Dunaújváros Hetilap

12 ezer családnak lesz könnyebb ezzel

doszerk - 2015. május 28. 12:16

Mintegy 12 ezer családnak nyújt anyagi támogatást júliustól energiatakarékos mosógép megvásárlásához a kormány, a folytatódó otthon melege program keretében - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára.

A háztartások olyan mosógép megvásárlásához kaphatnak támogatást, amely a víz- és az áramfelhasználás tekintetében is energiatakarékos. Ezzel nemcsak a háztartások tudnak spórolni, hanem a széndioxid kibocsátás is csökken, vagyis a klímapolitika szempontjából is hasznos - emelte ki az államtitkár.

Szabó Zsolt elmondta: a kiírásra minden felnőtt, magyarországi lakhelyű és ügyfélkapus regisztrációval rendelkező állampolgár jelentkezhet, aki vállalja, hogy mosógépét energiatakarékosra cseréli. A támogatás 50 százalékos, A+ jelzésű mosógépek esetében maximum 25 ezer, A++-nál 40 ezer, A+++ esetében pedig 45 ezer forintot lehet kapni.

A pályázat júliustól szeptember 30-ig tart. Minden régiónak önálló pályázati kerete van. A kormany.hu oldalon megtalálható, hogy milyen ütemben nyílnak meg a pályázatok - fejtette ki az államtitkár. Szabó Zsolt szerint az első pályázók akár augusztusban, szeptemberben lecserélhetik régi mosógépüket a programnak köszönhetően.

MTI

A rovat további hírei: Közélet

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

Lomtalanítás a Rómain: 51 tonna hulladék!

2025. jún. 13.

A Római városrészben tartották meg a tavaszi lomtalanítási akció egyik állomását múlt szombaton. Az akció során megint elképesztő mennyiségű, összesen 51 tonna hulladék gyűlt össze.

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

Megígérte a kormány a korkedvezményes nyugdíjat – most mélyen hallgatnak róla

2025. jún. 12.

Nyílt levélben emlékeztette Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt a kormány ígéretére, miszerint a nyugdíj kapujában álló vasműsök korkedvezményes nyugdíjban részesülnek. A levelet betűhíven közöljük.

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

2025. jún. 12.

Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

2025. jún. 11.

A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

2025. jún. 06.

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

2025. jún. 05.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

2025. jún. 05.

Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz.