Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Országos siker a természettudományok területén a Dózsában

Oktatás
Dózsa iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2015. máj. 14., 13:25

Az idei évben is megrendezésre került az országos tehetséggondozó program keretén belül a Kutató Gyerekek Tudományos Konferenciája. A Dózsa György Általános Iskola tanulói Csapó Mária tanárnő vezetésével a regionális fordulón 3 pályaművel indultak és szép helyezéseket értek el.

Két dolgozat született ismeretterjesztő kategóriában. Szabó Dorka 6. osztályos tanuló kedvenc házi állatát, óriás csigáját és annak történelmét, evolúcióját és biológiáját mutatta be Nyálkás kis barátom címmel. Szabó Kornél 6. osztályos tanuló szintén ismeretterjesztő  kategóriában az örök rejtély nyomába eredt, azaz mi volt előbb a tyúk vagy a tojás témát kutatta nagy lelkesedéssel. Az iskola 7. osztályos párosa – Molnár Csenge és Bodri Dániel – kutatásmódszertan kategóriában a Mezőföldön előforduló talajok fizika, kémiai összetételét vizsgálta, valamint összefüggést kereste a talajszennyezés hatásai és az összetétel változásai között.

A regionális fordulóból Szabó Dorka és a Molnár Csenge, Bodri Dániel páros képviselte az iskolát az országos fordulón, amelyet május 11-én rendeztek meg a budapesti Rózsakerti Általános Iskolában.

Mindkét dolgozat elnyerte a zsűri elismerését. Szabó Dorka, Nyálkás kis barátom pályaművével az ismeretterjesztő kategória Ember a természetben műveltségterületen országos 2. helyezést ért el. Molnár Csenge és Bodri Dániel kutató páros kutatásmódszertani kategóriában Ember a természetben műveltségterületen az elsők között is 1. lett, hiszen kiemelt országos 1. helyezést értek el a kutatási eredményeiket bemutató dolgozatukkal, melynek címe A Mezőföldön előforduló talajok fizikai, kémiai összetételének vizsgálata és a talajszennyezés hatásai.

Az iskola mindhárom tanulójára nagyon büszke. Ők azok, akik potenciális indulói lehetnek majd a középiskolai TUDOK konferenciáknak is.

"Eredmény azonban csak akkor születik, ha van olyan pedagógus, aki meglátja a lehetőséget a diákjaiban. Ez történt nálunk, nagyon köszönjük ezúton is Csapó Mária egész éven át tartó kitartó munkáját, mellyel támogatta és segítette a diákok kutató tevékenységét"- írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott ismertetőjében Tóth Györgyné igazgató asszony. 

A rovat további hírei: Oktatás

DSTV: elballagtak a móriczosok (galériával)

DSTV: elballagtak a móriczosok (galériával)

2022. jún. 22.

Ahogy országszerte mindenütt, a Móricz iskolában is újra "teljes fegyverzetben" készülhettek a nyolcadik évfolyamosok ballagására – az ünnepi eseményről szól a DSTV összegzése. Hangkép és galéria itt!

DSTV: dalözön a Széchenyiben

DSTV: dalözön a Széchenyiben

2022. jún. 12.

Szép közösségi kezdeményezésről tudósít a Széchenyi gimnáziumból a DSTV összegzése. Az intézmény kisgimnazistái Medárd napi dalözön címmel lepték meg hozzátartozóikat – a koncert átütő sikert aratott. Hangkép.

DSTV: gála koronázta a Móricz tanévét is (galériával)

DSTV: gála koronázta a Móricz tanévét is (galériával)

2022. jún. 08.

Három estén át töltötték meg a Bartók nézőterét a Móricz-gála vendégei, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nebulói az évtizedes hagyományt folytatva változatos műsorral örvendeztették meg a nézőket. Hangkép és galéria itt.

DSTV: 70 évet ünnepelt a Vasvári (galériával)

DSTV: 70 évet ünnepelt a Vasvári (galériával)

2022. jún. 03.

Nagyszabású gálával ünnepelte alapítása 70. évfordulóját a Vasvári iskola a Bartók színháztermében, derül ki a DSTV összegzéséből. A látványos bemutató fókuszában természetesen a sport állt, de több műfajban is bizonyították tehetségüket a nebulók. Hangkép és galéria itt!

DSTV: bemutatóval búcsúztak az évtől

DSTV: bemutatóval búcsúztak az évtől

2022. jún. 02.

Gyűjteményes kiállításról tudósít az Arany János iskolából a DSTV összeállítása. Az intézmény felső évfolyamos rajz tagozatos diákjainak tárlata az év során végzett szakmai munkát összegzi a művészeti nevelés terén. Hangkép.

Négy lábon járó türelem, nyugalom és együttműködés

Négy lábon járó türelem, nyugalom és együttműködés

2022. máj. 30.

Nati, a Springer spániel rendszeres vendége az Aprók Háza Tagóvodának, ahol már évek óta tartanak állatasszisztált foglalkozásokat a kisgyermekek számára. Az eb közelsége amellett, hogy jótékony hatással van a kicsik fejlődésére, megalapozza az állatokhoz, a környezethez való felelősségteljes viszonyát. 

DSTV: ünnepelt a Pannon Oktatási Központ

DSTV: ünnepelt a Pannon Oktatási Központ

2022. máj. 30.

Dupla jubileumról tudósít a DSTV összeállítása. A Pannon Oktatási Központ alapítása 20., a magángimnázium zászlóbontásának 10. jubileumát ünnepelte – gazdag programsorozattal. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  2. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  3. Hatékony kéztörlés a munkahelyeken

  4. Focival készültek az ünnepekre

  5. DSTV: jótékonyság a Restiben

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő