Jégkorong-bravúr: vertük az olaszokat, versenyben vagyunk a feljutásért
A magyar jégkorong-válogatott 4-1-re legyőzte az olasz csapatot Krakkóban a divízió I/A-világbajnokság szerdai, harmadik fordulójában. Az utolsó percek hihetetlen izgalmakat hoztak, a vége aztán sima lett. Versenyben vagyunk a feljutásért. Ez volt a vb eddigi legnagyobb sikere, végre megvertük a mumus olaszokat.
Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese remekül kezdett, minden cserében veszélyes volt, és 2-0-ra elhúzott. Így kezdődött a záró játékrész is, amelyben előbb az eltiltásából visszatérő Sofron, majd Egger talált be. A hajrában a jó védekezéssel sikerült megőrizni az előnyt.
A sikerrel jelentősen nőtt az esély, hogy a válogatott megszerezze a világelitbe kerülést érő második helyet, azonban csütörtökön még az ukránokkal, szombaton pedig a házigazda lengyelekkel is találkozik a gárda. A magyarok utoljára 37 évvel ezelőtt tudták legyőzni az olaszokat vb-n.
Az olaszok a tornán még nem kaptak ki, igaz, az ukránokat csak hosszabbítás után verték, míg a magyarok a japánok elleni sikerrel, valamint a toronymagas esélyes kazahoktól elszenvedett vereséggel a hátuk mögött érkeztek a fontos összecsapásra.
A krakkói arénában 3000 magyar szurkoló fantasztikus hangulatot teremtett. A találkozón már pályára léphetett eltiltása után a ponterős Sofron.
Kiváló első harmadot produkált Rich Chernomaz szövetségi kapitány együttese, agresszív letámadással sokszor korongot szerzett, és sorra dolgozta ki helyzeteit. Az első gólt emberelőnyben szerezték a magyarok: Banham erős lövésébe Kóger beleért bele, így jutott a korong a kapuba. A folytatás is hasonlóan alakult, Nagy korongelhozatalából Magosi bombázott a kapuba. Az egész játékrészben csak egyszer volt komoly védeni valója Rajnának.
A második harmad elején, emberhátrányban Kisst találta torkon a korong, le kellett cserélni, csak később térhetett vissza. Ekkor már veszélyesebbek voltak a tavaly még a világelithez tartozó olaszok, de Rajna minden esetben védett. Egyszer két csatár vezette rá a korongot - pedig a magyarok voltak emberelőnyben ekkor -, mégis bravúrral hárított.
A harmadik harmad Hári kidőlésével kezdődött, a válla sérült meg egy ütközésben. A 44. percben Sofron tartotta benn a korongot a támadózónában, és addig cselezett, amíg lövőhelyzetbe került, és nem hibázott. Kóger jól takarta a kilátást az olasz kapus elől. Gyorsan szépítettek az olaszok.
Nem sokkal később kettős emberelőnybe került a magyar együttes, és ugyan több helyzetet is kidolgozott, Bernard jól védett. A hajrában is jó volt a magyarok védekezése, Rajna pedig továbbra is kiválóan védett, az utolsó pillanatokban pedig Vas Márton lőtt üres kapus gólt.
A magyar válogatott ezzel az olaszok ellen megszakította öt vereségből álló sorozatát. Vb-n ezt megelőzően utoljára 1978. március 26-án sikerült legyőzni őket.
Divízió 1/A Világbajnokság (KRAKKÓ) 3. Forduló Olaszország–Magyarország 1–4 (0–2, 0–0, 1–2) |
Olaszország: Andreas Bernard – Hofer, Helfer, Gander, Anton Bernard, Ramoser – Sullivan, Marchetti, Insam, Ihnacak, Di Casmirro – M. Zanatta, Egger, Frigo, Morini, Kostner – Trivellato, L. Zanatta, Felicetti, Andergassen, Frei. Szövetségi kapitány: Stefan Mair |
Magyarország: Rajna – Metcalfe, Szirányi, Sofron, Sarauer, Kóger – Orbán, Pozsgai, Banham, Sebők, Hári – Vas M., Gőz, Erdély, Vas J., Kovács Cs. – Kiss D., Magosi, Nagy K., Benk, Vincze. Szövetségi kapitány: Rich Chernomaz |
Gólok: 10:52 Kóger (Banham, Sarauer – ee., 0–1), 17:52 Magosi (Nagy K. – 0–2), 43:01 Sofron (0–3), 45:16 Egger (Ihnacak, M. Zanatta – 1–3), 59:16 Vas M. (üres kapu, 1–4) |
Kiállítások: 10, ill. 8 perc |
Az állás: 1. Kazahsztán 9 pont (17–4), 2. Magyarország 6 (8–8), 3. Olaszország 5 (5–6), 4. Lengyelország 3 (3–2), 5. Ukrajna 1 (3–7), 6. Japán 0 (4–13) |
A rovat további hírei: Sport
Vereséggel kezdett a Kohász
2025. szep. 07.
Nagyot küzdött, de túl sok hibával játszott a Vasas otthonában a DKKA felnőtt női kézilabda csapata, így a szezon első bajnokiját a házigazdák nyerték.
Hazai rangadó előtt a focisták
2025. szep. 06.
A tabellán második Nagykanizsa elleni hazai összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap délután öt órától.
Fővárosi nyitány a bajnokságban
2025. szep. 06.
A Vasas vendégeként vág neki a bajnokság küzdelmeinek a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese ma este hat órától.
Vereséggel kezdtek a fiatalok
2025. szep. 05.
A DKKA U18-as és U20-as együttese is kikapott a 2025/2026-os korosztályos bajnokság első fordulójában.
Komoly kihívások előtt az utánpótlás
2025. szep. 05.
Két rangos viadalon is megméretik magukat a DKSE tehetséges kajak-kenusai, akikre világbajnokság és az Olimpiai Reménységek Versenye is vár a közeljövőben.
Miért fontos a mobilizálás?
2025. szep. 04.
Egyre többször találkozhatunk azzal a megfogalmazással, hogy edzés előtt/után mobilizációs gyakorlatokat kell végezni. De vajon miért? Egyáltalán mit jelent ez a kifejezés?
DSTV: ismert szakemberrel dolgoznak
2025. szep. 04.
Mindenki által ismert szakemberrel dolgozik majd együtt a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorongcsapata. Szuper Levente látogatott el ismét Dunaújvárosba – a tervezett együttműködés részleteiről az Acélbikák részéről Ifj. Azari Zsolt, a szakmai részről pedig Szuper Levente beszélt. Hangkép.