Vita után kartörés - vádemelés lesz a vége?

doszerk - 2015. április 29. 9:08

A dunaújvárosi rendőrök vádemelést javasolnak azzal a férfival szemben, aki egy vita során alaposan helybenhagyta élettárást.

Súlyos testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást Gy. János 50 éves dunaújvárosi lakossal szemben, aki a gyanú szerint március 1-én egy televízióantennán összeveszett élettársával, majd többször megütötte és megrúgta. Az asszonynak eltörött a karja. Gy. Jánost a rendőrök előállították és ki is hallgatták.

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya befejezte az ügyben folytatott nyomozást és az illetékes ügyészségen vádemelést javasolt - tudtuk meg a rendőrség szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményéből.

Napi zsaru
 

Az Adonyi Rendőrőrs járőrei tegnap délután Pusztaszabolcson a Vasút utcában igazoltattak egy 21 éves helyi férfit, akiről kiderült, hogy a Sárbogárdi Járásbíróság bizony lázasan keresi. Cs. Ottót a rendőrök elfogták és a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságra előállították, sőt még őrizetbe is vették.

A körzeti megbízott szintén tegnap Abán,a  Szabadság téren igazoltatott egy 14 éves(!) fiút. Az intézkedés során kiderült, hogy a fiú igazolatlanul lógott a suliból, ezért a gyermeket az intézménybe visszakísérte és az jól átadta az igazgatónak.

Kulcson a Pesti utcában igazoltatott egy 15 éves fiút, ugyancsak tegnap. Az intézkedés során a rendőr megállapította, hogy a fiatal előző nap Kulcs, Rákóczi utcából ellopott egy mountain bike-ot. Előállították és meg is indult ellen az eljárás, lopás gyanújával. Az ellopott biciklit a rendőrök lefoglalták és jogos tulajdonosának visszaadták.  

A rovat további hírei: Sziréna

Letartóztatták az idős édesapját bántalmazó férfit

Letartóztatták az idős édesapját bántalmazó férfit

2021. jún. 30.

Ittasan, húsklopfolóval támadt a vita hevében az apjára, a 72 éves sértett súlyos sérüléseket szenvedett. Nagyon durva történetről számolt be a megyei főügyészség összegzése.

Egy személy sérült a venyimi balesetben

Egy személy sérült a venyimi balesetben

2021. jún. 30.

Az ok prózai és ismerős: elsőbbségadás elmulasztása, értesült a DO.

Kerékpáros sérült az Esze Tamás utcában

Kerékpáros sérült az Esze Tamás utcában

2021. jún. 29.

Elmulasztott elsőbbségadás vezetett a balesethez, a vétlen kétkerekűs sérült meg, értesült a DO.

A figyelmetlenség is, az alkohol is bajt okozott

A figyelmetlenség is, az alkohol is bajt okozott

2021. jún. 27.

Két közlekedési baleset, két sérült, két ok, és egy büntetőeljárás. Hét végi mérleg a környék útjairól, címszavakban.

Jogsi nélkül, gyanús anyaggal

Jogsi nélkül, gyanús anyaggal

2021. jún. 26.

Egyelőre engedély nélküli vezetés miatt kell izgulnia annak a 40 éves helyi férfinak, akit pénteken állítottak elő a rendőrök.

Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe éjféltől

Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe éjféltől

2021. jún. 24.

Tilos tüzet gyújtani erdőkben, fásításokban, facsoportokban, útszéli fasorokban és ezek kétszáz méteres körzetében – még a kijelölt tűzrakó helyeken is.

Menekülőket találtak a Vasmű úton

Menekülőket találtak a Vasmű úton

2021. jún. 23.

A rendőrök öt külföldi állampolgárral szemben intézkedtek egy vállalati telephelyen kedden délelőtt.