Kerékpárút új buszváróval
A Római városrész elején, a 4-es körzetben kezdte meg idén a DVG Zrt. a járdafelújítási program folytatását a Liszt Ferenc kerti bejáró és az Új vasmű út közötti területen.
Az önkormányzat már a korábban megrendelte az Új Vasmű úti kerékpárút komplett felújítását, amelyből a korábbi öntött aszfaltburkolatot elbontottuk, és zökkenőmentes térkő burkolatot kapott. Mivel a Liszt Ferenc kerti buszmegállónál műszaki és esztétikai értelemben is összefügg a kerékpárút a járdaburkolattal, ezért volt indokolt a kezdés ezen a területen. Az új, felújított kerékpárúttal csatlakozunk a Városháza tér rehabilitációja során elkészült kerékpárúthoz - tudtuk meg Nagy Zsolttól, a DVG vállalkozási, műszaki és ingatlankezelő ágazatvezetőjétől.
A kerékpárút és a járda felújítása is jól halad, annak ellenére, hogy a téli leállások miatt a térkő-beszállításban is voltak fennakadások. Az ütemtervnek megfelelően haladnak a kivitelezési munkákkal, és a szerződéses befejezési határidőre, május végére elkészülnek.
A Városüzemeltetési osztállyal közösen egyeztetve haladnak a felújítási munkák. A meglévő buszmegálló üveg buszváróját is felújítjuk: új üvegtakarót, új padokat kap, új szemetesek kerülnek elhelyezésre, piros térkőből alakítottuk ki a buszmegálló előtti szakaszt, szürke színű elválasztó sávval a járdaburkolattól azért, hogy mindenki számára egyértelműek legyenek a közlekedési és figyelmi szabályok.
A rovat további hírei: Közélet
Új élet a régi Bánkiban – közösségi kertet hoznak létre az udvaron
2025. júl. 25.
Az Új Esély Központ fontos szerepet tölt be a dunaújvárosi szociális szférában – mentális betegséggel és szenvedélybetegségekkel küzdő ellátottakat gondoz. Számos módszer adódik a problémák kezelésére, többek között a természetben töltött idő is nagy segítség lehet. A régi Bánki udvarán különleges projekt kezdődik – az Új esély közösségi kerttel segítik a városlakókat.
Folyamatos együttműködésben a fejlődésért
2025. júl. 24.
Személyesen üdvözölte Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester Vass Zoltánt, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara nemrég megválasztott elnökét. A találkozó középpontjában a város gazdasági helyzete és a kitűzött célok álltak. A megbeszélás híre és az elnöki interjú itt!
Az energiaválság több dologra rávilágított
2025. júl. 23.
A cím magáért beszél – nem is olyan régen az ország legtöbb intézménye egyik napról a másikra azzal szembesült, hogy a hóvégi számla összege a sokszorosára növekedett. A hétköznapokban energiafüggésben élünk, ám gondos tervezéssel, nyugat-európai jó példákkal sokat javíthatunk a helyzeten.
"... jó a gyereknek, jó a mamának és a papának"
2025. júl. 23.
Dunaújvárosban abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem kell messzire mennünk, ha kikapcsolódásra vágyunk. Olyannyira nem, hogy a nyári melegben számos lehetőség áll a rendelkezésünkre: működik az élményfürdő, nyitva az uszoda, elérhető a szabadstrand.
Gyászol a város, elhunyt Almási Zsolt
2025. júl. 22.
A város hivatalos honlapján látott napvilágot a megrendítő hír az első szabadon választott polgármester, Dunaújváros díszpolgára haláláról. Nyugodjék békében! A nekrológ mellett Pintér Tamás polgármester személyes hangú búcsúját is közöljük.
DSTV: tájékoztató a pályázatokról
2025. júl. 22.
A beszámoló már szerepelt hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése arról, hogy az Európai Unió által finanszírozott pályázatokról tartott sajtótájékoztatót Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester. Mint hangsúlyozta, ezek a források kulcsfontosságúak a város jövője szempontjából.
Városi vadvirágos parcella: az élő példa
2025. júl. 20.
Visszatérő téma hasábjainkon a városi közterek „visszavadításának” gondolata – ezúttal egy, pontosabban rögtön kettő kertvárosi példával szolgálunk. A kiégett gyepes területekkel szemben valódi alternatívát kínál a biodiverz, vadvirágos parcella – máris mutatjuk, hogyan.