Úszás: már nem csak cél az olimpia

spigott - 2015. április 8. 18:05

Kiváló úszással, az eindhoveni nyílt holland bajnokság megnyerésével együtt szerezte meg az olimpiai "A" szintet érő időt Takács Krisztián. A Dunaferr-DVSI versenyzője immáron negyedik olimpiájára készülhet 50 gyorson, bár helyzete lehetne sokkal egyszerűbb is…

Remek eredményt ért el az eindhoveni nyílt holland bajnokságon a Dunaferr-DVSI úszója, Takács Krisztián, aki azon túl, hogy megnyerte az 50 méteres gyorsúszás küzdelmeit, remek időeredményével megúszta az olimpiai "A" szintet, vagyis egy dunaújvárosi versenyzőért már biztosan szurkolhatunk a 2016-os riói nyári játékokon.
A Dunaferr támogatását élvező, de Győrben készülő kiválóság már negyedik olimpiájára készülhet városunk színeiben, s mint azt érdeklődésünkre elárulta, igen komoly lelki pluszt jelent számára az, hogy már most sikerült megúsznia a kvalifikációs időt.

- Azt ugye már ősszel tudtuk, hogy március 1-jétől lehet megúszni a szintet, így most ez volt a fő cél, hiszen így lényegesen nyugodtabban készülhetek a jövő megméretéseire, s nem kell azon agyalnom, hogy vajon mikor tudok elérni olimpiát érő eredményt. Emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy a kvalifikációs versenyek száma sem túl magas, s jobbára külföldre kell utaznunk ahhoz, hogy olyan helyen versenyezzünk, ahol erre van lehetőség, míg itthon csak a Győr Open és az országos bajnokság adhat erre esélyt. Szóval ez most egyfajta nyugodtságot adott nekem, így minden stressz nélkül arra tudok készülni, hogy minél jobb legyek. Az eindhoveni versenyen már a délelőtti előfutamban nagyon jól ment az úszás, ezért bizakodva vártam a délutáni középfutamot is, ahol sikerült elérnem a szintidőt, s az, hogy ezek után még a döntőben is diadalmaskodtam, már csak a hab volt a tortán. A legfontosabb azonban most az időeredmény volt, nem lettem volna csalódott akkor sem, ha szintidőn belül második helyen végzek, de egy versenyző mindig szeret győzni, s azért így volt teljes a siker. Külön öröm, hogy egymás után többször is le tudtam úszni a távot világszínvonalon, ráadásul úgy, hogy a középdöntő és a döntő között például csak negyven perc szünetünk volt, ez szintén nagyon jó érzés, s bizakodással tölt el a jövőre nézve.
Már csak azért is, mert Krisztián helyzetét érzékeny probléma is nehezíti, többen leírták, s egy rosszabbul sikerült versenyt követően anyagi támogatását is alaposan megvágták.
- Tény, hogy az Európa-bajnokság nem alakult túl fényesen, de azt nem gondoltam volna, hogy ezzel le is írnak, s a támogatásomat leveszik nagyjából nullára. Gondolok itt például a Wesselényi Sportközalapítványra, ami arra hivatott, hogy az olimpiára esélyes sportolóknak nyújtson anyagi segítséget. Szóval az Európa-bajnokság után gyakorlatilag megszűnt a támogatásomat, amit most márciusban tudtam csak meg, s be kell valljam, ezen egy kicsit fel is húztam magam, mert azok után, hogy már három olimpián részt vettem, szerintem érdemeltem volna annyit, hogy esélyesnek tartsanak a riói szint megúszására. Ezt most elértem, s úgy gondolom, hogy ezzel sikerült bizonyítanom azoknak is, akik leírtak, esetleg öregnek tartottak már ehhez.

Világbajnoki hatodik úszónk ezzel együtt bízik abban, hogy rendeződik a helyzete, s képes lesz felvenni a harcot közvetlen vetélytársaival, nem csak a medencében, hanem a "vízparton" is.
- A Dunaferr a saját lehetőségeihez mérten kitesz magáért, arra panaszom nem lehet, mellettem állnak és támogatnak, de ha az országos szintet nézzük, bizony elég szomorú a helyzet. Engem nagyon zavar, hogy az olimpiára készülve édesanyámnak kell pénzt adnia ahhoz, hogy zavartalanul edzhessek, lehet, hogy ez másnak nem lenne gond, de számomra ez rendkívül kellemetlen. A felkészülés nem olcsó, ahhoz, hogy tényleg csak az úszásra tudjak koncentrálni, havi szinten 4-500 ezer forintra lenne szükség. A világ többi részén ennek sokszorosát költik havonta a felkészülésre, s ha velük akarjuk tartani a színvonalat, mert ők az ellenfeleim, úgy ennél kevesebből már nagyon nehéz lenne ezt sikerrel megvalósítani…

Krisztián szeretne 100 gyorson is kiemelkedőt alkotni, s mint azt elmondta, a váltóban erre lenne is esély, de azért a fő száma továbbra is az 50 gyors marad.
- Azt mindig mondtam, hogy 100 gyorson is szeretnék minél közelebb lenni az élmezőnyhöz, s ezt most még hangsúlyosabban mondhatom, hiszen reményeim szerint lesz 4x100-as gyorsváltónk is, melybe én is beférhetek, s ott egy igen erős válogatottat lehetne összehozni. Egyéniben 47-es idő kellene a kiemelkedő eredményhez, ami nagyon erős, de úgy gondolom, hogy az olimpiai "A" szintet érő 48.99 egyáltalán nem elérhetetlen számomra sem. Ez azonban egyfajta ráadás lenne csak, a fő számom továbbra is az 50 gyors, három olimpián is ebben a számban szerepeltem, s most a negyedikre is ebben jutottam ki, szóval itt szeretnék továbbra is maradandót alkotni.

A rovat további hírei: Sport

Ismét legyőznék az újoncot

Ismét legyőznék az újoncot

2024. nov. 29.

A Sárbogárd elleni hazai összecsapással folytatja az NB II-es pontvadászat Nyugati Csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros Futsal együttese ma este hét órától.

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

DSTV: rászorulóknak gyűjtött a DAB

2024. nov. 28.

Győzelem, vereség, és jótékonyság. Az elmúlt néhány napban mozgalmas időszakot élt a Dunaújvárosi Acélbikák Jégkorongcsapata. Együttesünk megszakította a nyeretlenségi sorozatát a Gyergyó elleni 3-1-es győzelemmel, majd 5-2-re kapott ki a Csíkszeredától – eközben pedig egy jótékonysági akciót is hirdetettek. Hangkép.

Kecskeméti továbbjutás a kupában

Kecskeméti továbbjutás a kupában

2024. nov. 28.

Bár akadtak felvillanásai, csak megnehezíteni tudta a házigazda Kecskemét dolgát a DKSE röplabda csapata a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének szerda esti visszavágóján.

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

Simán hozta a kötelezőt a DFVE

2024. nov. 28.

Húsz gólt szerezve gyűjtötte be a három pontot a Szeged elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Dobogós helyek az évzárón

Dobogós helyek az évzárón

2024. nov. 27.

Egy arany- és két ezüstéremmel zárták az U11-es kötöttfogású országos bajnokság küzdelmeit a DKSE és a Gurics György BDSE ifjú birkózói a mögöttünk hagyott hétvégén.

Hazai bajnoki előtt a DFVE

Hazai bajnoki előtt a DFVE

2024. nov. 27.

A három pont megszerzésének reményében vág neki a Szeged elleni hazai OB I-es találkozónak a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

Budapesten várják a fiatalokat a Mi a pálya? műszaki pályaválasztó fesztiválon

2024. nov. 27.

A "Mi a pálya?" pályaválasztó fesztivál budapesti zárórendezvényén keddtől három napon át várják a fiatalokat, hogy az ország jelentős ipari és oktatási szereplőinek közreműködésével bemutassák a műszaki szakmák nyújtotta lehetőségeket - közölte a szervező a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) közleményben az MTI-vel.