Szépül, bővül és ingyenes marad a szabadstrand
Megkezdték a dunaújvárosiak által közkedvelt szabadstrand rendbetételét – mondta honlapunknak Gergő Edmond, a DVG Zrt. szolgáltatási üzletágvezetője. Mint azt hangsúlyozta (eloszlatva a rosszhiszemű szóbeszédet), továbbra sem lesz belépős a terület, sőt, a szolgáltatásokat még otthonosabbá kívánják tenni.
A jelenleg zajló terepgondozási munkák során a fűnyírástól a veszélyes, száraz ágak eltakarításáig mindent elvégzünk. Kitakarítottuk a strandot és környékén található zöld területeket. Tekintettel a tavalyi nagy látogatottságra, amikor a hétvégi kánikulai időszakban a többezres volt a látogatói létszám, mindenképpen indokolt, hogy otthonosabbá tegyük a területet. A tűzrakó hely nagyon kedveltté vált, ebből három új helyet alakítunk ki, amelyekhez fa bútorokat is kihelyezünk. Ezeket már legyártották, néhányukat már ki is helyeztük. A munkálatokat követően május elsejétől vehetik igénybe a látogatók a tűzgyújtó helyeket. Tűzifával is elláttuk a helyet, ennek fogyását folyamatosan nyomon követjük, pótoljuk. Emellett új szeméttárolók teszünk ki, amelyek a környezettudatos gondolkodás jegyében szintén fából készültek.
A strand május elsejével még nem nyit, a hivatalos, ÁNTSZ-szel egyeztetett időpont június 1-e. A vízmintavétel az árvíztől, csapadéktól is függhet még. A napozóágyak számát is növeli majd a DVG Zrt., a bérleti díjak nem változnak.
Napozóágyat, vízibiciklit a tavalyi áron kínáljuk majd, de lesz kajak és kenu is. A plázson a friss homokot is rendszeresen ellenőrizzük, pótoljuk, ha kell. Az egyre növekvő látogatói létszám miatt bővítenénk a vendéglátó helyeket és a kínálatot. A büfék környékén pedig ingyenes wifi-elérést biztosítunk a vendégeinknek.
A DVG Zrt. több saját rendezésű programot is tervez. A társaság jelenleg több sportszervezettel tárgyal, a strand-röplabda és strand-focipályák kihasználására hétvégi versenyekre is lehet számítani. Már tavaly is felhívta az üzemeltető a figyelmet a kijelölt parkolók használatára, a zöldövezet szabadon hagyására. A Remix előtti parkoló kátyúzását befejezik az idény kezdetére, hogy az út menti tiltott parkolás elkerülésére ösztönözzék ezzel is a látogatók.
A rovat további hírei: Közélet
Csodás dallamok, szép szavak: koncerttel köszöntötte a szépkorúakat az önkormányzat
2024. okt. 10.
Folytatta az elmúlt évek szép hagyományát, ünnepi koncertre várta a szépkorúakat és kísérőiket a város önkormányzata az idősek világnapja alkalmából.
Megváltozik a közgyűlés összetétele
2024. okt. 09.
Októbertől már új összetételű közgyűlés irányítja városunkat. Ahogy az elmúlt ötéves ciklusban, úgy a következőben is a "Rajta, Újváros!" Egyesület képviselői és polgármestere jelentik a közgyűlési többséget, és irányítják Dunaújvárost.
Kati néni 90 évesen is igen aktív
2024. okt. 09.
Folytatódott a szépkorúak köszöntése városunkban: Pálinkás Mártonné Kati néni a napokban ünnepelte a 90. születésnapját. Ez alkalomból Barta Endre alpolgármester otthonában, családja körében köszöntötte.
Amiről nem lehet eleget beszélni – következik a "Figyelj Rá(n)k!"
2024. okt. 08.
A mellrák elleni küzdelem napja október 1. – ennek apropóján a hónapban sok figyelemfelhívó rendezvényt tartanak. Városunkban a Jót, szívből – Dunaújvárosért! csapata és számos partner együttműködése hozta létre a Figyelj Rá(n)k! című kezdeményezést, amit október 12-én, szombaton rendeznek a Városházán.
Megalakult városunk új közgyűlése
2024. okt. 07.
Az eredmény ismert, az önkormányzati választást toronymagasan nyerte a "Rajta, Újváros!" Egyesület, az új közgyűlés alakuló ülését a Városháza közgyűlési termében tartották ma délelőtt.
A vadvirágos rétek esélyei – városi környezetben
2024. okt. 07.
Más közegben és más közösség előtt, de folytatódik a városi zöld területek sorsával foglakozó sorozat: az ÖKO Klub Dunaújváros ezúttal a Jelen! TISZA Sziget eseményén vendégeskedik szerdán.
DSTV: megkezdte az évadot a nyugdíjas pedagógusok közössége
2024. okt. 07.
Megtartotta hagyományos "tanévnyitóját" a Nyugdíjas Pedagógusok Klubja, derül ki a DSTV összegzéséből. A rendezvényen felidézték az elmúlt évek legfontosabb eseményeit, majd köszöntötték a jubiláló kollégákat is – mindenki örült a jó hangulatú találkozásnak. Hangkép.