Csapatmunka a Dunán innen és túl - rendőröket díjaztak
Példaértékű együttműködésre került sor a múlt héten a Duna két partján lévő megyei rendőrségek és polgárőrség között. Megkapták méltán kiérdemelt kitüntetésüket.
A Fejér és Bács- Kiskun megyei rendőrök és a Pannon Polgárőrség kiváló együttműködésről tett tanúbizonyságot. Hathatós, szakszerű és jogszerű intézkedésüknek köszönhetően hiúsították meg a múlt heti gumiabroncs lopást. A kisteherautóval menekülő két elkövetőt amerikai filmbe illő autós üldözés során fogták el. Ámokfutás közben az őket szorosan követő szolgálati gépkocsik elé gumikat, illetve különböző egyéb tárgyakat dobáltak ki. Az üldözés során többször próbálták leszorítani az őket üldöző járőröket. Majd egy vasúti átkelőtől nem messze a szántásba sikerült mozgásképtelenné tenni az autót, néhány gumira leadott lövéssel. A gyalogosan tovább menekülő elkövetőket végül otthonukban fogták el. A kimagasló együttműködésre felfigyeltek a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon is.
Dr. Varga Péter ezredes megyei rendőrfőkapitány és Nagy Zoltán rendőr ezredes a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetője dicséretben részesítette és karórát adományozott a március 17-i rendőri akcióban résztvevőknek az ott nyújtott kimagasló tevékenységük elismeréséül. Név szerint: Korik Balázs a polgárőrség részéről, Bak Robert rendőr főtörzszászlós, Kőkuti Krisztián rendőr zászlós és Pusztay Márk rendőr főtörzsőrmester vehette át az elismerést.
A rovat további hírei: Sziréna
Eltűnt Vajda Péter, nagyon keresik (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 28.
A dunaújvárosi rendőrök kérték az állampolgárok segítségét a Mályról eltűnt férfi ügyében. Felhívás a hajtás után – mér egy megosztás is segíthet! (FRISSÍTVE!)
Házi készítésű pokolgép robbantásával fenyegetőzött a dunaújvárosi férfi!
2025. júl. 25.
Otthonában fogták el a rendőrök azt a 26 éves dunaújvárosi férfit, aki a Kneecap zenekar Magyarországról való kitiltása miatt fenyegetőzött pokolgép robbantásával.
Szintet lépett és szombatig tart a hőségriasztás
2025. júl. 24.
Meghosszabbította korábbi rendelkezését az országos tisztifőorvos, ráadásul harmadfokú hőségriasztást léptetett életbe mától. Extrém meleg lesz, tessék vigyázni!
Mentők: éles helikopteres bevetés a Szórádon – sok képpel! (FRISSÍTVE!)
2025. júl. 24.
Hűséges olvasónk riasztotta műhelyünket, ritkán látható képsorral: mentőhelikopteres bevetés helyszíne volt percekkel ezelőtt a Szórád Márton út és a Dózsa György út kereszteződése! Mutatjuk a részleteket! Friss hír, hogy Dózsa György úti gyalogosgázolás sérültjéhez riasztották a mentőket! (FRISSÍTVE)
DSTV: fókuszban a kiberbiztonság
2025. júl. 23.
Fontos prevenciós programot szervezett a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság, derül ki a DSTV összegzéséből. A "Dunaújvárosi Kiber- és Vagyonvédelmi Nap 2025" során a kiber-bűncselekmények, az online csalások jellemzőivel ismerkedtek a vendégek – minden érintett korosztályból. Hangkép.
Magyar Hang: meggyanúsították a dunaújvárosi cégvezetőt is
2025. júl. 21.
Börtönben marad a híres szekszárdi borász, ugyanakkor Fideszhez átpártolt egykori MSZP-s politikus is érintett a költségvetési csalás gyanújával letartóztatott szekszárdi borász ügyében, adta hírül a Magyar Hang és a 24.hu. A Magyar Hang értesülése szerint a dunaújvárosi cégvezetőt is meggyanúsították ugyanezen bűncselekmény bűnsegédjeként.
Átütemezik a munkálatokat, nem lesz teljes zár a Pentele hídon
2025. júl. 11.
Ezen a hétvégén. Egy hét csúszással számolhatnak a közlekedők, a tervek szerint jövő péntektől kell Földvár felé kerülni, és változik a munkamenet iránya is, értesült a DO.