A rézműves Zsember Zoltán által kerültem kapcsolatba Zsurbej Zsolttal. Munkásságukkal kiegészítik egymást, hiszen Zoltán szépséges fémmunkáihoz társítja bőrműves tevékenységét Zsolt.
Persze azért nem csak tarsolyokat, szíjakat, öveket készít, amelyekre fémlemezek, veretek kerülnek, hanem sok más egyebet is.
- Az egész bőrmíveskedés úgy kezdődött, hogy bementem az akkor még Óvárosban működő Military boltba egy barátomhoz, és megláttam az asztalán felejtett Kassai íjat. Megkérdeztem, mi ez, majd azonnal javasoltam, hogy próbáljuk ki, mert az nem lehet, hogy ne tapasztaljam meg, milyen egy régi magyar íjjal lőni. Ebédidőben ki is mentünk a városi lőtérre. Azonnal szerelem lett, s attól a perctől fogva azon járt az eszem, hogy miként, honnan tudnék egy íjat magamnak is szerezni – meséli a kezdetekről Zsolt.
Az első íjászkodást újabb olvasgatás, tanulmányozás követte, s hamar jött az újabb felismerés, hogy teljes, kiegészítő felszerelésre is szükség lesz. Az interneten fellelhető tarsolyok, ruhák, süvegek viszont horribilis összegbe kerültek. Ekkor jött a következő elhatározás.
- Amikor szembesültem azzal, hogy mennyibe kerül egy-egy ruhadarab, azt gondoltam magamban, hogy ennyit nem vagyok hajlandó kifizetni például egy tarsolyért, amikor jómagam is meg tudom csinálni. Bár a szakmám eredetileg épületasztalos, de a kézügyességgel soha sem volt problémám. Sőt, a nagyszüleim jól rajzoltak, de a családból többen jó kézügyességgel bírtak. Annak idején én is képzőművészeti iskolába akartam jelentkezni, de édesanyám azt mondta, hogy legyen inkább egy rendes szakmám, nem ingyenélőnek nevelt - meséli széles mosollyal. - Így lettem asztalos. Sajnos, a szakma mindennapi műveléséhez sok pénz, gépek, műhely szükségeltetik, s még ezek megléte esetén sem biztosak a tartós megrendelések. Ezért aztán a három műszakos vasgyári élet jelentette a biztos megélhetést. A bőrösség ellenben azonnal megtetszett. Gyermekkoromban már az elnyűtt disznóbőr iskolatáskából készítettem késtokot. Fűzni, fonni pedig az internetről tanultam meg autodidakta módon. Aztán szereztem szakkönyvet is: Lukovszky Ilona: Bőrmívesség című kiadványa személyes bibliámmá vált. Ebben a műben minden benne van, amit a bőrről tudni érdemes. A kikészítésétől kezdve a szerkezetéig, a fonási technikáktól a mintákon át addig, hogy melyik állatnak milyen bőre van, s azt hogyan, mire lehet felhasználni.
Ezt követően barátaival megalakították a PIMASZ nevű egyletet, amelyhez íjászok, motorosok, zenészek és minden más „szabadságkedvelő” csatlakozott, majd letisztult a formáció, és létrehozták a Pentelei Szittya Íjász Egyesületet. Az első önmagának szánt, saját használatú darabok a társai körében hamar népszerűek lettek, s jöttek a felkérések, kinek öv, kinek süveg, kinek kaftán, netán csizma kellett. Ma már az egyesület szinte minden tagjának felszerelésén, ruházatán látható Zsolt munkássága.
- A felszerelésem készítése közben rám ragadt ez a tudás. Ma már nincs olyan munkadarab, ami lehetetlen kihívás elé állítana. A lányok széles öve például saját találmány, de a csapatunknak csináltam csizmát, szíjat, a barátomnak a teljes felszerelését; süveget, övet, csizmát, íjtegezt, vesszőtegezt, és a szablyájának a tokját. Minden egyes darabnál tanultam valami újdonságot. A csizmám is egyedi darab, de például a lányok övei sem teljesen egyformák. Ezen övek érdekessége még, hogy úgy készültek, hogy a derékvastagságuk állítható. A saját övemet is többször megvették volna, de nem adtam el, pedig volt, aki hatvanezer forintot ajánlott érte. Igaz, csak a fém díszek több mint tízezerbe kerültek rajta. Persze a fonás a szélén is kézzel, önmagán is többször átfűzött, 3-4 méteres bőrszálakból készült. Legutóbbi munkám egy fanyereg felújítása, most éppen azt öltöztetgetem.
Zsolt többnyire Simontornyán vásárolja meg a kikészített alapanyagot a bőrgyárban. Sajnos, mint mondja, az egykori nagy bőrgyár is már csak vegetál, mert az olaszok és a spanyolok jóval olcsóbban hozzák be a bőröket. A szerszámai is rendhagyóak. Egy-egy vonalzó, snicer, bőrvarrótű és rombuszár kell a bőrözéshez. Ezt még kiegészítheti egy-két kiélezett csavarhúzó. A kérdésre, hogy alkalomadtán ezt az önállóan megszerzett szaktudást továbbadná-e, ismét őszinte választ kapunk.
- Mint mondtam, nem ebből a szakmából élek. Ha muszáj lenne, akkor szerintem nem csinálnám. Ahhoz pedig, hogy tanítsam, nincsenek idegeim. Ha kedvem van, akkor dolgozom, ha valaki kérdez, szívesen megmutatom, azt, amire kíváncsi, sőt, szólok, ha olyat csinálok, megnézheti, ellesheti a fortélyokat. De tanítani, azt nem szeretnék.! Eddig csupán a páromat tanítottam meg, őt is csak sallangozni. Viszont az argentin gauchóktól szívesen elsajátítanék néhány trükköt, mert ők fantasztikus dolgokat művelnek a nyersbőrrel. Akár húsz szálat is képesek egyszerre fonni.
Szóládi Zoltán
