Negyven éve a szakmában - Méretre szab Veronika

A kezdetekről nem is titkolva egy kis nosztalgiával mesél.

- Az eredeti végzettségem férfiruha készítő. Még annak idején a Vörös Október Férfiruhagyárban (VOR) kezdtem dolgozni, és ott végeztem el a szakmunkásképzőt. Akkoriban még lehetett a munka mellett tanulni, bár akkor sem volt könnyű. A szüleimmel szegényes körülmények között éltünk, nehéz családi helyzetben, így szinte törvényszerű volt, hogy az általános iskola után azonnal dolgozni mentem. Ez szerény megélhetést biztosított, aztán végül az iskolai végzettség is meglett – mondja, mert az természetes volt, hogy azért egy szakmát ki akart tanulni.

Ezt követően tizennyolc hosszú évet dolgozott a ruhagyárban, amikor 1988-ban a változás szele őt is megérintette. Ekkor egy maszeknak számító gyermekruha készítő mellé csatakozott és hét évig varrta a szebbnél szebb apró ruhadarabokat. Közben persze képezte is magát, olykor autodidakta módon. Megtanult szabni, varrni és többek között ennek is köszönhetően ma már méretes szabászattal foglalkozik. De azért ne rohanjunk ennyire előre! Mert a saját műhely előtt még egy ugyancsak maszek női szabónál is dolgozott, 1995-től 1999-ig.

- Ha mindent jól számolok, akkor három munkahelyem volt összesen. Három éve mentem nyugdíjba, de azóta is egyéni vállalkozóként tevékenykedem. Amíg bírom, addig szeretnék varrni, mert szeretem a szakmám és jól esik, hogy visszajönnek hozzám. A megrendelésekre nem panaszkodhatom, mert kialakult a vevőköröm. Az eltelt tizenöt év alatt megismertek a vevőim, és állíthatom, hogy megbíznak bennem. Alapvetően szeretem az embereket, de talán ők is, így elégedettnek mondhatom magam.

Vera a kis helyiséget bérli, ami nagyon ideális számára, ugyanis a közelben, a Kőműves utca elején lakik.
- A fő profilom inkább a női ruhák, blézerek és nadrágok varrása, de szívesen készítek férfinadrágot és zakót is, de ha kell, akkor javítani sem vagyok rest. A férfiak általában farmert, vagy öltönynadrágot hordanak, de akad azért olyan is, aki lejön és egy kedvesebb zakójához csináltat egyedi nadrágot.

Szerencsére a szabó szakma nem a holt szakmákhoz tartozik, bár ha körülnézünk, igen kevés van belőlük a városban. Mint Veronika is meséli, egyre többen keresik fel, mert a saját méretükben nem találnak megfelelő ruhát, de ugyanazt a terméket sem szeretik, ha szembe jön velük az utcán. Bizonyos korosztályoknak pedig szinte semmilyen választék sincs.

- Ezért is szép ez a szakma – mondja –, hiszen nincs két egyforma alak, nincs két egyforma ruha sem! Minden egyes munka egyedi darabot takar, ez pedig jó adag kreativitást és kihívást jelent. Ezt nagyon szeretem! Ha bejön valaki az utcáról és egy különleges ruhát kér, az igazi öröm. Szeretem az ilyen feladatokat megoldani. A kuncsafttal ilyenkor megbeszéljük, lerajzoljuk, hogy mit szeretne, és azután elkésztem. Szerencsére egyre nagyobb az igény az egyedi darabokra.

Körülnézve a műhelyben takaros rend, és vállfán lógó ruhadarabok láthatók, de ruhaanyagok kevésbé. Amikor ezt szóvá teszem, azonnal adódik a kézenfekvő válasz.

- Régebben tartottam különböző anyagokat, de mára ez nagy luxus lenne. Egyrészt olyan nagy a választék és olyan eltérőek az igények, hogy lehetetlen eltalálni, kinek, mikor, mi tetszene, mi a trendi divatirányzat. Ez persze kortól és nemtől függően is változik. Ezért inkább megkérem a vásárlóimat, hogy vegyék meg maguk a ruhaanyagot, így látják, hogy mennyibe kerül, másrészt tudatosabban döntenek a minőségről is. Számomra pedig kisebb a rizikó, hogy esetleg nem tetszik majd a kész mű – feleli Veronika.
A munkájának azért vannak hátulütői is. Az állandó gép fölé görnyedés rontja a szemet, és az ülés sem tesz jót a gerincoszlopnak és a tartásnak. Éppen ezért hetente kétszer jár tornázni. Itt a mozgáson túl azt is élvezi, hogy társaságban lehet.

- Van egy négy párból álló baráti társaságunk, akikkel rendszeresen összejárunk. A legjobb barátainkkal 35 éve tartjuk a kapcsolatot. De szeretek utazni is, amit olykor a férjemmel valósítok meg. Szép családom van, boldog nagymama vagyok. Két lányomtól három unokánk van, a hétvégéink mindig az övék. Ha otthon vagyok, akkor az olvasással kapcsolódom ki. Az eddig eltelt negyvennégy évet a szakmában örömmel töltöttem el, amit ma is szeretettel végzek nap, mint nap, hiszen másként nem is menne.

Szóládi Zoltán