Farkas Mihály, festőművész. Emlékezzünk rá. Isten nyugosztalja, mester.
Kemény Dezső író szobájában ültünk az Erkel kertben, ittuk a kávét, folyt a szokásos rendszerkritika, kavargott a füst, mert akkor még más rendszer volt, mint most, aztán a falon függő festményre tekintve, kérdeztem:
Dezső bátyám, ez ott Farkas?
Te, én nem tudom, miért, de ezt a képet kinéztük a Margóval, azóta ott lóg, és akárhányszor ránézek, tudom, hogy ez a Farkas nagyon jó festő. És tudod mit, tetszik! Sose fogom levenni! (és nevetett/röhögtünk!)
Aztán töviről hegyire megindokolta, hogy miért lát benne rendszert, szépet és arányérzéket. Meg hogy egyáltalán is jelentős súllyal bírónak tartja a pontokat cérnákkal-fonalakkal összekötő kompozícióit egy ilyen színvilágban… S még azt is megbeszéltük, hogy bár kisváros vagyunk, de képzőművészeink igen szép nívón teljesítenek többen, s hogy voltaképpen mindegyiknek megvan a maga keresztje vagy így, vagy úgy… De hogy Farkas Misinek a Corso étterem falára festett képe is remek irányokat feszeget…
Amikor bevallottam Misinek, hogy az első vele készített interjút követően Zeusznak gondoltam a hangja után… S mindezt már évekkel első találkozásunk után tettem, kisapostagi házának műtermében, Móder Rezső társaságában, várva Tábori Csabára, akkor mennydörgő hangon felnevetett és azt mondta: „Akkor a görög istenek is rendben vannak, a magyarok istenére meg mi esküdjünk!!!” Merthogy éppen március 15-e volt a látogatás időpontja, a Misi meg nem nagyon ismert ebben viccet, tréfát, ahogy Dunaújvárosban sem – soha.
Nem szeretett körmönfontan kertelni: „Nem szeretem a száraz adathalmazokat. Születtem..., ha visszagondolok nagyon rosszkor. Iskolákba járattak, majd iskoláztattam magam. Mestereim voltak élők és holtak, Kokas Ignác meg Rembrandt, tán jómagam. Segítettek barátaim és ellenségeim.”. És minden bizonnyal a rá legjellemzőbbet P. Szabó Ernő írta: „Farkas Mihály teszi, ami a dolga: öntörvényű művész. Minden képéről személyes lénye árad felénk. Művei egyediek, felismerhetőek, el nem téveszthetőek. Képei teli vannak a világ dolgain való tűnődéssel.”
Öntörvényűségében pedig azon kevesek közé tartozó barát is megfért, mint Éri Jenő festőművész, akivel New Yorkot is meghódították, bár akkor már Misi többedszerre járt a tengeren túl. S ahogy ott sem, sehol sem feledve lányát, Évát, aki nyomdokaiba lépve éppen apját tartja első mesterének. Apja pedig áradó szeretettel mondta róla mindig: „Eszméletlen, hogy ezek már mit csinálnak, simán lekörözött… És lát, édesapám, lát! Érzi, tudja.”.
Festményeidet, teknőkre festett, installált kompozíciód földhözragadtságát, illuzórikus légiességét mi is érezzük. Tesszük, amit szerettél volna midig is: láttatni, hogy a reneszánsz figurák hogyan semmisülnek meg a hivatott és önfelkent igehirdetők között egy-egy természeti színben, annak a színnek a hangulatában. Teszik mindezt úgy, hogy szinte soha nem felejtetik velünk a korhangulatot, a korszellemben feszülő ilyen-olyan (aljas, vagy éppen égbe emelő) energiák hol természetes, hol meg lobbanékony természetét.
Nem feledtetnek téged, Misi! Meg azt az öntörvényűségből fakadó felelősséget, Jónási vívódást, kételyekkel feszítő, teremtő szemlélődést, amit itt hagytál. Vagy tudatosan kihagytál a képeidből.
Magot hagytál, a többit, ígérem, megkeressük!
A rovat további hírei: Kultúra
DSTV: együtt ünnepelték a zene világnapját
2024. okt. 12.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Sándor Frigyes Zeneiskola ünnepi programjáról. A zene világnapjára két programmal is készült az intézmény: a közös koncert mellett nem maradhatott el a legfiatalabb növendékek szimbolikus virágültetése sem. Hangkép.
DSTV: fesztiválkínálat az Intercisa Múzeumban
2024. okt. 11.
Elstartolt a Múzeumok Őszi Fesztiválja országos programsora, amelyhez a dunaújvárosi Intercisa Múzeum is csatlakozott, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorozatnyitó előadás az emberré válás és a táplálkozás összefüggéseire fókuszált. Hangkép.
Dallal és játékkal, koncerttel és virágültetéssel ünnepelték a zene világnapját (galériával)
2024. okt. 06.
A Móricz Zsigmond Általános Iskola immár hagyományosan a város óvodásait látta vendégül, a Sándor Frigyes Zeneiskola remek össz-intézményi hangversennyel és az immár évek óta rendszeres virágültetési akcióval készült a muzsika ünnepére.
DSTV: bábelőadás a Bartók repertoárján
2024. okt. 05.
Az álomlátó fiú című produkcióval folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. A zenés bábelőadás 6 éves kortól ajánlott, de a darab alkotói felnőtteknek is szánják – érett fejjel is tanulságos a történet. Hangkép.
Múltidéző és jövőbe mutató a Magyar Papírmúzeum új időszaki kiállítása
2024. okt. 03.
A Magyar Papírmúzeumban új kiállítás csalogatja a vendégeket. Az intézmény időszaki bemutatója az egykori dobozgyárnak állít emléket, illetve a látogatók megcsodálhatják lézervágott papír művészi alkotásait is.
DSTV: a régi játékok világa
2024. okt. 03.
A csengős mozdony lett a hónap műtárgya az Intercisa Múzeum sorozatában, derül ki a DSTV összegzéséből. A riport a régi játékok világába repít – ami pár évtizede még a gyerekszobák féltett kincse volt, mára a múltról mesél a múzeumban. Hangkép.
Ünnepeljük együtt a zene világnapját!
2024. szep. 30.
Hol másutt, a Sándor Frigyes Zeneiskolánál! Az ünnepi invitációt az intézmény tolmácsolta, a koncerttel és közös jelképes növényültetéssel körített eseményt kedden délután rendezik.