Újabb író-olvasó találkozó volt a Bartók Kamaraszínházban. A Vendégségben című sorozat folytatásaként Szálinger Balázzsal beszélgetett az esemény házigazdája, Háy János.
Háy Jánostól már megszokhattuk belevág a közepébe. Bekérdez, a vendég pedig erőltetett mosollyal, de tűr és válaszol. Majd a második mondat után már kedélyes beszélgetéssé formálódik át a találkozó. Talán órákig is hallgatnánk és bizony nekik is lenne miről beszélniük. Szálinger Balázst egyből az első kötetéről faggatta Háy. Elfojtott mosollyal érkezik a válasz: Nevezzük inkább nulladik kötetnek!
Első, vagyis a nulladiknak titulált kötetnek középiskolás fejjel vágott neki. Nyári munkából összespórolva állta magának a nyomdaköltséget, az 500 darabba kinyomott anyag túlnyomó része bevallása szerint még a szülői háznál van elraktározva. A komoly gondolatokat, amik fejében motoszkáltak még nem tudta igazán formába önteni. Ez későbbi munkásságában is mindig gondot okozott számára. Szép lassan megtanulta saját magáról, hogy milyen módszerek, helyzetek indítják be, inspirálják. Saját életének figyelése és önvizsgálata kapcsán merült fel benne, hogy magánélete és írói mivolta sokszor átfedésbe kerül. Belefáradt, ezért úgy érezte szeretne újra megtanulni írni. Unja saját megszerzett, kialakított eszköztárát, olyat bármikor tud csinálni, mint az eddigi munkái, de valami újat, jót, jobbat akar. Éncentrikus, tradicionális, versalanyú alapbeállítódását szeretné leküzdeni. Nem mindig csak rugózni a gondolatokban.
Az utóbbi három évben sok olyan téma merült fel, amit meg kellett volna írnia, de nem érezte magában, hogy megérett volna rá. Inkább nem írja meg, minthogy nem megfelelő módon fejezze ki magát. Úgy véli, ha a versben nem találja meg a költő és a vers kapcsolatát érdektelenné válik a szemében a mű.
