Megemlékezés Dunaújvárosban
A hagyományoknak megfelelően március 15-én az önkormányzat is megemlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról. Galériával!
A rendezvény 10 órakor kezdődött a ’48-as Emlékműnél, ahol felléptek a Bartók Kamaraszínház művészei, majd a népes ünneplő közönségnek beszédet mondott Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója, aki méltó szavakkal köszöntötte az ünnepet. Kiemelte, hogy bár a harc maga elbukott, a forradalmat a Habsburgok vérbe fojtották, hazánk mégis elindult a polgárosodás útján.
A beszédet követően a város vezetői, pártok és társadalmi szervezetek, valamint a városi intézmények vezetői helyezték el emlékező koszorúikat. Sokan látogattak ki a megemlékezésre, az Emlékmű környéke virágba borult. Külön öröm, hogy gyerekek és fiatalok is eljöttek és ünnepelték a hajdan volt március 15-i forradalmat és annak vívmányait. Záróakkordként másik nagy nemzeti énekünk, a Szózat csendült fel.
A rovat további hírei: Közélet
Választottak a nemzetiségek is városunkban
2024. jún. 13.
Öt nemzetiség jelöltjei versengtek a voksokért az önkormányzati választáson – az alábbiakban nemzetiségek szerinti bontásban adjuk közre a jelölő szervezetek, valamint a mandátumot szerzett képviselők nevét.
Pintér Tamás: hála és szolgálat
2024. jún. 12.
Rövid tájékoztató keretében mondott köszönetet a választók bizalmáért Pintér Tamás polgármester a "Rajta, Újváros!" egyesület önkormányzati választáson elért elsöprő sikere nyomán.
Tetőzött a Duna, de nagyon lassan apad – késik a szabadstrand nyitása
2024. jún. 11.
Bár a korábbi tervek szerint a hét végén startolt volna a szabadstrand szezonja, a Duna másképp gondolta: az árhullám és a lassú apadás miatt már biztosan késik a nyitány!
Külön soron az EP-választás eredményei
2024. jún. 10.
A Fidesz kapta városunkban a legtöbb voksot az EP-választáson, érdekesség, hogy ha nem is előzött, de masszívan második lett és simán látótávolságba került a Tisza Párt.
Tarolt a "Rajta, Újváros!" Egyesület az önkormányzati választáson (06. 10. 8.35)
2024. jún. 09.
Eldőlt: Pintér Tamás marad a város polgármestere, és az egyéni választókerületekben is a jelenlegi koalíció jelöltjei győztek. Összeállításunk első verziójában feltételes módú igealakként szerepelt, immár ténykérdés: a Fidesz másodszor szenvedett megsemmisítő vereséget a szabadság városában.
Választás online – részvételi adatok, aztán este az eredmények itt! (19.34)
2024. jún. 09.
Online közvetítés során jelentkezünk az EP- és az önkormányzati választás napján, drága böngészők és aranyos mindenki: adatok és hírek nap közben, eredmények este – tartsanak, tartsatok velünk! (A címben jelezzük, mikor frissült utoljára a tartalom!)
Teljes felújítás vár a Csillagvirág Tagóvodára
2024. jún. 08.
Ha mesélni tudna a több mint 70 éves Csillagvirág Tagóvoda, akkor először is csodálatos óvodai eseményekről beszélne, régi és tiszteletre méltó emlékekről. És beszélne arról is, hogy hetven év egy épület életében is nagyon sok, megérett a felújításra. Jó hír, hogy elkezdődött a rekonstrukció terveztetése.