Már csak az utolsó simításokat végzik az Ádámok és Évák Ünnepe című kezdeményezés idei produkcióján a fejér megyei középiskolások. A mozgalomhoz városunk még három évvel ezelőtt csatlakozott, s a kész darabot ma este hat órától tekinthetik meg az érdeklődők a Bartók Kamaraszínház nagytermében.
Ádámok és Évák a Bartókban
A rovat további hírei: Kultúra
Különleges kollekció a Zenélő Cukrászdában – már ma!
Az idei évad tizedik alkalmán immár harmadszorra mutatkozik be Klép Tamás – ráadásul rendhagyó időpontban várják a vendégeket a Vasmű úti bázisra ma délután. Mindenkit várnak!
DSTV: film is született Esterházy János életéről
Különleges sorozatot szentelt Esterházy Jánosnak a József Attila Könyvtár, derül ki a DSTV összeállításából. A program keretében mutatták be a felvidéki mártír politikus életéről és politikai pályája meghatározó állomásairól szóló dokumentumfilmet. Hangkép.
Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "A döntés"
Érzékeny témát feldolgozó filmmel folytatódik a KineDok sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden délután. A program nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a Győry család kottája
Hagyatékból kiválasztott kottával bővült az Intercisa Múzeum hónap műtárgya sorozata márciusban, derül ki a DSTV összeállításából. A Győry család emlékét őrzi a dokumentum, amely bőséges anyag részét képezi; segítségével sokat megtudhatunk a családról is, a kottáról is. Hangkép.
ICA-D: "Töredékes emlékezet” – Asztalos Zsolt kiállítása
A hazánkban a '90-es években kibontakozó neokonceptuális művészet fontos alakja építi be a teret a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új kiállításán. Asztalos Zsolt tárlata pénteken nyílik – mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: a zene hullámhosszán az MMK-ban
Újabb jó hangulatú és érdekes programra várta vendégeit az MMK, derül ki a DSTV összegzéséből. Az érdeklődők Kovácsy Gyula sorozatának programján vehettek részt – a nyugdíjas köztisztviselő a Költészet a zenében címmel tartott előadást. Hangkép.
DSTV: a nagy vásár emléke a múzeumban
Érdekes várostörténeti emléket idézett fel az Intercisa Múzeum a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az 1955-ös nagy tavaszi vásár tétje nem volt kevesebb, mint a település létjogosultságának hangsúlyozása, presztízsértékének növelése. Hangkép.

