Egészségnap Dunaújvárosért!
Állapotfelmérésekkel, előadások tömkelegével várja az érdeklődőket az MMK színháztermében megrendezésre kerülő egészségnap.
Kellemes időtöltésnek bizonyulhat ebben a jó időben egy sétával összekötött egészségnap, mely délután egy órától este hat óráig díjtalanul látogatható az Életpont Nonprofit Kft. rendezésében az MMK-ban. A meghívott vendégek között szerepel Tóth Gábor élelmiszermérnök, táplálkozástudományi tanácsadó, aki tanácsaival, előadásával segíti a nap sikerességét, valamint Sonnleitner Károly életmód tanácsadó és az Elei Életmódközpont munkatársai is.
Az előadások témái között szerepel a tápcsatorna védelme – immunrendszerünk és emésztésünk újabb felismert összefüggéseinek bemutatása. Az agy csodálatos öngyógyító képessége, továbbá gyógyulás és gyógyítás az életmódközpontban. Az előadások alatt különböző egészségügyi állapotfelméréseken lehet részt venni: lehetőség lesz testzsír- vérnyomásmérésre, tüdőkapacitás vizsgálatra, illetve egészségéletkor számításra és életmód tanácsadásra is.
Egy frissítő tornának is részesei lehetnek az érdeklődök, akik egy kiadós fej-, nyak-, hát-, vállmasszásban is részt vehetnek, valamint egészségvédő és gluténmentes ételbemutatóval színesítik a szüneteket. Az egészségnap teljes ideje alatt gyermekfelügyelet és kézműves foglalkozásokat tartanak a fiatalabb korosztály részére, így a szülők kényelmesen tudnak nézelődni, vagy beülni az előadásokra.
A rovat további hírei: Közélet
Barta Endre alpolgármester: "Minden ott kezdődik, hogy odafigyelünk egymásra"
2025. nov. 28.
Egy év értékeléséről, közéletről, hangulatokról és sok-sok apró, de annál fontosabb emberi gesztusról beszélgetünk. Bár a politikai tér ma gyakran elidegenítő és tehetetlenséggel teli, Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester szerint a valódi munka még mindig ott kezdődik, ahol az emberi szó és az odafigyelés találkozik.
DSTV: sikeres gyűjtőakció
2025. nov. 28.
Fontos, hogy támogassuk rászoruló, nehéz helyzetben élő embertársainkat. A DSTV összeállítása nemes kezdeményezést mutat be: a Magyar Élelmiszerbank Egyesület országos akciója keretében városszerte gyűjtöttek – az adományok elosztását az Útkeresés Segítő Szolgálat is segíti. Hangkép.
Levelek a Jézuskának – már hatodik éve!
2025. nov. 27.
Változik a résztvevők köre és picit a lebonyolítás rendje is, de a lényeg marad: a DO/DSTV műhelye idén immár hatodszorra vág neki ajándékgyűjtő közösségi kezdeményezésének. A fő cél változatlan: a Családok Átmeneti Otthona kis lakóinak gondoskodunk karácsonyi ajándékról!
DSTV: biztonságosabb játszótér
2025. nov. 27.
A híradást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése a Hajnal utcában található játszótérnél történt fejlesztésről. Nem látványos, de a lakók miatt nagyon fontos munkálatok értek véget a közelmúltban: a tér népszerű közösségi pont – immár kerítés teszi még biztonságosabbá. Hangkép.
Folyamatos a korszerűsítés-hibaelhárítás
2025. nov. 26.
Az EUCF projekt kapcsán korábban már foglalkoztunk olyan témákkal, amelyek például a hőszigetelés fontosságát vizsgálták, vagy épp a korszerűtlen energiafogyasztók cseréjére hívták fel a figyelmet. Most is hasonlóan zsebbevágó téma következik – lássuk, miért fontos a távhővezetékek cseréje.
Gépészet a határon: sajnos újabb kényszerű leállás a Fabó Éva Sportuszodában
2025. nov. 26.
Kényszerű leállások, rozsdás csövek, homokszűrők, amelyek évtizedek óta vártak a felújításra – így zajlik jelenleg a Fabó Éva Sportuszodában az a háttérmunka, amelyet a legtöbb látogató soha nem lát. A város azonban kénytelen időről-időre belenyúlni a gépészetbe: ha nem teszi, az uszoda működése ellehetetlenül.
Színes ugróiskola a közösségi időtöltésért
2025. nov. 25.
Ha színes közterületi festésről van szó, talán már nem is szükséges Nagy Gergő nevét emlegetni – városszerte tudhatják a lakosok, hogy a művésznek mindig köze van az újabb alkotásokhoz. A Radnóti utcában is tevékenykedett a közelmúltban – újabb ugróiskola díszíti az összekötő utat.









