Dunaújváros Hetilap

Parkosítás a Kassák utcánál

Pálinkás István - 2015. április 25. 8:08

Körzetlátogatásra menni Nagy Zoltánnéval olyan, mintha egy kívánságlistát lapozgatnának a városrész lakóival, ami minden egyes alkalommal bővül, a sikereket pedig természetesnek élik meg.

Körzetlátogatásra menni Nagy Zoltánnéval olyan, mintha egy kívánságlistát lapozgatnának a városrész lakóival, ami minden egyes alkalommal bővül, a sikereket pedig természetesnek élik meg.
- A mostani, Kassák utcában lévő park rendbetételére való igényt is a lakók jelezték, s lám, ahogy leellenőrzi az ember a DVG Zrt. erdészeti munkáját, máris megszólítanak, hogy kellene még a másik oldalon is sövényvágás, mert már belóg az ablakon. Ami a parkot illeti, a DVG Zrt. szakemberei nagyon szépen rendbe hozzák, látszik a szakértelem, valódi parkápolás zajlik – mondta a 7-es számú választókörzet képviselője.

Aztán arról beszél még, hogy nagyon érzékenyen érintette egy bejelentés, ami a kerekes székes közlekedést érinti a Bocskain, mert a villamos kandeláberektől a járdán lyukacsos maradt az aszfaltozás. Ezt is pótolják majd, ígéri, továbbá befejezik a Bercsényi-Bocskai sarkában megkezdett kandeláberek véglegesítését is. Ezek mellett folytatni kívánja a Táncsics Mihály utcában, a Bocskai utcában, valamint a Weiner körúton a járdák felújítását.

Rendes Gyula, a DVG Zrt. parkfenntartási ágazatának művezetője a Bercsényi – Bocskai udvarában történő munkálatokat sorolta:
- A régi cserjefoltokat felújítjuk, a magról kelt, idegen növényeket kiszedjük. Elöregedett cserjéket ritkítunk vissza, illetve száraz ágakat vágunk. Alsó, lelógó ágakat távolítunk el – veszélyesek, másrészt zavaróak a munkában. A parkok állapota egyre jobb, a fák öregednek, de folyamatosan gondozzuk ezeket, ahogy a város egész területén. A képviselő asszony körzetében a Ságvári térrel tavaly végeztünk, jelenleg a Kassák utca előtt, mögött lévő területek is sorra kerülnek, megszépülnek tavasszal.

A rovat további hírei: Közélet

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

Ugróiskolák a városrészben: Nagy Gergő ismét alkotott

2025. okt. 14.

Ismét színes alkotásokkal gazdagodott a Római városrész – Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester, a körzet önkormányzati képviselője méltatta Nagy Gergő grafikusművész munkáját, aki további két alkotással lepte meg a körzetben élőket.

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

Újra lehet pályázni a Bursa-ösztöndíjra!

2025. okt. 12.

Két típusú ösztöndíjra pályázhatnak a felsőoktatásban tanuló, vagy a felvételi előtt álló diákok. A Bursa Hungarica részeként az önkormányzattól akár havi 18 ezer forintos támogatásban részesülhetnek.

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

Az égi műhelybe távozott Németh István órás

2025. okt. 11.

Generációk ismerték és kedvelték, a szó leghagyományosabb értelmében volt mesterember Németh István: órásként évtizedekig dolgozott a városban, a közösség meghatározó személyiségeként, 70 évesen ragadta el a halál.

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

Ültetnek és gondoznak, virágosító munkájuk révén szépül a város (galériával)

2025. okt. 10.

Idén már 26. alkalommal hirdette meg az önkormányzat a "Virágos Dunaújvárosért" versenyt – nyolc kategóriában várták a nevezéseket, de ezúttal is díjazták az "Első Fecskéket", valamint a jubiláló virágosítókat is.

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

Negyven évet ünnepeltek a Bóbitában (galériával)

2025. okt. 09.

Zenés-verses gyermekműsorral ünnepelte fennállása negyvenedik évfordulóját a Bóbita Tagóvoda szerdán délelőtt és a remek hangulatú rendezvényen városunk közvetlen vezetése is részt vett.

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

A menhelyi állatoknak is jár a második esély

2025. okt. 09.

Az állatok világnapjához kapcsolódóan számos figyelemfelhívó programot szerveznek Dunaújvárosban is. Az állatok tisztelete és megbecsülése azonban nem csak egy napra korlátozódik – hosszú évekig kell felelősséget vállalni jólétükért. Így az Ebrendészeti Telep védencei is megérdemlik a szerető otthont. 

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

A város zöldítését segíti az Urbact projekt

2025. okt. 09.

Nemzetközi delegáltak, szakemberek, egyetemisták és meghívott vendégek gyűltek össze a Szalki-szigeten. Elérkezett a sokat emlegetett Urbact IV. BioDiverCity projekt záróeseménye – szakmai előadásokkal és remek beszélgetésekkel zárták a programot.