Felnőtt fogódzó és a Down szindróma világnapja
Felnőtt fogódzó címmel indult kétnapos képzés az autizmussal élő kamaszt vagy felnőttet nevelő szülők számára Dunaújvárosban, az MMK-ban.
A Felnőtt fogódzó kétnapos rendezvény, ahol főként a szülőnek szóló tájékoztató és segítő elődadásokat hallhattak. Az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesülete szervezésében vehettek részt az érintettek érdeklődők az MMK-ban tartott képzésen. Első nap a betegség bemutatásától a felnőtté válás rejtelmeiig minden szóba került. Szóba kerültek az elvárások a felmerülő problémák, a szülők szerepvállalásai és feladataik.
A mindennapi élet, a napi rutin vizuális segítségek megjelenése és fontossága. Hogyan lehet a munkát, tanulást összeegyeztetni, segíteni - az élet színterei. Miként kell kezelni a nemiségeket és mire kell figyelni az elejétől fogva. A második nap, sokkal interaktívabb. Első lépésben a bemutatkoztak a résztvevők és egyben igényfelmérést is tartottak, hogy mik azok a sarkalatos témák amiket részletesebb át kell venni. Első előadás a támogatott döntéshozatalról szólt. Majd ezt követte a szociális fogyatékossághoz kötődő ellátások és kedvezmények. Miként vehetik igénybe az közgyógyellátást, hogyan juthatnak a fogyatékossági támogatáshoz. A délután folyamán az ellátásról és lakhatási támogatásokat vették sorra. A munkavállalás és az egyéb képzésekben való részvételről is tartottak felvilágosítást. Németh Zsuzsanna gyógypedagógus az Autizmus alapítványtól, Vass Mária nagy tapasztalattal rendelkező autista gyermeket nevelő szülő és Dr. Gazsi Adrienn jogász a KézenFogva Alapítványtól voltak a szülők segítségére előadásaikkal, tanácsaikkal. Sok olyan információ, új ismeret került az előadásokon résztvevők birtokába amik a mindennapokban is sok segítséget jelentenek.
A rovat további hírei: Mozaik
Erre vártunk, ezt akartuk: újra itt a Sugárúti Fesztivál (galériával)
2025. máj. 01.
Hetek-hónapok készülődése után eljött a nagy nap, idén immár negyedszerre népesült be a Vasmű út és térsége a Sugárúti Fesztivál kavalkádjára – a programok egészen estig csalogatják a közönséget! Gyorshír, galériánk első eresztésével!
Sugárúti Fesztivál – idén már negyedszerre a Vasmű úton
2025. ápr. 30.
Világ dunaújvárosiai, gyertek, gyertek! Negyedik alkalommal vehetik birtokba a dunaújvárosiak a Vasmű utat, hogy a Sugárúti Fesztivál részeként visszarepülhessenek kicsit az időben. A szervezők igyekeznek minden olyan programelemet megvalósítani, ami az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendett.
DSTV: életképek a hőskorszakból
2025. ápr. 30.
A városépítés hőskorának mindennapjait idézi fel a DSTV összeállítása. A Hodik Mónika történész-muzeológus kalauzolásával vezetett időutazás egyszerre szól a város születésnapjának, és persze a közelgő Sugárúti Fesztiválnak is! Hangkép.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált májusban
2025. ápr. 30.
Veszprémben rendezik meg a Planet Lens Nemzetközi Természetfotó- és Filmfesztivált május 15. és 18. között – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.
A közösségek ünnepe is lesz a Sugárúti Fesztivál
2025. ápr. 29.
A címben foglaltak fényében készülnek a kavalkádra a város intézményei, csoportjai, körei – az alábbiakban hosszú, de gazdag merítést mutatunk a csütörtöki fesztiválkínálatból. A lényeg: minden vendéget komoly felhozatallal csalogat a Dunaújvárosiak Világtalálkozója!
Lézeres tetoválás eltávolítás: mennyire fáj, mire számíthatok?
2025. ápr. 29.
Nem véletlen, hogy a lézeres tetoválás eltávolítás napjainkban egyre nagyobb népszerűségnek örvend. Sokan döntenek úgy, hogy megválnak egy-egy korábbi mintától. (X)
Szibériai tigriskölykök születtek a Fővárosi Állatkertben
2025. ápr. 29.
Két szibériai tigriskölyök született a Fővárosi Állat- és Növénykertben.