Gyilkosság a városban - már előzeteseben az egyik gyanúsított

doszerk - 2015. március 10. 9:13

Holtan találtak egy idős férfit a lakásában. A helyszíni szemle kiderítette: gyilkosság történt. A rendőrök azonnal megindították a nyomozást, melynek eredményeként a 34 éves P. Gábort, valamint a szintén 34 éves M. Évát gyanúsítják a borzalmas bűncselekmény elkövetésével. A férfi már előzetesben.

Hozzátartója holtan talált rá egy 85 éves férfire hétfő este saját dunaújvárosi lakásában – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság kedden, a rendőrség honlapján.

A közlemény szerint a lakásban tartott helyszíni szemle során megállapították, hogy a férfi bűncselekmény áldozata lett. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya emberölés bűntett gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás gőzerővel folyik, a rendőrök helyszínelnek. 

A nyomozás zavartalansága miatt a rendőrség egyenlőre több információt nem közölt szerkesztőségünkkel. Meg nem erősített infók szerint a tragikus esemény a Batsányi utcában történt, amit alátámaszthat az is, hogy a környéken fokozott volt a rendőri jelenlét délelőtt 10 óra magasságában. A helyszínen lévő rendőrök nem nyilatkoztak, mondván, hogy a nyomozás sikeressége érdekében nem adhatnak ki információt. Szintén a helyszínről származó, ugyancsak nem hivatalos infó még, hogy egy nőt nemrég bilincsbe verve vittek el. 

A város több pontján is jelentős a rendőri jelenlét, azt azonban nem tudjuk, hogy a gyilkossághoz kapcsolódóan vannak forró nyomon a rendőrök, vagy csak a Dunaújvárosban egyébként több napja tartó intenzív rendőri ellenőrzés folyik. Annyi bizonyos, hogy nagyon "durva" és szokatlan ez az ellenőrzési hullám: akit lehet kiszednek a forgalomból és még a gyalogosokat is figyelik.

A gyilkosság helyszínének környékét lezárták, az épület megközelíthetetlen, rendőrségi zár alatt áll. A helyszínelés jelenleg is tart. Egy közelben lakó személy elmondása szerint a lépcsőházban a falak és a lépcsők is egészen le a földszintig véresek voltak. Természetesen hivatalos megerősítést erről az infóról sem kaptunk.

"Ma értesültem az esetről. Amint tudtam, a helyszínre siettem tájékozódni. Felhívtam a rendőrkapitányt is, és kértem, hogy a lakók nyugalma, biztonsága érdekében fokozott rendőri jelenlét, járőrözés legyen itt a helyszínén, és a környező utcákban. A Pannon Polgárőrséget is megkeresem ez ügyben" – tájékoztatta szerkesztőségünket Lőrinczi Konrád, a 2-es körzet önkormányzati képviselője. "Felháborító, és egyben nagyon elszomorító, hogy ilyen szörnyűség történt. Természetesen a lakók számíthatnak rám" – tette hozzá a képviselő.

2015.03-13.  

A Székesfehérvári Járásbíróság ma előzetes letartóztatásba helyezte P. Gábort, akit eddig őrizetben tartottak a március 8-án elkövetett gyilkossággal kapcsolatban. Mivel a férfinek se munkahelye, se jövedelme, ezért a Bíróság úgy vélte, hogy fennállhat a szökés veszélye, ezért is rendelték el az előzetes letartóztatást. A hivatalos szövegezés:

"A Székesfehérvári Járásbíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatás elrendeléséről határozott a mai napon. A megalapozott gyanú szerint a dunaújvárosi illetőségű terhelt – feltehetőleg nem egyedül – több késszúrással megölt egy idős embert, annak otthonában. A cselekmény elkövetésének időpontja az eddig rendelkezésre álló adatok szerint 2015. március 08. napja."

16:45 - ketten őrizetben

Percekkel ezelőtt érkezett meg szerkesztőségünkhöz a rendőrség hivatalos tájékoztatása arról, hogy két embert vettek őrizetbe a tegnap este történ gyilkosság ügyében: "a nyomozók a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 34 éves P. Gábort és a 34 éves M. Évát elfogták és emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd mindkét személyt bűnügyi őrizetbe vették." - derült ki a megyei rendőrkapitányság közleményéből.

 

A rovat további hírei: Sziréna

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

Hosszabbított hőségriasztás – kánikulával kezdődik a tanév

2024. aug. 30.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján egészen jövő csütörtökig meghosszabbította az augusztus 24-én életbe lépett rendelkezést. Marad a meleg, kitart a másodfok is.

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

Meteo extra: felhőszakadás miatt adtak ki riasztást

2024. aug. 20.

A met.hu időjárási portál – egészen pontosan a HungaroMet – ma éjfélig adott ki riasztást a heves zivatarok, felhőszakadás miatt. A figyelmeztetés térségünket is érinti, de Veszprém vármegyére másodfokú szint érvényes.

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

Ismét itt a kánikula – és vele a másodfokú hőségriasztás

2024. aug. 09.

Az országos tisztifőorvos vasárnap 0 órától jövő péntek 24 óráig rendelte el a másodfokú hőségriasztást a HungaroMet előrejelzése alapján. Durva kánikula közeleg.

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

Eltűnés miatt keresik Puha Szamanta Ibolyát

2024. aug. 09.

A dunaújvárosi rendőrök kérték a lakosság segítségét a 13 éves, a városból eltűnt mezőfalvi fiatal keresése miatt. Már egy megosztás is segíthet!

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

Veszélyes hulladékot helyezett el egy nő egy ingatlanon

2024. aug. 08.

Egy mezőfalvi cég ingatlanára lomizott a nő, aki ellen a Dunaújvárosi Járási Ügyészség veszélyes hulladékra elkövetett hulladékgazdálkodás rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. Odavitte, lepakolta. Problem?

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

"Főni, viszem a verdát, éjfél körül itt vagyok..."

2024. aug. 07.

Ez volt a szép terv, a keserű valóság minden tényezőt tekintve rácáfolt: ittasan, vezetői engedély nélkül törte rommá munkáltatója autóját az a mongol férfi, aki a 6-os úton, a kulcsi körforgónál szállt el. Annyira be volt nyomva, hogy a szondát sem tudta megfújni, értesült a DO.

Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás

Szirénapróba: közeleg a hó eleji a hétfő, vele az újabb morgatás

2024. aug. 03.

A szokásos gyakorlathoz híven Dunaújváros mellett Ercsiben, Szabadegyházán és Ráckeresztúron, valamint Paks harminc kilométeres körzetében lesz hallható ezúttal is szirénapróba – városunkban hétfőn 11 órakor kezdődik a morgatás.