Családi csődvédelem - senkit nem kényszeríthetnek magáncsődbe
A családi csődvédelem önkéntesen lesz választható, az eljárásra a hitelezők senkit nem kötelezhetnek majd - jelentette ki Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden az M1 aktuális csatorna műsorában.
A KDNP törvényjavaslata alapján két lépcsőben kívánják bevezetni az intézkedést. Idén ősztől azok a családok választhatnák a csődvédelmet, amelyek kritikus helyzetben vannak, netán az ingatlanjukat már kijelölték végrehajtásra. Jövő ősztől pedig valamennyi adós - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a leginkább azoknak jelent segítséget a rendszer, akik ugyan rendelkeznek valamekkora pénzügyi teljesítőképességgel, ám az adósság mértéke meghaladja azt.
Amennyiben az adós a csődvédelmet választja, akkor első körben önállóan tárgyalhat a hitelezőkkel egy egyezség érdekében. Ha viszont nem jön létre megállapodás, a bíróság határozhat meg az adós számára egy ötéves törlesztési tervet.
A folyamat eredményezheti az adósság egy részének elengedését is - fűzte hozzá a politikus. Az intézkedés jó a hitelezőknek is, mert a törlesztés felügyelet mellett történik és nem kényszerülnek követelésük értékesítésére - mondta Rétvári Bence.
A KDNP a tervek szerint a hét közepén terjeszti az Országgyűlés elé a családi csődvédelemről szóló javaslatát és az előterjesztésről várhatóan még a tavaszi ülésszakban döntés születik.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Életút: konferenciává bővül a szociálpolitikai kerekasztal
2025. máj. 26.
Gazdag programmal és a korábbinál szélesebb merítéssel szervezi meg a szociálpolitikai kerekasztal programját a város önkormányzata: az Életút című konferencián szerdán délután vehetnek részt a szféra szereplői.
DSTV: átadták a támogatást
2025. máj. 26.
Jótékonysági pedagóguskoncertet szerveztek az evangélikus templomban, idézi fel a nemes közösségi kezdeményezést a DSTV összegzése. Az összegyűlt összeget adta át a Móricz iskola delegációja a közelmúltban a kórház gyermekosztályának. Hangkép.
Óvodai fórum volt a közgyűlési teremben
2025. máj. 24.
A dunaújvárosi tagóvodák vezetőit fogadta Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester és Kálló Gergely önkormányzati képviselő a közgyűlési teremben szerdán. Az éves fórum során szóba kerültek az ismert problémák, illetve a jövőbeni tervek is.
Megemlékezés a magyar honvédelem napján
2025. máj. 23.
A magyar honvédelem napjáról 1992 óta május 21-én emlékezünk meg – Dunaújvárosban sem feledkeztek meg a hősökről. Hagyomány már, hogy a közbiztonsági hónap programsorának állomása a ’48-as emlékműnél tartott koszorúzás. Idén sem volt másként: szerdán ünnepeltek.
Vadvirágos rétek, szigetek a még zöldebb városért
2025. máj. 22.
Dunaújváros új, természetközelibb városüzemeltetési gyakorlattal hívja fel magára a figyelmet: a város egyes füves területein tudatosan nem nyírják le a növényzetet, hogy teret engedjenek a vadvirágok természetes megjelenésének. A téma többször szerepelt már hasábjainkon – most komoly áttörés tapasztalható!
Véget ért a fűtési szezon, jöjjön a jó idő!
2025. máj. 21.
Minden évben április 15-ig fűtik a lakásokat, intézményeket, de az időjárás függvényében további egy hónapig igényelhették a közös képviselők a társasházak fűtését. Már a pótfűtés időszaka is véget ért hétfőn.
Ismét krétát ragadtak az óvodások (galériával)
2025. máj. 21.
A Kultik Mozi előtti tér színes rajzokkal gazdagodott – idén sem maradt el a már hagyományosnak mondható rajzverseny. A DLSZ és a Dunaújvárosi Tagóvodák újra összefogtak és krétát ragadtak a gyerekek a közösségi alkotó-élményen.