Központi fűtés - vége is a szezonnak, meg nem is
Hivatalosan ugyan leállt a távfűtés városunkban, azonban a szolgáltató társaságnak egészen május végéig a városlakók rendelkezésére kell állnia. Amennyiben a hőmérséklet 3 napot meghaladóan 12 fok alá esik vagy 1 napon belül 10 fok alá, ismét vissza kell állítania a fűtés szolgáltatást.
Göblyös Béla, a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- Hőszolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az időjárási előrejelzések szerint hétvégére a napi külső átlaghőmérséklet az éjszakai fagyközeli értékek miatt „fűtési értékhatáron” lesz. Éppen ezért úgy döntött a társaság, hogy jövő hét végéig fenntartja a fűtés szolgáltatást.
Így csak azoknak a közös képviselőknek kell bejelentést tenni, akik nem szeretnének távfűtést. A bejelentést követően haladéktalanul leállítja DVCSH Kft. a szolgáltatást. Visszakapcsoltatásra 3 nap eltelte után van lehetőség. Nem árt tudni, hogy a fűtéskorszerűsített lakásokban a termosztatikus radiátor szelepek a beállított értéknek megfelelően a lakásban lévő hőmérséklet alapján kapcsolják be és ki radiátoronként a távfűtést. Azaz 3-as fokozaton csak akkor kapcsol be, ha a helyiségben nem éri el a hőmérséklet a 20 C fokot.
A mérés szerinti elszámolások bevezetése óta megszűnt a pótfűtés fogalma. Azaz a fogyasztóknak évente egyszer a hőközpontokban mért, elfogyasztott hővel kell elszámolniuk. Így a mostani fűtés is az éves elszámoláshoz adódik. Az elszámolási időszak társasházanként is változhat. A költségosztók felszerelésének évfordulójához igazodik.
A fűtési idény befejeztével fontos tudni a fűtéskorszerűsített lakások tulajdonosainak, hogy tekerjék fel 5-ös fokozatra a termosztatikus szelepfejeket, hiszen ezzel tudják megakadályozni, hogy az őszi szezon kezdetkor a levegősödés miatt ne csörögjenek, ne zörögjenek a fűtőtestek. A szelepek teljes kinyitásával a nyári javítási, karbantartási munkáknál akadálytalanul tudja a szolgáltató leengedni, és újra feltölteni a rendszert.
Fekete Györgyi
A rovat további hírei: Közélet
Pintér Tamás polgármester: "A legnehezebb időkben is az emberek mellett kell állni"
2025. szep. 16.
Dunaújváros polgármestere, Pintér Tamás immár második ciklusát tölti a város élén. Az elmúlt hónapokban elsősorban a vasmű körüli válság, a gazdasági nehézségek álltak a középpontban. Pintér Tamás szerint a legfontosabb feladat most az, hogy a város új lehetőségeket találjon, és olyan jövőt építsen, amely kevésbé függ egyetlen iparágtól. Úgy véli, a város legnagyobb ereje továbbra is a közösségében rejlik.
Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja
2025. szep. 16.
A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.
Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást
2025. szep. 16.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.
Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára
2025. szep. 15.
Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!









