Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Művész, terasz, jazz - jön az Oláh Krisztián Trió

Pálinkás István - 2015. május 21. 7:15

Oláh Krisztián nevét, játékával egyetemben még sokáig élően fogjuk emlegetni kies hazánk legkülönbözőbb tájain – beleértve most már Dunaújvárost is, a Művészben hagyományt teremtett jazzkoncertekkel egyetemben.

Május 22-én este a hivatalos terasznyitó keretében fellépő Oláh Krisztián Trió névadója ugyanis határainkon túl nyilvántartott képviselője hivatásának:

Számomra megtiszteltetés részt venni egy ilyen esten. Már nagyon sokat hallottam a bő fél éve működő Művész Jazz Klubról. Azt látom, hogy a hazai élvonalból a legjobb neveket szerepelteti, a legjobb minőséget képviseli a hely. Sok barátommal beszélgettem és nagyon várom már a koncertet. Gányi Miklós barátom, aki már többször is játszott a Művészben azt mondta, nagyon különleges hely, jó atmoszférája van és nagyon jó hangulatot lehet teremteni. Izgatott vagyok.

Hogyan inspiráljátok egymást?

A trióval negyedik éve nagyon aktívan csináljuk, és rengeteg inspirációt merítünk egymásból folyamatosan. Ezek mindig másféle inspirációk – vagy hangszerrel, vagy anélkül ötletelgetünk, aztán mindig beugrik zeneileg valami, amiből értékeset tudunk létrehozni.

Miklós szavaival élve „zűrös félév van mögöttük”, amibe három komoly koncert is megfért a Zeneakadémiától kezdve a MÜPA-án át a Bartók Rádióig. Mindhárom esetben élő zenével, ám eltérő programmal szerepeltek. Jövőbeli terveit illetően hasonló szerénységgel fogalmazta meg kamarazenekarában való működését, ahová inkább klasszikus műveket komponál. Júliusban pedig Svájca utazik, ahová meghívták a nemzetközi Montreux-i zongoraverseny legjobb tíz fellépője közé. Ez az egyik legrangosabb európai zongoraverseny.

A rovat további hírei: Kultúra

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

Február első hétvégéjén kezdődik a Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban

2025. jan. 27.

Február első hétvégéjén kezdődik az idei Pastorale-sorozat a Pesti Vigadóban.

DSTV: kiállítás a könyvtárban

DSTV: kiállítás a könyvtárban

2025. jan. 26.

Műhelyfoglalkozással egybekötött megnyitóra várták a vendégeket a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. A materiális határ átlépése címmel Kiss Viktor műveiből láthattak válogatást az érdeklődők. Hangkép.

ICA-D: képregényben a Pink Floyd története

ICA-D: képregényben a Pink Floyd története

2025. jan. 25.

Keletkezéstörténet és műhelytitkok, izgalmas összefüggések és egy kolosszális banda fantasztikus története: érdekes társművészeti program helyszíne volt a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D), ahol a Comicsmania kiadó új képregénye, A Pink Floyd élmény című kötet bemutatójára várták a vendégeket.

Oscar-díj - Az Emilia Pérez kapta a legtöbb, 13 jelölést, idén megint van magyar jelölt

Oscar-díj - Az Emilia Pérez kapta a legtöbb, 13 jelölést, idén megint van magyar jelölt

2025. jan. 24.

Jacques Audiard Emilia Pérez című, spanyol nyelvű musicalje kapta a legtöbb, 13 jelölést csütörtökön Los Angelesben az amerikai filmakadémia díjaira. Idén ismét van magyar jelölt: A brutalista című film vágója, Jancsó Dávid is esélyes az Oscarra.

Hadd szóljon a jazz a Zenélő Cukrászdában

Hadd szóljon a jazz a Zenélő Cukrászdában

2025. jan. 23.

Izgalmas minikoncertre várják a vendégeket a Vasmű úti egységben pénteken délután: az estébe nyúló bemutatón a jazz nagy klasszikusaiból kapnak válogatást a vendégek. Édes az élet íze.

Ma van a magyar kultúra napja

Ma van a magyar kultúra napja

2025. jan. 22.

Ma van a magyar kultúra napja, amelyet országszerte és a határokon túl is számos programmal, kiállításokkal, díjátadókkal, színházi előadásokkal, koncertekkel ünnepelnek.

DSTV: komoly merítés a papírmúzeumban

DSTV: komoly merítés a papírmúzeumban

2025. jan. 22.

Eseménydús volt a tavalyi év a Magyar Papírmúzeum munkatársai számára, derül ki a DSTV összegzéséből. Izgalmasnak ígérkezik az idei is – nagyon sok kiállítással, programmal és egy nemzetközi kirándulással készülnek. Hangkép.