Május, június - a hónap diákjait köszöntötték
Több mint fél száz diák és pedagógusaik látogattak a Városháza közgyűlési termébe. A 2014/2015-ös tanév zárásaként a május és a június legjobb, legügyesebb tanulóit fogadta, s adott át részükre emléklapot Friedrichné Pethő Ilona, a polgármesteri kabinet vezetője.
Biró Bálint asztaliteniszező az Arany iskola asztaliteniszezője a kiemelkedő sportteljesítményéért, Budai Barnabás, a Bánki iskola tanulója a Fejér Megyei Diáknapokon kisfilmjével elért arany minősítéséért, Bodri Dániel és Molnár Csenge, a Dózsa iskola tanulói a kiváló tanulmányi és versenyeredményeiért, Csomor-Németh Lili, a Gárdonyi iskola tanulója a tollaslabda sportban elért kiemelkedő eredményéért vehetett át emléklapot. A hónap diákja címet érdemelte ki szintén még májusra vonatkozóan Bernáth Klaudia, Fehér Szabina, Gábor Nikolett, Halász Orsolya, Halász Vivien, Polyák Anikó Virág, Schnierer Fanni, Szabó Alexandra, Teleki Sabrina, Torma Rebeka, Vass Cintia, a Hild iskola labdarúgói a sportsikereiért.
Széll István Patrik, Kovács Mercédesz, John David Strelec, Samu Sándor István, a Móra iskola tanulói kiváló tanulmányi eredményükért részesültek elismerésben. Nagy Annabella, a Pannon Oktatási Központ tanulója a Fejér Megyei Diáknapokon Képzőművészet kategóriában elért arany minősítéséért, Mártai Adél, a Petőfi iskola tanulója a kiváló tanulmányi eredményéért és közösségi munkájáért, Zebkov Polina, Justin Ákos, Csorba Luca, Gulyás András, a Sándor Frigyes Zeneiskola tanulói a zongoraversenyeken elért kiemelkedő eredményükért, Kovács Inez, a Széchenyi gimnázium tanulója a Szép magyar beszéd versenyen elért kiváló eredményéért, valamint Németh Noémi, a Vasvári iskola tanulója a sakk diákolimpián elért kiváló eredményéért kapott elismerést.
A hónap diákja elismerést érdemelte ki júniusban Zámbó Nikoletta és Szentirmai Tamás, a Bánki iskola tanulói, A holdbeli csónakos című előadásban nyújtott kiváló alakításáért, Göblyös Bence, a Móricz iskola tanulója a matematika versenyeken elért kimagasló eredményeiért, Pillár Bence, a Gárdonyi iskola tanulója a kiváló tanulmányi eredményéért, Sipos Milán, Joó Dávid, Steimann Patrik, Kovács Benjáminm, Szabados József, Molnár Gábor, a Hild iskola tanulói a Szakma Sztár versenyen elért kiemelkedő eredményükért, Kovács Zsanett, Oroszi Dóra, Szabados Roland, Koskai Martin, a Lorántffy iskola tanulói a junior mérnökversenyen elért kiemelkedő eredményükért.
Elismerést kapott Horváth Nikoletta, a Pentelei Molnár János Szakképző Iskola tanulója a kiváló közösségi munkájáért, Mezei Anna, Nagy Bianka, Padovano Angela Antonietta,Szaniszló Bianka,Vajk Péter, Király Klaudia, Fekete Balázs, a Rosti iskola tanulói A holdbéli csónakos című előadásban nyújtott példaértékű alakításáért, Kutasi Dávid, Süveges Lilla, Varga Tímea, Varga Péter, a Szilágyi iskola tanulói a tanulmányi versenyen elért kiváló eredményükért, Kalmár Ádám, Gyöngyössy Marcell, Murányi Márton, Nádasy Richárd, Páble Gergő, Borvendég Máté, a Széchenyi gimnázium tanulói az országos népdaléneklési verseny döntőjében elért arany minősítésért, Horváth Laura, Bolya Sára, Makai Lilla, Mayer Gréta, Virág Zsófi, Varró Virág, Fehérvári Nikolett, Balogh Máté, Chlebovits Bence, Pálfi Gábor , Zolta Benjamin, Gábor Milán, Kiss Milán, a Vasvári iskola tornacsapatának az országos versenyen elért első helyezésért.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: tanévnyitó a Szabó Magda iskolában
2024. szep. 05.
Már múlt pénteken tanévnyitó ünnepségre várta a diákokat a BIROK Szabó Magda Tagintézménye, derül ki a DSTV összegzéséből. Komoly előkészületekkel vágtak az új időszaknak, de minden és mindenki a helyére került a nyitányra. Hangkép.
DSTV: iskolára hangolódva
2024. szep. 01.
Folyamatosan fogadták az iskolára készülő nebulókat a Máltai Játszótér játszóházi foglalkozásain, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés lényege, hogy a leendő elsősök felkészüljenek az iskolakezdéssel járó különleges kihívásokra. Hangkép.
DSTV: teendők a tanévkezdés előtt
2024. aug. 31.
A diákoknak egy hétvégéje maradt hátra a nyári szünidőből, a pedagógusok viszont már munkába álltak, van is teendő bőven, derül ki a DSTV összegzéséből. A Lorántffy iskolában a tanévkezdés előtti teendőiről és az új félév első fontosabb eseményeiről esett szó. Hangkép.
DSTV: középfokon a Pentelei iskolában
2024. aug. 29.
Több úton is folytathatják tanulmányaikat a Pentelei Mentálhigiénés iskola diákjai az általános iskola elvégzése után, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény-bemutató sorozat utolsó darabja a gimnáziumi képzéssel, valamint a szakképzés formáival foglalkozik. Hangkép.
DSTV: közeleg a tanévkezdés
2024. aug. 26.
Bár az országos média kevesebbet foglalkozik a pedagógusok helyzetével, a valóságban nem sok minden változott, derül ki a DSTV összegzéséből. Horváth Éva, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete helyi ügyvivője összegzi az aktuális fejleményeket. Hangkép.
DSTV: angol tábor – kicsiknek
2024. aug. 24.
Különleges nyelvtanítási programról tudósít a DSTV összeállítása. Az angol nyelv elsajátítását nem lehet elég korán kezdeni – játékos formában egészen pici gyerekek is bátran belevághatnak, pláne egy jó hangulatú táborban. Hangkép.
DSTV: készségeket fejleszt a Máltai műhelye
2024. aug. 22.
A Máltai Játszótér és Játszóház Totyogó Fejlesztőműhelye több sikeres foglalkozást is rendezett az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. Nagy az érdeklődés, az anyukák és gyermekeik szívesen vesznek részt a csoportmunkában – a hangulatra sem lehet panasz. Hangkép.