Kiütötte a Siófokot a DFC

spigott - 2025. szeptember 29. 7:30

A második félidőben négy gólt szerezve aratott nagyon sima győzelmet a Dunaújváros FC labdarúgó csapata a Siófok elleni hazai bajnokin vasárnap este.

Az utolsó előtti helyezett Siófok ellen lépett pályára a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este, nem titkoltan annak reményében, hogy két döntetlen után újra győzelemnek örülhessen.

A Gróf-csapat ennek szellemében is vágott neki a meccsnek, igyekezett gyorsan magához ragadni a kezdeményezést, s bár akadtak is kisebb lehetőségei, ekkor még nem tudták veszélyeztetni labdarúgóink a vendégek kapuját. Ezzel együtt is egyértelműen a mieink irányították a játékot, s fölényük a 24. percben góllá is érett, miután Dobos szabadrúgása után a jól érkező Molnár Tibor fejelte a kapuba úgy, hogy a siófoki hálóőr már csak a gólvonal mögött tudott belekapni a labdába (1-0). A vezető találat után kicsit visszább álltak focistáink, így többet volt a labda a vendégeknél, ám egy blokkolt lövésen kívül nem sokat tudtak felmutatni, így a szünetre minimális hazai fórral vonultak a felek.

Végh Zoltán felvételei

A térfélcserét követően még négy perc sem telt el, mikor Tóth Ákos kapott remek kiugratást, leszakította védőjét, majd biztosan helyezett a kapuba, s máris kettő volt az előny (2-0). Próbálkozott ugyan a Siófok, de a mieink jól védekeztek, majd a 60. percben egy labdaszerzés után Pintér ugrott ki a leshatáron, s megszerezte a DFC harmadik találatát is, amivel végleg eldőlt a pontok sorsa (3-0). Ezzel még nem volt vége a hazai örömjátéknak, mert a 80. percben Tapiska fejelt nagyon okos gólt tizennégy méterről, majd a vendégek kapusa beszólt valamit a játékvezetőnek, s azonnal villant a piros lap. A kiállításért járó közvetett szabadrúgást a kapufára bombázta Bata, de a kipattanó Fehért találta meg, aki tizenegy méterről kilőtte a jobb sarkot, így a DFC végül nagyon sima, 5-0-s győzelemmel őrizte meg veretlenségét, s jött fel a tabella negyedik helyére.

Dunaújváros FC – BFC Siófok 5-0 (1-0)
Gólszerzők: Molnár T., Tóth, Pintér, Tapiska, Fehér

DFC: Bolla – Molnár B. (Dorogi, 69.), Tapiska, Pintér, Adács, Molnár T., Bata, Balogh (Székely, 60.), Dobos (Hegedűs, 77.), Tóth (Fehér, 69.), Gránicz (Vogyicska, 60.). Vezetőedző Gróf András.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

DSTV: elstartolt a Vasvári Hét

2025. szep. 30.

Sporttal és játékkal ünnepelte a magyar diáksport napját a Vasvári Pál Általános Iskola közössége. Ezzel együtt pedig múlt pénteken elstartolt a Vasvári Hét is az iskolában, amely nagyon sok érdekes elfoglaltságot kínál a gyerekek számára. Hangkép.

Rossz kezdés az Andersen Ligában

Rossz kezdés az Andersen Ligában

2025. szep. 30.

Mindkét dunaújvárosi csapat nagy arányú vereségbe futott bele a jégkorongozók Andersen Ligájának első fordulójában.

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

Mayer-bronz a Világkupa zárónapján

2025. szep. 29.

A szombati, ugráson elért ezüstérem után vasárnap már gerendán örülhetett dobogós helyezésnek Mayer Gréta a szombathelyi Világkupán.

Fehérvári siker a megyei rangadón

Fehérvári siker a megyei rangadón

2025. szep. 29.

Ezúttal nem játszott jól, s végül háromgólos vereséget szenvedett Székesfehérváron a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Három magyar érem Szombathelyen

Három magyar érem Szombathelyen

2025. szep. 28.

Három dobogós helynek is örülhettek a magyar tornászok a szombathelyi világkupán, melyen a DKSE kiválósága, Mayer Gréta ugráson ért el második helyezést.

Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön

Nagy küzdelem és döntetlen Budaörsön

2025. szep. 28.

A házigazda Budaörs két másodperccel a lefújás előtt egyenlített a DKKA kézilabdázói ellen a két csapat szombat esti bajnoki találkozóján.

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

Csoportgyőztes a DFVE a BL selejtezőjében

2025. szep. 27.

Szinte végig vezetve aratott kétgólos győzelmet a holland ZV de Zaan ellen a DFVE női vízilabda csapata, mely csoportelsőként jutott be a Bajnokok Ligája főtáblájára.