Különös hobbival rendelkezik Zsember Zoltán (51), aki rézlemezeket munkál meg és szebbnél szebb ékszereket, díszítő elemeket készít a nemes anyagból – immáron tizenhárom éve. Amint mondja, véletlenül sem nevezné magát ötvösnek, inkább csak lemezdomborítás az, amivel foglalatoskodik.
Mindenesetre remek alkotások kerülnek ki a kezei közül, amelyek ráadásul megfizethetőek.
- Az első munkám úgy talált rám, hogy tulajdonképpen egy íjat akartam csinálni, s rátaláltam egy könyvre, Huszka József: A magyar turáni ornamentika története címmel, amelyet azóta bibliámként tiszteletben tartok. A könyvben látható minták pedig megfogtak, beleszerettem a míves voltukba. Ekkor gondoltam azt, hogy ha a szkíták is meg tudták csinálni ezeket a szépségeket a kezdetleges módszereikkel és eszközeikkel, akkor nem igaz, hogy nem tudom magam is megcsinálni – meséli Zoltán, aki azóta tucat számra, de nem tucatjával készített rézlemezből használati és dísztárgyakat. – Főként olyan apróbb tárgyakat készítek, amelyek díszként funkcionálnak, s magunkra feltehetők, akár mindennapos használati tárgyként, ékszerként.
Munkái közül előkerül karkötő, medál, hajcsat, kitűző, tarsolylemez, falikép, jelvények, s több kitűző is.
- A hölgyek kedvencei a karkötők, míg az urak elsősorban a díszes tarsolylemezeket keresik. A franciacsatok is kelendőek. De volt már olyan megkeresés, hogy egy karkötőben az illető saját kezű aláírását kellett megjelenítenem. Akadt, hogy családi címert rendeltek tőlem egy születésnapra a kollégák, de olyan is előfordult, hogy egy motor benzintankjára kellett dolgoznom. Szerencsére ez csupán szerelem, nem ebből élek. A magam ura vagyok, ha van kedvem dolgozom, ha nincs, akkor nem. Persze, ha határidős megrendelést kapok, akkor nem szoktam nemet mondani. A bőrrel nem én foglalkozom, hanem egy barátom. Ő készít tarsolyt, tegezeket, csizmákat, süvegeket. Többnyire összedolgozunk.
Zoltán eredeti foglalkozása gépész, s lakatosként dolgozik a Vasműben. Szabadidejében pedig „domborító” szenvedélyének hódol. A lemezt a fővárosból szerzi be, több méter hosszú szalagban kapható. Általában 0,15-0,2 milliméteres rézlemezzel dolgozik. A szerszámait jórészt önmaga alakította ki. Ezek nem nagy helyet foglalnak, elférnek egy tolltartóban. Ceruza, vagy golyóstoll alakúak, csak a hegyük helyén egy réz tüske van különböző vastagságban.
- Van, hogy a bonyolultabb mintát kifénymásolom és felragasztom a lemezre, majd a vonalakat golyóstollal átnyomom, hogy meglátszódjék a lemezen. Ha átkerült a minta, akkor kezdődik a domborítás, akár a kovácsolásnál, két oldalról felváltva. Ha acélból lenne ez a tüske, akkor karcolná a lemezt. Gyakran így is be kell kenni faggyúval, hogy jobban csússzon. Ritkán találok ki új mintákat, inkább az autentikus, ősi mintákhoz nyúlok vissza. De néha az eredetiek után dolgozom – szabadon. Sokszor a kedvem szerint készítek tárgyakat, ilyen például egy régi Levente jelvény, vagy Hermann Ottó: Magyar halászat könyvéből való rajza, amelyek megtetszettek és elkészítettem őket. Arra is volt példa, hogy a gyárban a géprongy között találtam egy aranyszállal szőtt terítőt, amely pávákat ábrázolt. Ezt is megcsináltam, és a terítőt is megtartottam.
Zsember Zoltán szívesen osztja meg tudását. Hívták már el a Míves emberek vásárába is, de iskolai szakkörökre csakúgy, mint kézműves bemutatókra, ahol munkásságának rejtelmeibe vezette be az érdeklődőket.
- A tarsolylemezek elkészítése időigényes munkafolyamat – feleli kérdésemre a „rézlemez-domborító”. – A munkáim ára igazából nem is a rézlemez árát fedik, hanem a velük eltöltött munkaórákét. Egy-egy tarsolylemezzel 12-16 órát dolgozok, ezért tíz-tizenötezer forint körül adom őket. Egy karkötő háromezer forint körül van, a díszítettségétől és anyagától függően. Tudni kell azt is, hogy sokan készítenek és forgalmaznak tarsolylemezeket, de a többség már préseli, önti, galvanizálja. Ez azért lehet rossz, mert az öntvények könnyen törnek és a nagyüzemi technológia éppen az egyediséget vágja tönkre. Én minden egyes darabot egyedileg, kézzel készítem. A technológiát sem kívánom fejleszteni, mert nem szeretnék piacozni sem. Adószámom viszont van, ha mégis rendelnek tőlem, ne ez legyen az akadály. Nem ebből szeretnék megélni. Ezért az is előfordult már, hogy a saját nyakamban lévő medált egy szimpatikus érdeklődőnek ellenszolgáltatás nélkül áttettem a nyakába.
Sajnos már negatív trend, hogy ha valaki régi magyar jelképet ábrázoló kitűzőt, medált, övcsatot vesz magára, mert akkor megbélyegzik, hogy szélsőséges politikai nézeteket vall, pedig lehet, hogy az az ember igazi magyarnak érzi magát, s nem magyarkodónak. A helyzet paradoxon, mert egyébként milyen nézetekkel azonosuljon egy magyar ember, ha nem ősei hagyományaival?
Szóládi Zoltán
