Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 17. Antal, Antónia
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

FEZEN: idén kikerülhet a "megtelt" tábla?

Kultúra
FEZEN
fesztivál
koncertek
Székesfehérvár

facebook megosztás

doszerk - 2015. ápr. 07., 14:18

Az eddigi leglátogatottabb fesztivál a 2013-as volt, annál 30-35 százalékkal jobbak az elővételi adatok, ezért akár a megtelt tábla is kitehető lesz az idei Fehérvári Zenei Napokon (Fezen) – mondta a főszervező.

Kovács Antal szerint minden idők legütősebb és legszínesebb fesztiválprogramját állították össze, amely kizárólag élő koncerteket tartalmaz rock, heavy metal, alternatív, pop műfajokban. Jelezte, hogy idén nem lesz nulladik nap, viszont négy teljes értékű nap várja a fesztiválozókat július 29. és augusztus 1. között.
    Mint mondta, a délutáni-esti koncertek helyszíne két szabadtéri és két beltéri színpad lesz.
    A szervezők igyekeznek napközbeni programokat is kínálni, ennek megfelelően ismét lesz a belvárosba csábító Fezen turné, strandröplabda és strandfoci pálya várja a látogatókat és a Bajnokok Városa program keretében a Fehérvár KC női kézilabdázóival, a TLI-Alba Fehérvár kosarasaival, illetve a Fehérvár AV19 jégkorongozóival mérhetik össze erejüket, tehetségüket a fesztiválozók.
    A rendezvényen először lesz art mozi: a Fezen Klub klimatizált kistermében babzsákokon lesz lehetőség kult- és művészfilmek megtekintésére. A klubhelyiségben beszélgetős programokat szerveznek: a pártpolitika mentes közéleti vitanap mellett színjátszók körök kocsmaszínháza, filmesztéták és kritikusok eszmecseréje és fiatal borászok és pálinkaházak bemutatkozása is színesíti a kulturális kínálatot.

Cser-Palkovics András polgármester bejelentette, hogy idén első alkalommal bevezetik a Fejér megyei diákjegyet, amely a 14-18 év közötti középiskolások számára kedvezményes belépést tesz lehetővé. Kiemelte: továbbra is az a cél, hogy a magyar fiatalok számára megfizethető legyen a rendezvény, amit az újfajta jegy és az önkormányzat támogatásával kialakított jegy- és bérletkonstrukciók biztosíthatnak.

A hivatalos sajtóanyag szerint július 29-én a Grammy-díjas brit Judas Priest zenekar, a Zakk Wylde vezényletével működő amerikai Black Label Society, és a jelenlegi Ozzy gitáros, Gus G. nyitja a fesztivál nagyszínpadát. A második nagyszínpadon többek mellett fellép a Punnany Massif és a Wellhello.

Másnap a nagyszínpadon a svéd Sabaton és a Soilwork, valamint a kanadai Danko Jones lép fel, miközben a másik kültéri színpadon a magyar alterszintér legnagyobbjai, a Hiperkarma, a Kiscsillag és a Vad Fruttik adnak koncertet.

Július 31-én, pénteken a Magyar napon csak hazai előadók zenélnek a Fezenen: a nagyszínpadon láthatja a közönség Ákost, a Magna Cum Laude-t és a Hooliganst is, de itt ünnepli 25 éves fennállását a Sex Action, illetve a MÁV-pályán búcsúzik a fehérvári közönségtől a Subscribe.

Augusztus elsején a stílusteremtő finn sikercsapat, a HIM zárja a nagyszínpadot, de Székesfehérvárra érkezik a Lord és a Road is. Rajtuk kívül fellép még az Irie Maffia, Péterfy Bori és az Anna & The Barbies.

Forrás:MTI
Fotó: Fezen-sajtó

A rovat további hírei: Kultúra

Dollárpapa: holnaptól hódít a pénz komédiája a Bartókban

Dollárpapa: holnaptól hódít a pénz komédiája a Bartókban

2020. okt. 08.

"Magunkon nevetni és magunkon sírni járunk a színházba" – nyilatkozta a Dollárpapa című előadás fotós főpróbáján a Bartók Kamaraszínházban Őze Áron igazgató. Premier pénteken; DO-bónusz: galéria, DSTV-videó a hajtás után!

DSTV: a szabadságharc pentelei hősei

DSTV: a szabadságharc pentelei hősei

2020. okt. 07.

Október 6-án országszerte az aradi vértanúkra emlékszünk. A szabadságharcban dunapentelei katonák is részt vettek, az ő emlékük előtt tiszteleg a DSTV összeállítása az Intercisa Múzeum történészének közreműködésével. Hangkép.

Kosztolányi és Trianon 

Kosztolányi és Trianon 

2020. okt. 05.

Egy irodalmi művön és alkotóján keresztül, 21. századi technológiai megoldásokat is felvonultatva vizsgálja a trianoni döntés időszakát a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) Édes Anna / Kosztolányi - Trianon 100 című kiállítása.

Könyvtár: élménydús kínálat – hat teljes napon át

Könyvtár: élménydús kínálat – hat teljes napon át

2020. okt. 05.

Gazdag programot szervez az Országos Könyvtári Napok sorozata keretében a József Attila Könyvtár: október 5-10. között, azaz mától szombatig mesés kínálattal, rendkívüli nyitvatartással és sok-sok akcióval várják a betűk barátait.

DSTV: "Míg a halál el nem áraszt"

DSTV: "Míg a halál el nem áraszt"

2020. okt. 03.

Új könyvének bemutatóját tartotta a Városháza "C" szárnyában Vona Gábor. A korábbi politikus az elmúlásról szóló, Míg a halál el nem áraszt című kötetéről beszélgetett az érdeklődőkkel. Mint mondta: véleménye szerint a halál közelsége rávilágít, hogy értelemmel töltsük meg életünket. Hangkép.

Világnapi muzsika – a "JEL" avatásával koronázva (galériával)

Világnapi muzsika – a "JEL" avatásával koronázva (galériával)

2020. okt. 02.

Remek programsorozattal, a növendékek formációinak koncertje mellett több dunaújvárosi művész közös kompozíciójának avatásával ünnepelték a zene világnapját a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskolánál tegnap.

DSTV: József Attila öröksége

DSTV: József Attila öröksége

2020. okt. 02.

A Munkásművelődési Központ "Köszönjük, Magyarország!" sorozatának újabb előadása Gubik Ágnes Az én József Attilám című összeállítása volt a napokban. A műsorban a színésznő tíz kedvenc költeményét hallhatták az érdeklődők, harmonika kísérettel. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Gazdára találtak az elhagyott ruhadarabok

  2. Játékost cseréltek az Acélbikák

  3. Az Országháznál robbantással fenyegetett – vádat emeltek ellene

  4. DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

  5. Kálló Gergely: "...fontos, hogy a döntéseknél az itt élők véleménye érvényesüljön"

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

DSTV: 2025 a pingpong asztaloknál

Embedded thumbnail for DSTV: a szolidaritási adóról

DSTV: a szolidaritási adóról

Embedded thumbnail for DSTV: színekben élni

DSTV: színekben élni

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  4. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  5. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő