Fiatal kora ellenére kalandos életutat tudhat magáénak Katona György, aki zenészként és magánemberként egyaránt bejárta Amerikát.
A dunaújvárosi származású zenésznek a sorsa gyermekként eleve elrendeltetett, hiszen édesapja szólógitárosként a Delta és a Castrum zenekarban is játszott, de amikor megszülettek a gyermekei, akkor a családot választotta, s letette a hangszereket. Az ifjabb György viszont gitáros, perkás és énekes lett.
- Gyermekként, amikor csak tehettem édesapám körül lófráltam, szinte a próbatermekben nőttem fel. Édesapám nem szerette volna, ha én is zenész leszek, de azért megmutatta a fogásokat a gitáron, ha kérdeztem. Aztán a gyakorlás a tanulmányi eredményem rovására ment, és bezárták a szekrénybe a gitáromat, majd a pincébe – emlékezik vissza a Swamp együttes frontembere, majd folytatja: - Később szakmát tanultam, majd dolgozni kezdtem, s következtek a vargabetűk. Szinte csak akasztott ember nem voltam – mondja mosolyogva. - Erősáramú berendezés szerelőként végeztem, majd a hengerműben dolgoztam, aztán egy rovarirtó szakvállalkozásnál elvégeztem a méregkeverő sulikat és ott tevékenykedtem, majd az építőiparba is belekóstoltam. Itt két ismerősöm rábeszélt, hogy próbáljunk szerencsét külföldön. S hová máshová igyekeztünk, mint Amerikába.
Csak én kaptam beutazási engedélyt és tízéves vízumot, ők nem. Hát egyedül indultam útnak, minden helyismeret, kapcsolatok és nyelvismeret nélkül. A hátamra vettem a batyumat és gondoltam, valami csak lesz. Egy elfuserált házassággal, huszonhét évesen belevágtam az ismeretlenbe. New Jerseyben szálltam le és vártam egy ismeretlen szlovák srácra, aki majd elkalauzol. Persze késett, és még felhívni sem tudtam, se megszólalni, sem segítséget kérni. Aztán megérkezett, majd – újabb hatórás úttal – Pennsylvániába irányított, ahol cseh fiúk fogadtak be. Itt a padlón aludtam, tehát szó szerint a padlóról kezdtem az új életem. Szerencsére napokon belül lehetőségem adódott, hogy dolgozhassak. Eleinte szállodákban takarítottam, s minden olyan tevékenységet végeztem, amihez nem kellett a nyelvtudás. Igyekeztem beilleszkedni, de rögös út volt, mire minden papírt megszereztem. Dunaújvárosi gyerekként a víz mindig is meghatározó volt számomra, ezért útra keltem, s a keleti partot szinte végig bejártam. Persze ekkor is csupán a megélhetésem próbáltam stabilizálni. Voltam Washingtonban, Richmondban, Hilton Head Islanden, Savannahban, s mindenhol a szállodaiparban dolgoztam.
Aztán egyszer csak jött egy lehetőség, megkérdezték, hogy van-e kedvem a Mexikói öbölben munkát vállalni? Víz és meleg időjárás, gondoltam, csak jó lehet. Meg se kérdeztem, mennyit fizet, csaknem azonnal leköltöztünk, mert akkor már egy lánnyal éltem együtt. Az első házasságom közben közjegyzőkön keresztül lezártam. Tulajdonképpen innentől kezdődött a kinti életem. Tudtunk lakást bérelni, volt munkahelyünk, saját autót vásároltam, gyakorlatilag a saját lábamra tudtam állni. Alabama Gulf Shores gyönyörű hely volt – így hívták a várost az öbölben – olyan, mint Siófok nyáron. Víz, napfény, zene, bulik. Eleinte eljártam karaoke bárokba, majd kisebb pubokban, alkalmi formációkban, triókban játszottam és énekeltem. Fantasztikus időszak volt. Aztán Floridába mentem le, Daytona Beachre. Közben, hat év után, megszakadt a kapcsolatom a lánnyal, nagy törést okozva. Ez nagyon megviselt. A munkám során rengeteg ismerősre tettem szert a világban. Az egyik barátom kérdezte, mikor jártam otthon utoljára? Mondtam neki, hogy hat éve. Azt felelte, menjek haza, nézzem meg a szüleimet, aztán vár Thaiföldön. Így alakult, hogy hazajöttem, és itthon ragadtam. Azóta is vár Thaiföld… A kinn töltött idő alatt itthon annyi pozitív fejlődés történt, hogy csak kapkodtam a fejem. Összefutottam egy régebbi hölgyismerősömmel, Zsuzsannával, akivel elmélyült a kapcsolatunk, s ma már ő a második feleségem és ötéves gyermekem: a legifjabb George édesanyja.
Aztán a zenei karrier is beindult.
- Közben felvettem a kapcsolatot Balogh Gyurival, akitől elsajátítottam a latin ütős hangszeres tudást. Vele koncerteztünk a német Coburgban, ahol 500 ezer ember előtt játszottunk. Elkezdtem perkázni tanulni, énekelgettem, próbáltam keresni a saját világomat. Aztán egy év múlva megalakult a Syxty Blues Band, amelynek már a frontembere voltam. Rengeteg fesztiválon játszottunk, igazán jó időszak volt. A banda törése után elegem lett a rockból, és a rock and rollból. Következett egy új korszak. Gábor Amadeusz – aki Al Di Meolánál tanult – mellé kerültem perkásnak. Kihívás volt minden egyes napja, de nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Aztán addig unszoltak, hogy lépjek vissza a rivaldafénybe, hogy megalakítottuk Benkő Zsoltiékkal a Kedd zenekart. Szintén jó élményekkel, koncertekkel gazdagodtam. Majd az egyik napos délelőtt Budavári Gyurinak beadtam a derekam és létrehoztuk a Swamp együttest, amely a mai formációnk. A csapatba tudatosan kerestük a tagokat és tudatosan építettük John Fogarty zenei irányzatára a másfél-kétórás zenei show-nkat, pazar fénytechnikával és hangeffektekkel.
A Swamp zenekar tavaly decemberben ünnepelte egy éves fennállását. Ez idő alatt két nagylemezt vettek fel és készül a következő. A 2014-es évben 14 nagykoncertjük volt, rangos fesztiválokon, s most készülnek az április 11-i előadásukra, amely a fővárosi Jókai színházban lesz. Közben, ha tehetik, jótékonykodnak is, mindegy, hogy árvízkárosultakról, vagy fogyatékkal élőkről van szó, ha segíteni kell, mennek.
-Szóládi Zoltán-
