Végtagok vagdosása különböző eszközökkel – vagyis falcolás. Így hívja a szleng azt az önsebesítést, amivel a fiatalok, serdülőkorúak jelzik: valami nagyon nincsen rendben.
Kleinné Németh Judit a Dunaújvárosi Egészségmegőrzési Központ intézményvezetője a beszélgetésünk kezdetekor azonnal kezünkbe is nyomta a Kapukulcs című kiadványukat, amelynek egyértelmű üzenete, hogy egy-egy konzultációnak nem a megijesztés a célja, hanem hogy feldolgozhassák, kezdjenek valamit a nagyon is esetekre szabott problémákkal a hozzájuk fordulók.
Jobban kedvelem a konzultáció kifejezést, mert nem arról van szó, hogy valaki bejön, és akkor osztom az észt. Együtt körbejárjuk a hozott problémát, de nem a családon belüli vagy kívüli bűnbakkeresés céljával, hanem azt próbáljuk megnézni, hogy aki segítséget kér, a saját eszköztárával tud-e célt megfogalmazni, s azt hogyan képes elérni, el tudja-e érni. Nagyon egyéni, nagyon személyre szabott minden egyes alakalom, minden egyes probléma, mert mindenki más családban szocializálódik, ezáltal sokféle módon tudja tönkretenni vagy akár megoldani saját magunk és egymás életét. Ugyanakkor nagyon sokféle erőforrásunk is van – mi erről az oldalról közelítünk, megmutatjuk, mit tudunk azzal kezdeni, amink megvan, ami bennünk van.
Különböző megfogalmazások láttak már napvilágot ezzel kapcsolatban: divat, kivagyiság, figyelemfelkeltés, hóbort. Egyáltalán, milyen okokra vezethető vissza a fiatalok ilyen megnyilvánulása?
Én ezt sokkal komolyabban venném. A falcolás egy jelzés a környezet számára, hogy „cry for help!” (segítségért kiáltás, sírás), amit nem szabad bagatellizálni. Előfordul, hogy a segélykérő fiatalok környezete hónapokig vagy akár egyáltalán nem veszi észre a jelzéseket, ez a figyelem teljes hiányát mutatja. Minden kapcsolatunknak egyetlen nyitja van: kapok-e, adok-e annyi és olyan figyelmet, amire szükség van. Ennek nincsen mértékegysége, erre figyelni kell.
A személyiségfejlődésben a serdülőkor az, amikor szétesik a személyiség, amit újból össze kell rakni. Régen a serdülőkor alatt már férjhez is mentek a lányok. Most az akceleráció (felgyorsulás) miatt a 10-12 éves lányok már menstruálnak, a fiúk kicsit később érnek, ugyanakkor mindkét nemre igaz, hogy szociálisan-érzelmileg majdnem 30 évesek, mire felnőnek, leválnak a családról, sikerélményük van, döntéseket vállalnak, jövedelmük van. Kiszélesedett a serdülőkor. A gyerekek pedig a bennük tomboló hormonok hatására felnőttként akarnak viselkedni, s elkezdik észrevenni, valami nem stimmel. Észreveszik, hogy diszfunkcionális a család. A falcolás arról szól, hogy a bennem lévő érzelmeket fizikálisan próbálom fájdítani – nagyon összetett probléma. Mélyen lévő konfliktusok vannak a háttérben. Ült itt olyan kislány, aki megmondta, hogy egy vita hevében megkapta: minek született meg. A szülő felelőssége, hogy 13-14 éves koráig olyan figyelmet, türelmet adjon a gyermekének, hogy ezzel megbirkózzon a kamasz. Nagyon fontos az önismeret, ilyenkor az apának, anyának le kellene ülni, s nagyon megnézni, hogy mit kellene másként csinálni. Nem a múlton való kesergés, nem a jövőn való aggódás, hanem a jelen megoldása a lényege!
