Inkiubátorház a volt szovjet laktanyánál - igény van az ipari bővítésre
Dunaújváros 7,4 milliárd forint támogatást fordíthat a mostani uniós pénzügyi ciklusban fejlesztésre. Ehhez első körben elkészítette a területfejlesztési stratégiát, amelyet a kormány jóvá is hagyott. Az elkövetkezendő időszak feladata, hogy pontosítsák, részletesen is kidolgozzák annak elemeit.
A 7,4 milliárd forintból mintegy 1,3 milliárd forintot tenne ki az Innopark fejlesztése. Az elképzelésekről Rauf Norberttel, a cég márciusában kinevezett ügyvezetőjével beszélgettünk.
Alapvető célunk a város és a térség gazdaságfejlesztése. Felmértük az igényeket, és ezek alapján megépítenénk egy második inkubátorházat a volt orosz laktanya romos épületének felújításával. Valamint, a jelenleg tanulóautós pályaként használt területen egy vállalkozói csarnokot hoznánk létre. Ezeket az önkormányzattal egyeztetve dolgoztuk ki, az önkormányzat is nyújtja majd be a pályázatot hozzá. Idén őszre várjuk a pályázat kiírását. Véleményem szerint az elbírálás, a közbeszerzés lefoglalná a jövő évet, a kivitelezési munkálatok 2017-ben kezdődhetnének el.
Jelenleg mekkora a mostani inkubátorház kihasználtsága? Milyen igények merültek fel?
Tavaly még körülbelül 30 százalékos volt a kihasználtság. Ám érezhető, hogy kezd élénkülni a gazdaság, a vállalkozói, befektetési kedv, és mára 70 százalékra nőtt ez a szám, közel kilencven személy dolgozik itt nap, mint nap. Most is újabb cég költözik be, egy holland vállalkozás, amely mezőgazdasági termények karbonizációjával foglalkozik. A cégek összetétele vegyes, helyiek, környékbeliek, külföldiek, vannak újonnan alakult és régebbi vállalkozások, kisiparosok. A profiljaik széles skálán mozognak, a textilipartól kezdve a vendéglátáson át a szolgáltatási szektorig. Ők mind bérlők, irodahelyiségeket bérelnek tőlünk. Azt tapasztaljuk, hogy ennél sokkal nagyobb lenne a kihasználtságunk, ha több ipari helyiség lenne. Jelenleg az inkubátorház alsó szintjén vannak kifejezetten ipari műhelyeknek megfelelő helyek, ezek mind foglaltak. Ezért is tervezzük, hogy egy 3 ezer négyzetméteres ipari csarnokot hozunk létre, valamint a mostanihoz hasonló másik inkubátorházat ipari célokra.
Mi a helyzet az Északi-Iparterület földterületeivel?
Az Innoparkhoz mintegy 50 hektáros terület tartozik. Szinte az összes beépíthető területet eladtuk befektetőknek, még van körülbelül hat hektár eladható. Ezen kívül van néhány hektár olyan területünk is, amelyeket rendbe kell hoznunk olyan állapotba, hogy eladhatóak legyenek, elsősorban tereprendezés szükséges. Fontos feladatunk, hogy az ipari park külleméről is gondoskodjunk. Egy hónapja bekapcsolódtunk a közfoglalkoztatási programba, jelenleg hárman végzik a zöldterületek karbantartását, de később szeretnénk növelni a közfoglalkoztatottak számát. Az 1,3 milliárd forintos fejlesztéssel parkolókat, közlekedő utakat, a Magyar útról egy új becsatlakozó utat is építenénk. Vannak olyan cégeink is, akik már kinőtték magukat, bővíteni szeretnének, és területre van szükségük.
Hogyan kezdett el a területfejlesztéssel foglalkozni? Mit tapasztal, mire lenne szükség újabb befektetőkhöz?
Az eredeti szakmám villamosmérnök. Daruszentmiklós polgármestereként is fontos számomra a területfejlesztés, ez is a feladatom a pályázatokkal egyetemben, amelyeket a megírástól kezdve a megvalósításukig végzek. Korábban az épülő M6-os autópálya mellett jelöltünk ki iparterületeket, meg is telepedett ott egy osztrák cég. Nekünk, Daruszentmiklóson nincsenek saját területeink, általában mind magánkézben van. Szeretnénk, ha Dunaújváros több olyan földterületet vásárolna akár állami segítséggel, amit később hasznosíthat, amely több befektetőt hozna. Nagy igény van rá, hiszen heti rendszerességgel keresnek meg minket, általában 3-4 hektáros terület érdekli a befektetőket. Próbálják kihasználni Dunaújváros lehetőségeit, a logisztikai, stratégiai adottságait.
| Az önkormányzat pályázatot írt ki új munkahelyek támogatására a foglalkoztatottság növelése és a munkanélküliség csökkentése érdekében. Ötven millió forintos keretösszeget különítettek el erre a célra, amelyre Dunaújváros területén székhellyel rendelkező mikro-, kis- és középvállalkozások, szövetkezetek, vállalkozók pályázhatnak. Legutóbb két vállalkozás pályázata is támogató bírálatot kapott a közgyűléstől. Ahogy Rauf Norberttől, a pályázatok kezelését végző Innopark ügyvezetőjétől megtudtuk, az egyik pályázó a Sifeko Kft, amely eddig is folyamatosan fejlesztette cégét, már újabb területre is beadta igényét. A másik pályázó egy pecsenyesütőt, büfét épít az inkubátorházban. – Ők már el is kezdték a bérbe vett helyiség átalakítását. Eddig nem volt ilyen jellegű szolgáltatás az Innopark területén, szükség is volt rá. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy később menü jellegű étkeztetést is megvalósítson- mondta Rauf Norbert. |
A rovat további hírei: Közélet
Segítsünk a baracsi tűzoltóknak!
2025. nov. 13.
A tönkrement régi tűzoltóautó helyett egy újabbat, megbízhatóbbat szeretnének vásárolni a baracsi tűzoltók, s ebben most bárki segíthet nekik!
Fontos munkák zajlanak a Szalki-szigeten
2025. nov. 12.
Településünk egyik ékköve a szabadstrand és környéke – a területen rengeteg fa található, ám az évek során közülük sokan elöregedtek és megbetegedtek. Jelenleg is tart a balesetveszélyessé vált példányok kivágása.
Hála és köszönet a közösségnek – díjátadó koronázta a szociális munka napját
2025. nov. 12.
Polgármesteri és intézményvezetői köszöntő, szép műsor, és az intézményi tradícióknak megfelelően díjátadó színesítette az Útkeresés Segítő Szolgálat ünnepi eseményét, amelyet a szociális munka napja alkalmából rendeztek a zeneiskola kamaratermében kedden délelőtt.
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.











