Zöldfarsang, jakabág, májusfa

Tavaszhónapunk névadója, az ókori rómaiak által nagy becsben tartott Maia, a föld termékenységének istennője „uralta” ezt a napot. A tiszteletére rendezett bőségváró rítusok, felvonulások a tavaszi zsendülés örömünnepei voltak. Akkortól ered a természet megújulását jelképező zöldág-kultusz – és minden bizonnyal ennek hozadéka lett a középkortól a májusfa állítás szokása.

Ennek – mint szinte minden népi rituálénak – van biblikus eredeztetése is. Eszerint Fülöp és Jakab apostolok térítő útján segítőjük, a pogányok által megrágalmazott leány, Valburga, hogy tisztességét bizonyítsa, vándorbotját a földbe szúrta, s az kizöldült. Az őslegendák persze sok változatban élnek, így van jó néhány más magyarázat is – az viszont biztos, hogy az e napon a házak kapujára szegezett zöldág s a májusfa-állítás szokása is a régi időktől való. Ez utóbbi aztán a népi hiedelemvilágban mindinkább szerelemébresztő tartalmat is kapott. Zöldfarsangkor, ahogy hajdan nevezték az ünnepet, sokfelé, de különösképp Székelyföldön volt szokásban a lányos házak kapuja elé az ébredő szerelmet jelképező jakabfát, hajnalfát ütni. Az egykor a magyarság tág otthonvidékén szinte mindenütt elterjedt májusfa-mászás is ezzel rokon: a legénybandák kihívó, erőt és bátorságot jelképező rítusa.

Május elseje a katolikusok ünnepe is: Jézus nevelőapjára, a názáreti ácsra emlékezve „Munkás Szent József” tiszteletnapja. 1955-ben XII. Piusz foglalta pápai rendeletbe a megünneplését. A munkálkodásra való készséget, a szorgalmat a kereszténység alaperényként tiszteli, s e dolog rokonítja a vallási és a világi ünnepet. És hát végső soron ez a nap a munkáról szól, annak emlékére, hogy az amerikai város, Chicago munkásai 1886. május elsején sztrájkba léptek.

Mi sem természetesebb, hogy iparvárosunk népe emlékezik ezen a napon. A hajdani felvonulások jelszavait szerencsére magunk mögött hagytuk – maradt az, ami az ünnep lényege. A munka és a munkás tisztelete.