Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Foci és vakáció

Sport
Dunaújváros
sporttábor
Magyarország
Kárpátalja
labdarúgás

facebook megosztás

doszerk - 2015. jún. 26., 16:17

Kárpátaljáról jöttek a vendégek - hatodik alkalommal szerveztek sporttábort a határon túli magyar gyerekeknek.

Szabó Tamás, a Penteléért Alapítvány elnöke elmondta, már 1988 óta megvan a baráti kapcsolat a kárpátaljai, erdélyi, vajdasági településekkel. A sporttábor azt a célt szolgálja, hogy a tehetséges gyerekek megmutassák a helyi edzőknek is tudásukat, és ha úgy látják, akár itt a városban folytathatják tanulmányaikat és a sportolást. Ezúttal huszonöt fős csapat érkezett hétfőn Dunaújvárosba, közülük heten Nagyváradról, tizenhárman Kárpátaljáról.

Most fiatalok jöttek leginkább, 9-13 évesek, mivel az ukrajnai háború miatt nehéz volt vízumot szerezni az idősebb fiúknak. A gyerekek kísérője Uhács Jaroszlav sportedző, testnevelő tanár, Csuka Sándor, megyei sportelnök Nagyszőlősről, valamint Gurbai Béla, nagyváradi fociedző (aki egyébként 1993-1996 között a dunaújvárosi női focicsapat edzője is volt).

Az érkezők mindegyike, a fiúk és a lányok is a fociban lelték meg örömüket. Városunkban Vígh György, a DPASE felnőtt női csapatának vezetőedzője tartott a gyerekeknek délelőttönként labdás-technikai edzést a Lorántffy iskola műfüves pályáján. Mint mondta, vannak tehetséges gyerek van a mostani csapatban. Az elmúlt évek során több fiatal érkezett a határon túlról városunkba focizni és tanulni, jelenleg tizenketten vannak.

 A sport mellett a kárpátaljai vendégek természetesen megismerkedtek városunkkal, voltak az uszodában, csütörtökön megtekintik a Puskás Akadémia stadionját, az utolsó napon pedig a Parlamentbe látogatnak, ahol a Szent Koronát nézhetik meg közelről.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: évet zártak a birkózók

DSTV: évet zártak a birkózók

2024. dec. 27.

Még a karácsony előtti napokban megtartotta hagyományos évzáró rendezvényét a DKSE birkózó szakosztálya. A rendezvényen részt vett Motyovszki Mátyás önkormányzati képviselő – vele, illetve Szűcs István szakosztályelnökkel beszélgettünk. Hangkép.

Újabb remek siker

Újabb remek siker

2024. dec. 27.

Kétgólos hátrányból fordítva aratott 4-3-as győzelmet a tabellán második BJA HC otthonában a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga karácsonyi fordulójában.

DSTV: sportolók elismerése

DSTV: sportolók elismerése

2024. dec. 26.

A jó tanulók – jó sportolók köszöntése után folytatva az elmúlt esztendők szép hagyományait, idén is a Városháza C-szárnyában köszöntötte önkormányzatunk vezetése azokat a sportolókat, akik a hazai és nemzetközi mezőnyben kiemelkedően teljesítettek, s tovább öregbítették Dunaújváros hírnevét. Mondhatni, aznap igazi sportos ünnep valósult meg. Hangkép.

Nem rombolni, építeni mennek

Nem rombolni, építeni mennek

2024. dec. 26.

A BJA HC elleni fővárosi találkozóval folytatja az Erste Liga küzdelmeit a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma este.

DSTV: diákokat köszöntöttek

DSTV: diákokat köszöntöttek

2024. dec. 25.

Huszonöt diák vehette át a "Jó tanuló – jó sportoló"” díjat a Megyei Diáksport Egyesület év végi gáláján Székesfehérváron. Közülük 11-en dunaújvárosiak voltak, akiket néhány napra rá köszöntöttek a Városháza „C” szárnyában. Hangkép.

Vereség az évzárón

Vereség az évzárón

2024. dec. 23.

A meccs nagy részében futott az eredmény után, s végül négygólos, 28-24-es vereséget szenvedett Kisvárdán a DKKA női kézilabda csapata.

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

Három pontot tettek a fa alá az Acélbikák

2024. dec. 23.

Taktikusan, igazi csapatként játszva aratott 4-1-es győzelmet a DAB jégkorong csapata a remek erőkből álló DEAC ellen a jégcsarnokban vasárnap este.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  2. DSTV: harmadjára is nagy siker

  3. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

  4. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  5. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  3. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Együtt ünnepelte a város a forradalom és szabadságharc hőseit március 15-én (galériával)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő