Tragédia a Táncsicson - öngyilkosság a lépcsőházban
Nem hivatalos információink szerint a Táncsics Mihály utcai tízemeletesek egyikében valaki a mélybe vetette magát az épületen belül a lépcsőházban.
A helyszínről kapott információink szerint az utcán semmi nem látszik, se mentőautó, se rendőrség nincs jelen. Nem hivatalos információink szerint egy 33 éves nő a házon belül, a lépcsőházban ugrott a mélybe.
Természetesen azonnal kerestük a rendőrségi sajtóreferenst, aki azt mondta, hogy az esetet közigazgatási, hatósági eljárás keretében vizsgálják, információt erről törvényi tiltás miatt nem adhatnak ki. Tehát a rendőrséget köti a törvény, de azzal, hogy kimondták, hogy eljárás folyik az ügyben azzal az esemény megtörténtét elismerték. És mivel hatósági eljárás így az is tudható, hogy az érintett személy életét vesztette.
A képünk illusztráció.
A rovat további hírei: Sziréna
Sajnos sikerrel "duplázott" az autótolvaj
2025. okt. 24.
Két autót is elkötött, az egyiket ráadásul meg is rongálta az a férfi, akit a dunaújvárosi rendőrök csíptek el a napokban. Mindkét lopásnál a tulajdonos figyelmetlenségét használta ki az éber tolvaj, értesült a DO.
Mennyi? Harminc! És kicsivel sem több...!
2025. okt. 16.
A városban több helyen is vannak 30 kilométeres sebességkorlátozó táblák kihelyezve. Nyilván okkal. A Vörösmarty, illetve Gábor Áron utcában például azért, mert óvoda, bölcsőde működik a környéken. Mostantól pedig útburkolati felfestés is figyelmezteti az autósokat a megfelelő sebességre.
Távolt tarthatják a bántalmazó testvért
2025. okt. 16.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség távoltartás elrendelésére tett indítványt annak a férfinak az ügyében, aki az elmúlt hónapokban egyre agresszívebb volt a testvérével. Többször bántalmazta is hozzátartozóját, értesült a DO.
Súlyos baleset Köztársaság útnál
2025. okt. 11.
Rolleres ütött el a zebrán átkarikázó kerékpárost a Köztársaság út és a Derkovits utca kereszteződésében ma délelőtt. Az egyik sérültet mentőhelikopter szállította kórházba, értesült a DO.
Személyautó és kisteherautó ütközött Dunaújvárosban
2025. okt. 09.
Személyi sérüléssel járó baleset történt az Aranyvölgyi és a Magyar út kereszteződésénél ma kora este.
Nyerges vontató égett az M6-oson
2025. okt. 07.
A nem mindennapi tűzeset miatt Dunaújvárosnál, a sztráda Pécs felé vezető szakaszán forgalomkorlátozásra kell számítani, adta hírül a katasztrófavédelem gyorsjelentése.
Újra életet mentett a szénmonoxid-érzékelő
2025. okt. 07.
Alig kezdődött el a fűtési szezon, máris regisztrálták az első életmentő esetet: Pusztaszabolcson, egy családi házban szólalt meg az érzékelő még pénteken délután. Négy személy, köztük három gyerek hagyhatta el az épületet baj nélkül, értesült a DO.









