Jégkorong: kezdődik a Magyar Kupa

spigott - 2015. március 6. 7:37

A Ferencváros elleni hazai összecsapással kezdi meg a Magyar Kupa selejtezőinek küzdelemsorozatát ma este a Dab.Docler jégkorong csapata.

A MOL Liga ugyan véget ért, ám ma már újabb feladat vár a Dab.Docler jégkorongozóira, akik este hat órától a Magyar Kupa selejtezőjének első fordulójában fogadják a Ferencváros csapatát. Együttesünk mindenképpen szeretne bejutni a sorozat székesfehérvári négyes döntőjébe, ehhez viszont az FTC, az Újpest, a Debrecen, valamint a MAC gárdái közül legalább hármat meg kell előznie az első körben, hiszen a fináléba csak az első kettő együttes jut tovább. Éppen ezért nem is lehet más célja Donald MacLean tanítványainak ma este, mint a győzelem megszerzése, ugyanis a selejtező következő három mérkőzését idegenben lesznek kénytelenek lejátszani az Acélbikák.

A Mol Liga kiesést követően nehéz csatára számít a Fradi ellen Donald Maclean, a DAB együttesének szakvezetője is, aki ezzel együtt sikert remél csapatától a szezon utolsó hazai összecsapásán.
- Egy kicsit újra kellett hangolni a gépezetet, hiszen az elsődleges célunk a MOL Liga volt. Úgy érzem, sikerült a kalibráció, s már mindenki azon dolgozik száz százalékban, hogy a Kupában minél tovább jussunk. Nyilván ehhez előbb számos akadályt le kell győzni - ezek közül az első a Ferencváros elleni selejtező lesz pénteken. A MOL Liga alapszakasz alapján már tudható, hogy egy keményen dolgozó, egyszerű hokit játszó csapat érkezik hozzánk holnap este, akik képesek meglepni az erősebb ellenfeleket is. Épp ezért teljes koncentráció és csapatként együttműködés kell majd a részünkről - meg persze akarás, hogy eredményesen és szépen zárjuk az idei szezont. Papp Viktor továbbra is a vállával bajlódik, rajta kívül mindenki egészséges és bevethető.

A rovat további hírei: Sport

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

Munkaruhát öltöttek a DKKA kézilabdázói

2025. júl. 23.

A napi gyakorlások mellett nyolc edzőmérkőzés is vár a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttesére a nyári felkészülési időszakban.

Finn hátvéd az Acélbikáknál

Finn hátvéd az Acélbikáknál

2025. júl. 23.

A huszonhét esztendős Vertti Vuoksiala a lett bajnokságban szereplő Hockey Punks együttesének mezét cseréli dunaújvárosira a 2025/2026-os szezonban.

A főpróba jól sikerült

A főpróba jól sikerült

2025. júl. 22.

Szoros csatában aratott egygólos győzelmet a Dorog elleni felkészülési találkozón a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

Álomjátékkal vb-döntős a magyar válogatott!

2025. júl. 21.

Szenzációs játékkal aratott nagyon sima, hatgólos győzelmet az olimpiai bajnok spanyolok ellen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság elődöntőjében.

Győzelemmel zártak a juniorok

Győzelemmel zártak a juniorok

2025. júl. 21.

Hetedik helyen végzett a dunaújvárosi Fehér Luca Blankával felálló magyar junior női kézilabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.

Megtalálták a Szent Grált

Megtalálták a Szent Grált

2025. júl. 20.

Idén is remek hangulatban rendezte meg hagyományos nyári táborát a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület a Nyalóka-szigeten.

Elődöntős a magyar válogatott

Elődöntős a magyar válogatott

2025. júl. 19.

Folyamatosan javuló játékkal aratott háromgólos győzelmet a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott az olaszok elleni világbajnoki negyeddöntőben.