Dunaújváros Hetilap

Már magyar állampolgárok

Molnár Emese - 2015. május 14. 18:14

Újabb három városunkban élő, de még külföldi polgár tette le a magyar állampolgársági esküjét ünnepélyes keretek között Cserna Gábor polgármester vezetésével. Régóta élnek már városunkban, Isten hozta és tartsa is meg őket itt nálunk.

Simon Istvánné Romániából érkezett Székesfehérvárra 2001-ben. Később Dunaújvárosba költözött, férjhez ment, családot alapított. – Magyar vagyok, mindig is magyar voltam, hiszen Erdélyben születettem és nőttem fel- válaszolta arra a kérdésünkre, miért gondolta úgy, hogy megszerzi a magyar állampolgárságot.

Ukrajnából, a Krím-félszigetről költözött Dunaújvárosba Vigh Tatyjana 1993-ban. Mint mondta, nagyon szereti a várost a szép zöldterületeivel, barátokra lelt, családot alapított. Nehezen talál munkát a külföldi állampolgársága miatt, így felvette a magyar állampolgárságot. Szintén Ukrajnából jött Dunaújvárosba családjával Levcsenko Ljubov Petrovna 1997-ben. Itt nevelte fel gyermekeit, akik már Budapesten laknak, de ő a mai napig itt él.

A rovat további hírei: Közélet

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

Akik számára a tanítás nem munka – hivatás (galériával)

2025. jún. 12.

Apáczai Csere János születésnapjához kapcsolódóan köszöntötte és díjazta városunk önkormányzata a pedagógusokat – mint minden évben, ezúttal is három elismeréssel. A Dunaújváros Érdemes Pedagógusa, a Dunaújváros Oktatásügyéért díjakat, valamint a Pedagógus Életpályáért Emlékérmeket kedden vették át a díjazottak a Városházán.

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

Több "frissítő" fejlesztés a lakosságért

2025. jún. 11.

A városfejlesztés soha véget nem érő folyamat – kisebb és nagyobb munkálatokkal egyaránt tesznek az itt élők komfortjáért. Kálló Gergely, a 7. választókerület önkormányzati képviselője régóta várt újdonságokról számolt be a Március 15. téren.

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

Sok boldogságot kívánunk az Évák körében!

2025. jún. 06.

Újabb szépkorú polgár ünnepelte a 90. születésnapját. Varga Károlynét, Éva nénit Dunaújváros képviseletében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő köszöntötte. A jókívánságokat örömmel fogadta az ünnepelt az Évák – lánya, unokája és dédunokája – körében.

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

Három tétel volt a rendkívüli közgyűlésen

2025. jún. 05.

Rendkívüli közgyűlést hívott össze Pintér Tamás polgármester csütörtök délelőttre. A rendkívüli ülés indoka egy pályázati lehetőség, aminek nagyon szoros a benyújtási határideje, illetve egy korábbi döntés módosítása vált szükségessé.

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

Két lépcsőháznál újult meg a járdaszakasz

2025. jún. 05.

Apró, de az ott élők számára annál örömtelibb fejlesztésről számolt be Tóth Kálmán önkormányzati képviselő. A Mátyás Király körút 8-10. előtt – tehát két lépcsőháznál – újult meg az évek alatt elhasználódott járdaszakasz. 

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

Közösen emlékeztek a tragikus sorsdöntésre

2025. jún. 05.

105 évvel ezelőtt, 1920. június 4-én, 16.32 perckor írták alá a Trianoni békeszerződést. A diktátum következtében a történelmi Magyarország elveszítette területének kétharmadát és lakosságának mintegy hatvan százalékát. A trianoni békediktátum évfordulójára emlékezett a Dunaújváros önkormányzata az evangélikus templomban szerdán.

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

Csattanó poénok a Dunaújvárosi Esteken – Fábry Sándor volt a vendég

2025. jún. 05.

Fábry Sándor humorista, műsorvezető, dramaturg volt a Dunaújvárosi Estek legutóbbi vendége. A kedd délutáni előadása sokakat vonzott a "C" szárnyba, nem véletlenül – közismert és megosztó személyiségére kíváncsiak voltak a dunaújvárosiak.