"Február derekán egy fiatal erdélyi pár átélte a megrendítő élményt. Az égi menetrendet meghazudtolva, hisz még messze volt a napfogyatkozás ideje, az ő szemük előtt már akkor elsötétült a világ."
Magyarországon legutóbb hét éve láthattunk napfogyatkozást. Most március 20-án, pénteken délelőtt jön el nekünk ismét az égi csoda. Háromnegyed tizenegy tájban lesz a csúcspont, akkor kerül a napkorong kétharmada a Hold árnyékába. Nem lesz olyan hátborzongató, mint amit például 1999. augusztus 11-én átélhettünk, amikor egészen elsötétült az égbolt. Ez a mostani ugyanis nem teljes, csak – ahogy a 2008-as is volt – részleges napfogyatkozás. De ki ne hagyjuk a látványt, mert egy hasonló, „gyűrűs” jelenségre egy hazánkfiának hatvan évet kell majd várnia! Teljes napfogyatkozásra még többet: országunk fölött majd csak 2081-ben „hal meg” néhány percre a nap.
Február derekán egy fiatal erdélyi pár átélte a megrendítő élményt. Az égi menetrendet meghazudtolva, hisz még messze volt a napfogyatkozás ideje, az ő szemük előtt már akkor elsötétült a világ. Azon a szombaton, kora reggel csomagokkal fölpakolva kiléptek a házból, ahol az alkalmi szállásuk volt. És nem láttak azt, aminek ott kellett volna lennie: egy autónak. Éppen három hónapja voltak a gazdái…
Marika jószívű, széplelkű lány. A kolozsvári adventista teológiai líceumban végzett. Munkát keresett, de otthon nem kapott. Átjött, s Fehérváron lett gyermekfelügyelő. Vőlegénye, Gergely faszobrász. Székelyföldön az ő mesterségét sokan művelik, nagy a konkurencia, úgy gondolta, ideát jobban boldogul. Marikával tartott. Járta a megyét, egyszer Sukorón, másszor Újvárosban vagy Kisapostagon kapott munkát. Faragott míves kaput, parasztház tetőgerincére taréjdíszt, szemöldökfába házi áldást – mindig szép munkát hagyott maga után.
Sokat dolgoztak, szerényen éltek. Spóroltak. Tervezték a jövőt: gyerekekről ábrándoztak, és persze a végleges hazatérésről. Odahaza a méhészkedésben látták a megélhetésüket. Ehhez viszont némi tőke kellett, s a vándoroltatáshoz egy használható furgon is. Minden fillért megbecsültek, félretettek, s egy idő után nagy nehezen összegyűlt az autóra való pénz. Keresték a megfelelőt, hétvégeken járták a vásárokat. A hiénák stílusa elriasztotta őket. Inkább hirdetést adtak föl, s Nadapon végül meglelték azt, ami épp megfelelt nekik: megkímélt motor, jó állapotú karosszéria, rozsda sehol, jókora belső tér, elfér majd benne kaptár is, szerszám is… megvan hát a jövő alapja.
Az üzlet megköttetett. Elintézték a formaságokat. Biztosításra nem gondoltak. A szülőhelyük, a kicsi falu várta őket, ott semminek se kelt lába, gép is, jószág is biztonságban volt mindig. Csak egyre nem gondoltak: amíg hazatérnek, addig mi lesz?
A kétéves egyvégtében-munka után rövid pihenőt engedtek maguknak. Fölmentek Pestre, járták a várost, voltak múzeumban, a Városligetben megcsodálták a Vajdahunyad-vár mását, a Vörösmarty téren pedig még egy süteményt is megengedtek maguknak a méregdrága cukrászdában. Aztán készültek az útra.
Azon a februári reggelen az álmuk lett oda. Néhány nap kellett, hogy erőt gyűjtsenek. Végül összepakolták a cókmókjukat, kimentek a Keletihez, az alkalmi fuvarossal megalkudtak, beszálltak a mikrobuszba. Elindultak. Haza. Mögöttük a csalódás. Előttük az élet…
