Jön a mosógépcsere program
Mintegy 20 ezer háztartás cserélheti le a mosógépet az Otthon melege energiahatékonysági program következő elemében- mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az Országgyűlésben.
Szabó Zsolt közölte, még az első félévben szeretnék kiírni a mosógépcsere-programot, a nyertesek 30-40 ezer forintot kaphatnak energiahatékony mosógép vásárlására.
Felidézte, hogy az Otthon melege programot azért hirdették meg, hogy a legkevésbé energiahatékony ingatlanok felújításában segíteni tudják a lakosságot.

Szabó Zsolt elmondta, hogy a 2014-2020-as uniós költségvetés keretében további programok lesznek, ezek értéke 240 milliárd forint lesz, és ezek keretében a magyarországi ingatlanállomány ötven százaléka megújulhat.
Az államtitkár ezt annak kapcsán mondta, hogy Varga Gábor (Fidesz) azonnali kérdésében azt kérdezte, milyen lakossági energiahatékonysági pályázatokra lehet még számítani. Felhívta arra a figyelmet, hogy a magyar ingatlanállomány hetven százaléka, 3 millió ingatlan energetikailag nem megfelelő állapotban van.
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Fotó:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Készül a digitális fakataszter – köszönetet mondtak a programot segítő diákoknak
2025. okt. 25.
Szabó Zsolt gazdasági alpolgármester és Szabó Imre főépítész a Városházán köszönte meg a közreműködést azoknak a fiataloknak, akik nyári gyakorlatuk során aktív részesei voltak a városi digitális fakataszter előkészítésében.
Gyászol a város, elhunyt dr. Frank József főorvos
2025. okt. 24.
Szomorú hír rázta meg a sportszerető dunaújvárosi közösséget, valamint a Szent Pantaleon Kórház kollektíváját: hatvanhét évesen elhunyt dr. Frank József főorvos, aki évtizedeken keresztül dolgozott különböző dunaújvárosi csapatok mellett.
Együtt emlékeztek 1956 hőseire a kopjafánál
2025. okt. 23.
A hagyományokhoz híven a temetői kopjafánál tisztelgett a város a hősök és mártírok emléke előtt az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Koszorúzással és ünnepi műsorral emlékeztek.
A mozizás mestere lett "Dunaújvárosért" díjas, Kutasi Sándor kapta az elismerést
2025. okt. 22.
Emlékünnepséggel tisztelgett az önkormányzat az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 69. évfordulóján. Ez alkalomból a hagyományokhoz híven átadták a Dunaújvárosért díjat, amelyet idén Kutasi Sándor, a Kultik Dunaújváros Mozi gépésze érdemelt ki.
Itt az újabb példa a gondos kertszépítésre
2025. okt. 22.
Jól tudjuk már azt, hogy Dunaújváros az ország legzöldebb városai közé tartozik. Az itt élők sokat tesznek azért, hogy ez így is maradjon – városszerte gondozzák a lakók a panelházak előtti területeket. A kiskerteknek különös bája van – a Lajos Király körút 27. előtt is tündökölnek majd a virágok.
Mindenkit várnak az ünnepi eseményekre!
2025. okt. 22.
Díjátadó ünnepség a Kultik Moziban már ma délután, megemlékezés a temetői kopjafánál csütörtökön délelőtt: méltó módon ünnepli az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseit városunk önkormányzata. Itt a tételes kínálat!
A köz szolgálatában: Mészárosné Libor Ágnes
2025. okt. 21.
A legutóbbi közgyűlés zárt ülésén született meg a döntés, hogy Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője a következő ötéves ciklusát kezdheti meg az intézményben. A szakembert és kollégáit Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester köszöntötte.









